Összedőlt a nagykállói gyülekezeti ház

Létrehozás: 2010. július 30., 13:18 Legutolsó módosítás: 2010. július 30., 13:31

Nagykálló – A nyár eleji árvíz és esőzés után újabb károkat okozott az időjárás, ezúttal Nagykállón rongálódott meg a református gyülekezet egyik terme. Vasárnap hajnalban nem bírta az esőzést és a szélvihart a körülbelül százéves vályogépület és összedőlt, szerencse a szerencsétlenségben, hogy senki sem sérült meg. Forrás: reformatus.hu, fotó: szon.hu

A házat az államtól kapta vissza a gyülekezet, korábban itt volt az iskola, az utóbbi években imateremként, gyülekezeti házként és kulturális célokra is használták a nagykállóiak.

A vályogépületben már korábban is keletkeztek károk, az egyik vége néhány éve ledőlt, most pedig a másik fele is megrongálódott. Egyetlen lehetőség most már a bontás.

Sérülés nem történt, de a helyszínen azonnal, vasárnap hajnalban ott volt a rendőrség, a tűzoltóság és a katasztrófavédelem is – tette hozzá a lelkipásztor. Most a biztosító válaszára várnak, az épületre ugyanis volt az egyházmegyével közösen biztosítás. Addig biztosan nem kezdődik meg a bontás.

Horváth György az újjáépítési tervekkel kapcsolatban még nem tudott biztosat mondani, még nem került a presbitérium elé az ügy. A nagykállói gyülekezet az elmúlt években új parókiát épített, ami még ró terheket a közösségre, hamarosan pedig megkezdődik az önmkormányzattal közösen megnyert pályázat segítségével a templom homlokzatának felújítása.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Szélrózsa 2012

Szélrózsa 2012

Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Mp
0
0
Lelki táplálék
Napi ige

Neked, Uram, igazad van, nekünk pedig szégyenkeznünk kell még ma is. (Dán 9,7)

Franko Mátyás napi áhítatai

Igehirdetések

Mustármag - meditációs blog

Napiige androidos mobilra

Kihez fordulhatok?

Dr. Zsednai Józsefné, Éva

evangélikus lelkész, lelkigondozó

Levél írása

Abortusztabletta
Ön támogatná a gyógyszeres terhességmegszakítási mód bevezetését?


Szavazás 22