Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben

Befejeződött a világ legősibb keresztény kolostorának restaurálása Egyiptomban

— Felvéve: , , ,
Létrehozás: 2010. február 09., 15:10 Legutolsó módosítás: 2010. február 09., 15:12

Szuez – Nyolc év után ismét látogatható az 1600 éves szuezi Szent Antal kolostor, a kopt keresztények kedvelt zarándokhelye. Forrás: Magyar Kurír

A munkálatok befejezését nem sokkal az évtized legfájdalmasabb vallási összetűzését, a hat kopt keresztény életét követelő karácsonyi lövöldözést követően jelentették be. Záhi Havvász, a helyreállítást irányító egyiptomi régészeti főhatóság vezetője elmondta: a kormány által finanszírozott, több mint 14 millió dolláros projekt igazolja, hogy minden műemlék felújítását fontosnak tartják, legyen az kopt, zsidó vagy muzulmán épület – tudósít a BBC News.

A 251-ben született Remete Szent Antal a IV. század elején a Vörös-tenger közelében egy hegyi barlangban telepedett le, ahol 356-ban halt meg. Követői róla nevezték el a hegy lábánál épült kolostort. A felújítás során helyreállították az épület ősi falait, egy tornyot, két templomot, valamint az alattuk található szerzetesi cellákat.

« 2010. március »
március
HKSzeCsPSzoV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
Lelki táplálék
Napi ige

Ezt mondja az Úr: Halálos a bajod, gyógyíthatatlan a zúzódásod! De én bekötözöm sebeidet, meggyógyítom zúzódásaidat. (Jer 30,12.17)

Franko Mátyás napi áhítatai

Igehirdetések

Mustármag - meditációs blog

Kihez fordulhatok?

Horváth-Hegyi Olivér

evangélikus lelkész, lelkigondozó

Levél írása

Szavazzon!
Hallgatja-e, nézi-e az evangélikus egyház műsorait a rádióban / tévében?






Szavazás 79
Filmtár

Evangélikus templomok, orgonák és együttesek a Magyar Televízióban

Evangélikus templomok, orgonák és együttesek a Magyar Televízióban

Bővebben...

Könyvajánló

Múló virág helyett

Múló virág helyett

Bővebben...

Filmajánló

Kínzó együttlét

Kínzó együttlét

Bővebben...

Hangtár

Missziói Központ

Főzés és misszió?

2009. 09. 18. | Hulej Enikő interjúja
Mátyás Etelka egy kis erdélyi gyülekezet kántora, aki fontosnak tartja, h. fiatalok és idősebbek Krisztusra találjanak. Mi köze a főzőcskézésnek a misszióhoz? – megtudhatják ezt is a beszélgetésből. Közben két ének is elhangzik, amit Etelka a nyári országos missziói konferencián énekelt el.

Meghallgatom!

A Missziói Központ anyagai

Magyar Rádió

2008. április 13. Evangélikus istentisztelet

A Magyar Rádió anyagai

Képtár

3.jpg

3.jpg