Koreába utaznak a református egyházi vezetők

Létrehozás: 2010. szeptember 02., 15:21 Legutolsó módosítás: 2010. szeptember 02., 15:22

A Koreai Presbiteriánus Egyház 95. Zsinatára meghívást kapott Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke és Ódor Balázs, a Zsinat Külügyi Irodájának vezetője. Forrás: reformatus.hu

Az esemény Dél-Korea Kyung-man tartományában, Chang-won városban, a Yanggok Templomban lesz, szeptember 6 és 10 között.
A Zsinat fő témái között szerepel az egyháznak, mint a következő generáció hitéleti nevelőjének szerepvállalása, valamint a Koreai Egyház jövője.

Az öt nap programjai között kiemelt esemény a szeptember 7-ei ökumenikus istentisztelet, melyen Bölcskei Gusztáv püspök hirdet igét. Erre az istentiszteletre meghívták a Koreai Egyház ökumenikus és nemzetközi partnereit, itt találkozik majd a 95. Zsinat minden résztvevője.

Szeptember 12-én szintén Bölcskei Gusztáv püspök szolgál igehirdetéssel, mely után lehetőség nyílik a Magyarországi Református Egyház működésének bemutatására és az egyházak közötti együttműködés lehetőségeinek megbeszélésére. A magyar delegáltak ezen kívül teológiai előadást tartanak koreai doktorandusz hallgatóknak.

A Koreai Presbiteriánus Egyház vezetői a személyes látogatást fontos lépésnek tartják, mellyel a két egyház még szorosabbá teheti kapcsolatát. A Magyarországi Református Egyház és a Koreai Presbiteriánus Egyház együttműködése, amit 2006-ban együttműködési megállapodás formájában is rögzítettek, hosszú múltra tekint vissza és magába foglalja a teológiai képzést, valamint az egyház missziói és diakóniai szolgálat.

A 2009. május 22-i Alkotmányozó Zsinat résztvevőinek küldött üzenetében Dr. Seong Gi Cho főtitkár megerősítette, hogy a magyar református közösségre kiemelt szövetségesként tekintenek Isten missziójában. „Bár nem vehetünk részt az Alkotmányozó Zsinaton” – fogalmazott a főtitkár – „lélekben veletek vagyunk és imádkozunk azért, hogy Isten kegyelme és vezetése legyen a Magyar Református Egyházzal. Isten adjon erőt nektek, hogy továbbra is Isten igazságának és békéjének beteljesítését munkáljátok és másokat is erre vezessetek.”

A Koreai Presbiteriánus Egyház ünnepi Zsinatáról és az egyház történetéről angol nyelven itt olvashatnak.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Szélrózsa 2012

Szélrózsa 2012

Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Mp
0
0
Lelki táplálék
Napi ige

Neked, Uram, igazad van, nekünk pedig szégyenkeznünk kell még ma is. (Dán 9,7)

Franko Mátyás napi áhítatai

Igehirdetések

Mustármag - meditációs blog

Napiige androidos mobilra

Kihez fordulhatok?

Seben Glória

pszichológus, evangélikus teológushallgató

Levél írása

Abortusztabletta
Ön támogatná a gyógyszeres terhességmegszakítási mód bevezetését?


Szavazás 22