Előleget kapott a Váci Egyházmegye

Létrehozás: 2009. június 28., 15:48 Legutolsó módosítás: 2009. június 28., 15:50

Vác – A Váci Egyházmegye „Názáret” Szociális Szolgáltató Szervezetének 150 millió forintos előlegkeretet biztosít az általa átvállalt gyermekotthoni és nevelőszülői ellátás biztonságos működtetéséhez Komárom-Esztergom megye önkormányzata - tájékoztatta a megyei aljegyző pénteken az MTI-t. Forrás: MTI

Pozsár Gáborné Alt Dóra elmondta, a segítségre a feladathoz kapcsolódó kiadások fedezésére van szükség, addig, amíg az egyházmegye megkapja az alap- és kiegészítő támogatást. Komárom-Esztergom megyében gyermekotthonokban és lakásotthonban összesen 246 gyerek kaphat ellátást. 2008-ban a feladatot az állam mintegy 400 millió forinttal támogatta, a megye pedig csaknem ugyanekkora összeget tett hozzá a fenntartáshoz.

Az egyházmegye kedvezőbb feltételekkel vállalhatta a gyermekotthonok működtetését, állami támogatásként ugyanis az alapnormatíva felett 76 százalék kiegészítő támogatást kap. A Váci Egyházmegye „Názáret” Szociális Szolgáltató Szervezete 2008-ban a nevelőszülői hálózatot vette át, majd 2009 májusától az otthont nyújtó szolgáltatásokat is. A gyermekvédelmi szakszolgálatot továbbra is a megyei önkormányzat működteti.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Szélrózsa 2012

Szélrózsa 2012

Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Mp
0
0
Lelki táplálék
Napi ige

Neked, Uram, igazad van, nekünk pedig szégyenkeznünk kell még ma is. (Dán 9,7)

Franko Mátyás napi áhítatai

Igehirdetések

Mustármag - meditációs blog

Napiige androidos mobilra

Hiba
There was an error while rendering the portlet.
Abortusztabletta
Ön támogatná a gyógyszeres terhességmegszakítási mód bevezetését?


Szavazás 22