Fischer püspök szerint a tanúságtétel és a szolgálat közös feladat

Létrehozás: 2010. július 26., 09:52 Legutolsó módosítás: 2010. július 26., 17:59

Stuttgart – Az egyházak igehirdetése csak akkor lesz hihető és a világ számára befogadható, ha az evangélikumot kellő meggyőződéssel hirdetik. Az evangélium tehát felszabadítja és összeköti az egyházakat a közös szolgálatra – idézte a Leuenbergi Konkordanciát (1973) az Uniált Portestáns Egyházak (UEK) elnökségének vezetője, dr. Ulrich Fischer (Karlsruhe) psüpök az LVSZ 11. Nagygyűlésén elmondott üdvözlő szavaiban. Forrás: LWI, evangelikus.hu

A Fischer által idézett leuenbergi hitvallási irat nem csak a lutheránus, de az uniált és a református EKD tagegyházak alapvető irata, teológiai alapja.

„A szószéken és az úrvacsorában is szellemi és teológiai közösséget élnek át egyházaink, és az EKD-ban különböző szerződések révén szoros kapcsolatban is állunk egymással” – hangsúlyozta Fischer, aki szerint ezáltal a tagegyházak a közös jegyek hangsúlyozásával gazdagodnak. Az egyházak így közösen tudnak készülni a reformáció 2017-es megünneplésére is, amelynek központi üzenete a képzés, a szabadság, a zene, a tolerancia, a politika, a kép és a Biblia körül csúcsosodik ki.

Fischer a Németországi Protestáns Egyházak vezetőjének, Nikolaus Schneider elnöknek az üdvözletét is közvetítette a Nagygyűlés felé.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Szélrózsa 2012

Szélrózsa 2012

Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Mp
0
0
Lelki táplálék
Napi ige

Neked, Uram, igazad van, nekünk pedig szégyenkeznünk kell még ma is. (Dán 9,7)

Franko Mátyás napi áhítatai

Igehirdetések

Mustármag - meditációs blog

Napiige androidos mobilra

Hiba
There was an error while rendering the portlet.
Abortusztabletta
Ön támogatná a gyógyszeres terhességmegszakítási mód bevezetését?


Szavazás 27