Reklám: Istentagadás miatt alig emelnek kifogást

Létrehozás: 2010. szeptember 02., 18:08 Legutolsó módosítás: 2010. szeptember 02., 18:10

Berlin – A Német Reklámtanácshoz vallási érzület megsértése miatt alig érkezik panasz. 2010 első félévében csak öt személy fordult a német reklámszakmát felügyelő grémiumhoz, hotg ykifogásolják azt, hogy vallási érzéseiket nevetségessé tették – közölte a tanács szeptember 2-án. Forrás: idea.de, evangelikus.hu

Az adatok százalékban azonban megfelelnek a 2009-es év első félévének, tehát ebben sem történt változás.

A szóvivő, Volker Nickel az ideának elmondta, hogy a kifogásoknak nem adtak helyt. Egy panaszos egy tévécsatorna casting showja miatt mérgelődött, amelyben az egyik zsűritagot, jóga ülésben egy mennyei trónuson ülve ábrázolták és Mesterként szólították meg. A tanács tagjai azonban semmiféle párhuzamot nem találtak a szereplő és Isten között.

A reklám egyértelműen gegnek tekinthető és nem állt a készítőknek szándékában vallási érzületet sérteni.

Nickel szerint a vállalkozók sokat fáradoznak azon, hogy vásárlóikat megnyerjék, ezért nem áll érdekükben vallási érzületet sérteni reklámjaikkal.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Szélrózsa 2012

Szélrózsa 2012

Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Mp
0
0
Lelki táplálék
Napi ige

Neked, Uram, igazad van, nekünk pedig szégyenkeznünk kell még ma is. (Dán 9,7)

Franko Mátyás napi áhítatai

Igehirdetések

Mustármag - meditációs blog

Napiige androidos mobilra

Kihez fordulhatok?

Roszík Dániel

evangélikus teológus, szervezetfejlesztő szupervízor, mediátor, pénzügyi tanácsadó

Levél írása

Abortusztabletta
Ön támogatná a gyógyszeres terhességmegszakítási mód bevezetését?


Szavazás 19