A „vonalak és szavak művészének” kiállítása a Reményik galériában
Nagyszabású, tematikailag és műfajilag egyaránt változatos kiállítással jelentkezett Székely Géza képzőművész-tanár, akinek Mű-terem címet viselő tárlatát kedd délután nyitották meg a kolozsvári evangélikus-lutheránus püspökség Reményik Sándor galériájában. A kiállításon Németh Júlia műkritikus méltatta a képzőművész munkáit, a zenei műsorban közreműködött Oláh Boglárka és Oláh Mátyás. Forrás: Szabadság / Köllő Katalin, evangelikus.net
A rendezvényen Fogarasi Szép Krisztina, a galéria vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, hangsúlyozva: a tárlat a püspökség által a magyar kultúra napja alkalmából szervezett rendezvénysorozatba illeszkedik, ugyanakkor a 2012-es év első kiállítása a Reményik galériában.
Németh Júlia méltatásában a „vonalak és a szavak művészének” nevezte Székely Gézát, ugyanakkor kifejtette: a kiállítás „ünnepélyesebbre sikeredett”, nem csupán azért, mert a magyar kultúra napja jegyében született, hanem azért is, mert „a művész a balesetét követő szinte féléves kényszerű ágynyugalom után éppen most tudott talpra állni és megörvendeztetni bennünket a kiállítással”. A tárlaton az utóbbi két év munkáit láthatja a közönség, termékenyek voltak tehát az elmúlt évek Székely Géza számára; „nem a bezárkózás, a köldöknézés, hanem az önmagunkba vetett hit erejéből fakadó őszinte kitárulkozás szándékával készültek ezek a munkák”, magyarázta a műkritikus.
Ami a műfaji változatosságot illeti, hidegtű, rézkarc, monotípia, linómetszet, akvarell váltogatja egymást, de motívumokban is gazdag a tárlat anyaga, és a formai bravúrok mellett a „nyelviekre is érdemes felfigyelnünk, hiszen a szinesztézia másutt is felbukkan – elvégre Székely Gézának a költészet is kenyere”, hangsúlyozta Németh Júlia.
A méltatás után a művész köszönetet mondott a lehetőségért és a biztatásért, hogy elkészítse a tárlat anyagát, ugyanakkor megköszönte a képzőművészeti egyetem diákjainak és Koncz-Münich András képzőművésznek a kiállítás elrendezésében nyújtott segítségét.
A megnyitón közreműködött Oláh Boglárka és Oláh Mátyás, előadásukban Bartók Béla Gyermekeknek (részletek) és Kodály Zoltán Sonatina című művét hallgathattuk meg.



Egy százalék kampányoldal a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





