Történelmi jelentőségű lépés: A mennoniták megbocsátását kérték a lutheránusok az LVSZ 11. Nagygyűlésén

A nyilatkozatban az áll, hogy a lutheránusok sokáig örökségként cipelték magukkal azt a terhet, hogy üldözték az anabaptistákat. Emiatt azonban az LVSZ mély sajnálatát fejezte ki, különösen pedig azt tartották sérelmezhetőnek, hogy maguk az első reformátorok teológiailag is támogatták az újrakeresztelők üldözését és megkínzását. Az LVSZ emiatt nyíltan megvallotta ezeket a bűnöket és sajnálatukat, valamint megbánásukat fejezték ki a lutheránusok.

„Istenbe vetett bizalommal kérjük ezért az Urat, aki Jézus Kirsztusban megbékélt a világgal, és kérjük mennonita testvéreinket is, hogy bocsássanak meg a szenvedésekért, amiket elődeink a XVI. században az újrakeresztelőknek okoztak, és kérjük, felejtsék el vagy ignorálják a következő évszázadok üldözéseit is, az újrakeresztelők minden meg nem engedhető, rossz irányba vezető és sértő bemutatását, amelyeket lutheránus szerzők mind a mai napig tudományos vagy nem tudományos formában terjesztettek róluk” – írták az LVSZ nyilatkozatban.

Az LVSZ 11. Nagygyűlése által kiadott nyilatkozat történelmi hátteréről elmondható, hogy a XVI. században Luther Márton és reformátor társai, többek között Philipp Melanchthon brutálisan üldözték az anabaptistákat (újrakeresztelőket) és egyes esetekben ki is végezték őket.

Az anabaptisták a mai mennoniták szellemi elődeinek tekinthetőek. A lutheránusok és mennoniták közötti megbékélési eljárás már 1980-ban elkezdődött, az Augsburgi Hitvallás 450. jubileumi ünnepségein, amikor is a mennoniták felvetették azt a kérdést, hogy hogyan is vehetnek részt a hitvallás megemlékezésein, amikor abban az anabaptisták tanításának nyomatékos elítélése szerepel.

Az LVSZ akkor fájdalmát juttatta kifejezésre emiatt, és arra szólították fel a tagegyházakat, hogy közös lutheránus örökségünket hálával, de egyben megbánással is ünnepeljük.

2002-ben aztán az LVSZ Tanács megalakított a mennonitákkal közösen egy tanulmányi bizottságot – A gyógyító emlékezések – Megbékélés Krisztusban címmel. Erre építve 2009 októberében az LVSZ Tanácsa egyértelműen elhatározta, hogy arra kéri a mennonitákat, bocsássanak meg a múltban elkövetett vétkekért.

Bár továbbra is jelentős teológiai nézeteltérések állnak fenn az egyházak között, ezt csak akkor lehet újragondolni, ha az üldöztetés súlyos örökségét letesszük, és ezzel megteremtjük a párbeszédhez szükséges új klímát. A tanulmányi bizottság munkájára építve fogalmazták meg aztán a most kiadott nyilatkozatot.

Az LVSZ kötelezettséget is vállalt arra, hogy a lutheránus hitvallásokat az egyházi intézményekben ezentúl már ezzel a kitétellel együtt fogják oktatni és arra is kötelezték magukat a tagegyházak, mindenütt hangsúlyozzák azt a tényt, hogy az állami erőszak vallási meggyőződések visszavonásának kényszerítésére nem alkalmazható, a politikai rendszerekben mindenhol meg kell őrizni a vallás- és lelkiismereti szabadságot.
 
„Mélyen megérintett bennünket a testvérek megbánása és a megbocsátásra való kérésük” – hangsúlyozta a Mennonita Világkonferencia elnöke a zimbabwei Danisa Ndlovu püspök, aki az LVSZ nyilatkozatra adott válaszában kifejtette, hiszik, hogy Isten meghallotta ezt a bűnvallást és megbocsátotta a bűnöket. Ők pedig jószívvel és lélekkel csatlakoznak Istenhez a megbocsátásban. De a mennonitáknak is ezen a ponton el kell ismerniük saját bűnre való hajlamukat is. A mennoniták hálásak a lutheránus család által vállalt kötelezettségekért.

A megbocsátás aktusának jeleként pedig Hanson elnökkel meg is ölelték egymást, valamint Ndlovu átnyújtott egy történelmi tálat is, amelyet az anabaptista tradíció szerint a lábmosásra szoktak használni.

A Nagygyűlés résztvevői ezután a mennonita vendégekkel együtt közös bűnbánó istentiszteleten vettek részt, amelyen hat tanúságtételt hallgathattak meg arról, hogyan reménykednek a lutheránusok és a mennoniták a megbocsátásban. Ezután olívaolajjal mindenki a mellette ülő kezére keresztet rajzolt a megbocsátás szimbólumaként, a béke és a gyógyulás megvalósulásaként.