Egy floridai egyház Korán égetésre szólította fel híveit

Létrehozás: 2010. július 29., 09:46 Legutolsó módosítás: 2010. július 29., 09:48

Gainesville – A Dove World Outreach Center nevű egyház a World Trade Center elleni terrortámadás évfordulóján Korán égetést tervez. Az akció nem csak az Egyesült Államok iszlám köreiben okoz gondot. Forrás: jesus.de, epd.de, evangelikus.hu

Terry D. Jones 2001 óta lelkésze ennek a gyülekezetnek és minden kritikát elutasít az akciójukkal szemben. A Korán égetéssel az áldozatokra szeretnének emlékezni, és az iszlám gonoszaival szembe kívánnak helyezkedni. A lelkipásztor szerint az iszlám vallás maga az ördögtől van és a keresztények feladata, hogy mindenkit óva intsenek ettől a vallástól – magyarázta Jones egy interjújában, amelyet a Religion News Service-nek (RNS) adott.

A gyülekezet a facebookon is létrehozott egy oldalt és azon agitálnak, már több mint ezer rajongójuk van.

Az amerikai Iszlám Kapcsolatok Tanácsának vezetője, Ramzy Kilic aggodalmának adott okot és szerinte ezzel az akcióval a gyülekezet csak elmélyíti a kereszténység és az iszlám közötti szakadékot.

Szeptember 10-én a muszlimok a ramadán végét, a böjti időszak végét fogják idén megünnepelni és az utána következő napon egy ilyen akció vallási érzéseket sért.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Szélrózsa 2012

Szélrózsa 2012

Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Mp
0
0
Lelki táplálék
Napi ige

Neked, Uram, igazad van, nekünk pedig szégyenkeznünk kell még ma is. (Dán 9,7)

Franko Mátyás napi áhítatai

Igehirdetések

Mustármag - meditációs blog

Napiige androidos mobilra

Kihez fordulhatok?

Horváth-Hegyi Olivér

evangélikus lelkész, lelkigondozó

Levél írása

Abortusztabletta
Ön támogatná a gyógyszeres terhességmegszakítási mód bevezetését?


Szavazás 19