Kari Mäkinen turkui püspököt választották meg a Finn Evangélikus Egyház élére

Létrehozás: 2010. március 16., 10:57 Legutolsó módosítás: 2010. március 16., 15:43

Helsinki – 2010. március 11-én volt a finn érsekválasztás második fordulója, ahol Kari Mäkinen turkui püspököt választották meg a Finn Evangélikus Egyház élére. Szöveg: Baranyay Csaba

Az első forduló után, ahogyan arról honlapunk is hírt adott, a legtöbb szavazatot kapott két jelölt, Kari Mäkinen és Miikka Ruokanen maradt, és közülük most Kari Mäkinen jelenlegi turkui püspök nyert több szavazatot Miikka Ruokanen teológiai professzornál. A választáson rendkívül szoros eredmény született. Az 1175 szavazatból Kari Mäkinen 593  szavazatot kapott, míg Miikka Ruokanen pedig 582-őt.

Így Kari Mäkinen lesz a Finn Evangélikus Egyház új érseke, akinek a beiktatására 2010. június 6-án vasárnap kerül sor Turkuban.

A Magyarországi Evangélikus Egyházat Ittzés János elnök-püspök képviseli majd ezen az alkalmon.

Az új érsek 1955-ben Poriban született. 1979-től 1993-ig gyülekezeti lelkészként szolgált Helsinkiben, Poriban és Ulvilaban. Közben egyháztörténeti kutatásokat végzett, és 1989-ben doktorált. 2006-ban választották a Turkui Egyházkerület püspökévé. Négy gyermeke van. A finnek 80 százaléka tartozik az államtól elválasztott lutheránus egyházhoz.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
« 2012. február »
február
HKSzeCsPSzoV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829
Lelki táplálék
Napi ige

Ha kenyeret adsz az éhezõnek, és jól tartod a nyomorultat, akkor fölragyog a sötétben világosságod. (Ézs 58,10)

Franko Mátyás napi áhítatai

Igehirdetések

Mustármag - meditációs blog

Napiige androidos mobilra

Kihez fordulhatok?

Balicza Iván

evangélikus lelkész

Levél írása

A házasság hete
Részt fog venni a házasság hete 2012-es rendezvényein?





Szavazás 85