Bibliai törvények kerültek elő Hammurapi korából

Létrehozás: 2010. július 30., 12:18 Legutolsó módosítás: 2010. július 30., 12:20

Hácór – Hammurapi babiloni uralkodó 3700 évvel ezelőtti uralkodásával egyidős, kőbe faragott törvénykönyvrészletek kerültek elő Izraelben. Forrás: MTI

Az Izrael északi részén található egykori Hácór területén előkerült körömnyi méretű darabkákon található akkád nyelvű ékírásos szövegek a Biblia keletkezését is korábbra tehetik, illetve fényt deríthetnek a bibliai törvények és a korai mezopotámiai törvénygyűjtemény közötti összefüggésekre.

„A töredékekben a személyi sérülésekkel kapcsolatos szabályok találhatók, amelyekhez hasonló szabályok a híres babiloni uraIkodó i.e. 18. századi törvényeiben olvashatók” – írta közleményében az ásatásokat szponzoráló Jeruzsálemi Héber Egyetem. 

„Az eddig megfejtett szavak között szerepelnek a mester, a rabszolga és a különböző testrészekre utaló kifejezések” – magyarázta az egyetem, hozzátéve, hogy egyelőre még nem sikerült kideríteni, hogy a szövegek hol készülhettek.

Hammurapi törvénygyűjteménye egyike a valaha talált legrégebbi jogi kódexeknek, amelyet jelenleg a párizsi Louvre múzeumban őriznek.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Szélrózsa 2012

Szélrózsa 2012

Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Mp
0
0
Lelki táplálék
Napi ige

Neked, Uram, igazad van, nekünk pedig szégyenkeznünk kell még ma is. (Dán 9,7)

Franko Mátyás napi áhítatai

Igehirdetések

Mustármag - meditációs blog

Napiige androidos mobilra

Kihez fordulhatok?

Roszík Dániel

evangélikus teológus, szervezetfejlesztő szupervízor, mediátor, pénzügyi tanácsadó

Levél írása

Abortusztabletta
Ön támogatná a gyógyszeres terhességmegszakítási mód bevezetését?


Szavazás 19