Új tartományfőnököt kapnak a magyar jezsuiták

Létrehozás: 2010. július 30., 12:30 Legutolsó módosítás: 2010. július 30., 12:31

Budapest– A jezsuita rendnek új magyarországi tartományfőnöke lesz. Forrai Tamás Gergelyt szombaton iktatják be tisztségébe a Pesti Jézus Szíve templomban. Forrás: inforadio.hu

Szombattól lesz új magyarországi tartományfőnöke a jezsuita rendnek. A beiktatás a rendalapító Loyolai Szent Ignác ünnepére esik. A jezsuita rend általános rendfőnöke, Adolfo Nicolás júniusban nevezte ki Forrai Tamás Gergelyt.

A beiktatás előtt álló Forrai Tamás Gergely 1964-ben született, történelem-latin szakon végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán 1989-ben. Egyetemi évei alatt a Tápió-menti településeken ifjúsági programokat szervezett, és közreműködésével helyreállították a tápiószentmártoni barokk templomot. A budapesti egyetemisták közösségéből nőtt ki az Igen Klub, majd az Igen című újság 1989-ben, ezeknek egyik alapítója volt.

A tanári képzést befejezve belépett a Központi Szemináriumba kispapnak, 1990-ben pedig csatlakozott a Magyarországon újrainduló jezsuita rendhez. Münchenben filozófiát tanult, majd másfél évig egy egyházi felnőttoktatási intézmény, a Faludi Ferenc Akadémia megszervezése és programalkotása volt a feladata.

Dublinban 1998-ban teológia szakot végzett. 1998-ban Budapesten szentelték pappá. Ünnepélyes rendi fogadalmait 2006 nyarán Miskolcon tette le.

Az új tartományfőnök 1998 szeptemberétől a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban a nyolcosztályos gimnázium nevelési programját dolgozta ki, majd egy évvel később az iskola igazgatója lett.

A pápa az utóbbi években három apostoli területtel bízta meg a rendet: párbeszéd az ateistákkal, az ökumenizmus előmozdítása és „intellektuális apostolkodás". Ma a világon mintegy 20 ezer jezsuita szolgál, csaknem 90-en tartoznak a magyar rendtartományhoz, közülük mintegy negyvenen külföldön élnek és dolgoznak.

A jezsuita rend előző magyarországi tartományfőnöke Lukács János volt, aki hat évig töltötte be ezt a tisztséget. A tartományfőnöki megbízatásokról a jezsuita rend mindenkori általános rendfőnöke dönt. A kinevezések három évre szólnak, ezt legfeljebb egyszer lehet meghosszabbítani, további három évvel.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Szélrózsa 2012

Szélrózsa 2012

Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Mp
0
0
Lelki táplálék
Napi ige

Neked, Uram, igazad van, nekünk pedig szégyenkeznünk kell még ma is. (Dán 9,7)

Franko Mátyás napi áhítatai

Igehirdetések

Mustármag - meditációs blog

Napiige androidos mobilra

Kihez fordulhatok?

Roszík Dániel

evangélikus teológus, szervezetfejlesztő szupervízor, mediátor, pénzügyi tanácsadó

Levél írása

Abortusztabletta
Ön támogatná a gyógyszeres terhességmegszakítási mód bevezetését?


Szavazás 22