Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben

Ülésezett az LVSZ újonnan választott Tanácsa – Megválasztották az alelnököket és a kincstárnokot

Létrehozás: 2010. július 30., 12:52 Legutolsó módosítás: 2010. július 30., 12:55

Stuttgart – A Lutheránus Világszövetség 11. Nagygyűlésén a delegáltak megválasztották az új Tanácsot, amely első konzultációs ülésén kincstárnokot és alelnököket választott, 2010. július 28-án és 29-én. Christina Jackson-Skelton az Amerikai Evangélikus-Lutheránus Egyház (ELKA) tagja lett az LVSZ új kincstárnoka. Ebben a tisztségében ő fogja vezetni a különböző programok pénzügyi és igazgatási feladatait. Forrás: LWI, evangelikus.hu

A Tanács első ülését az új elnök, dr. Munib A. Younan vezette, akit július 24-én válasdztottak meg erre a tisztségre a delegáltak. A Tanács a továbbiakban megválasdztotta az alelnököket, akik az LVSZ hét régiójának vezetését fogják ellátni, és a 2012-ig tartó megújulási eljárásában a különböző programok bizottságait is felügyelik majd.

A régiók élére a következő alelnököket választották meg:
Afrika – Alex G. Malasusa (Tanzániai Evangélikus-Lutheránus Egyház), a Misszió és Fejlesztési Program Bizottságának elnöke;

Ázsia – Eun-hae Kwon (Koreai Evangélikus-Lutheránus Egyház), a Világszolgálati Bizottság elnöke;

Latin-Amerika és a Karibi térség – Dr. Gloria Rojas Vargas lelkésznő, egyházelnök (Chilei Evangélikus-Lutheránus Egyház), a Nemzetközi Kapcsolatok és Emberi Jogi Bizottság elnöke;

Közép- és Kelet-Európa – Dr. Tamás Fabiny püspök (Magyarországi Evangélikus Egyház), a Kommunikációs Bizottság elnöke;

Közép- és Nyugat-Európa – Dr. Frank O. July püspök (Württembergi Evangélikus Egyház), a Teológiai Bizottság elnöke;

Északi országok – Helga Haugland Byfuglien püspök (Norvég Evangélikus Egyház), az Ökumenikus Kapcsolatok Bizottságának elnöke;

Észak-Amerika – Susan Johnson püspök (Kanadai Evangélikus-Lutheránus Egyház).

« 2010. szeptember »
szeptember
HKSzeCsPSzoV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930
Lelki táplálék
Napi ige

A mi vétkeink miatt kapott sebeket, bûneink miatt törték össze. (Ézs 53,5)

Franko Mátyás napi áhítatai

Igehirdetések

Mustármag - meditációs blog

Kihez fordulhatok?

Sefcsik Zoltán

evangélikus lelkész

Levél írása

Napi ige
Hol szokta olvasni az Útmutató igéit?






Szavazás 31
Könyvajánló

Asztali beszélgetések sorozat 2.: A csendesség felé

Asztali beszélgetések sorozat 2.: A csendesség felé

Bővebben...

Filmtár

Örömhír – Evangélikus Magazin a Magyar Televízióban

Örömhír – Evangélikus Magazin a Magyar Televízióban

Bővebben...

Hangtár

Missziói Központ

Evangélikus táborok

2010. 03. 15. | Kőháti Dorottya interjúja
Napvető, Életfonal, Téli berek tábor, Őszi tábortalálkozó - országos hitépítő táborokat mutatunk be a táborozók és a szervezők segítségével. Megszólal Roszík Csenge, Faragó Gergely és Kókai Réka, ill. Kelényi Zsolt és Pellionisz Petra.

Meghallgatom!

A Missziói Központ anyagai

Magyar Rádió

2009. október 12. - Erős vár a mi Istenünk

A Magyar Rádió anyagai

Képtár

17.jpg

17.jpg