A csend ereje

Létrehozás: 2012. február 17., 12:05 Legutolsó módosítás: 2012. február 17., 15:53

Az egyiptomi nyomornegyedek „üdvöskéje”, a szelíd és alázatos Maggie Gobran, az utcagyerekek nyelvén kairói Teréz anyának titulált kopt keresztyén gondolataira legalább annyira érdemes odafigyelnünk, mint kivételes szolgálatára. Hiszen ő nemcsak az egyház első mártírjáról, István vértanúról elnevezett Stephen’s Children nevű szervezetével végez pótolhatatlan munkát 65 gyermektáborban, 80 kórházban és ugyanennyi oktatási intézményében, valamint az általuk támogatott 27 953 családban, hanem Isten előtti csendben és mélységes alázatban megfogant szavaival, gondolataival is. Gondolat és tett nála egymást erősíti, hitelesíti. Ezúttal gyógyító szavait idézzük. Minden ok megvan arra, hogy megkapja a Nobel-békedíjat, amire őt sok-sok ezer szegénye mellett az USA öt szenátora is javasolta. Forrás: soulcare.com; christianitytoday.com; videó: http://youtu.be/xNzEexj9mqA; Szöveg, fordítás: dr. Békefy Lajos

A csend erejében megszólal a Lélek

Nem választhatjuk meg a helyet, hogy hol szülessünk.

De azt  eldönthetjük, hogy bűnösök vagy szentek akarunk lenni.

Miként azt is, hogy senkik vagy hétköznapi hősök legyünk.

Hőssé válsz, ha azt teszed, amit Isten vár tőled.

 

Huszonöt éve erős hívást hallottam.

Isten támogatni akart engem, ezért elküldött a legszegényebbekhez.

Aki megérzi az örökkévalóság jó illatát, nem kerülheti ki

a halál sötét völgyét sem.

Ezt akkor teheted elegánsan, ha minden belülről jön.

 

Az igazi szeretet ugyanis odaadás és megbocsátás.

Adj úgy és annyit, amennyivel nem ártasz senkinek.

De az igazi megbocsátás nem közted és valaki más között,

hanem Isten és közted valósul meg.

Ne feledd: Isten fizeti a számládat!

Ezért érthetetlen, hogy sokan nevetve ártanak másoknak.

Annyi minden megbocsáttatott nekünk,

 Ebből mégis olyan keveset mutatunk meg.

 

Isten kegyelméből mindent elhagytam, s megtaláltam Őt,

Amint vár rám az élet koronájával.

Aki meghal önmagának, az felfedezi magában

A szépséget és az erőt.

 

Kik a szegények között a legszegényebbek? A gyermekek.

A gyermekek éhesek és nincstelenek.

A szeretet és a gyengédség koldusai.

Mezítelenek és nagymértékben szűkölködnek

emberi méltóság nélkül.

 

Amikor semmid sincs, akkor Isten lehet a mindened.

Amikor megsimogatok egy szegény gyermeket, Jézus Krisztust érintem meg.

Amikor meghallgatok egy ilyen gyermeket,

Isten szívét hallom dobogni, melyből árad az emberség.

Minden gyermek szívében templomot építünk,

olyat, ami meggazdagítja azt a helyet,

ahol nem épülhet templom.

 

A csend titok.

Ha csendben vagy, akkor vagy teljesen és igazán önmagad.

Ez nem egyszerű, de a csendben kóstolhatod meg

az örökkévalóság jó ízét.

Isten országa benned van.

A csend titok, de ez az első lépés ahhoz,

hogy megtaláld az igazi kincset.

 

Ne feledd: a csendben titkok lakoznak.

Csendesítsd hát le a testedet, hogy hallani tudj.

Némítsd el a nyelvedet, s meghallod gondolataidat.

Csituljanak el gondolataid, s meg fogod hallani szívverésedet.

Halkuljon el szívverésed, s meghallod majd lelkedet.

És ha lelked is hangtalanná halkul, meghallod majd az Ő Lelkét.

Ebben a mélységes csendben búcsút veszel mindenkitől,

S csak ővele, az Egyetlennel maradsz.

Míglen Isten lesz minden mindenekben…

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
Könyvajánló

Sz. Bérczi Margit: Búval teljes esztendeim

Sz. Bérczi Margit: Búval teljes esztendeim

Bővebben...

Filmajánló

Gran Torino

Gran Torino

Bővebben...

Filmtár

Evangélikus templomok, orgonák és együttesek a Magyar Televízióban

Evangélikus templomok, orgonák és együttesek a Magyar Televízióban

Bővebben...

Hangtár

Missziói Központ

Kiút a magányból

2012. 01. 08. | Erdészné K. Judit interjúja
A hazánkban 20 éve legálisan működő MERA (Magyar Evangéliumi Rádió Alapítvány) egyik szerkesztő-riportere vall élete személyes vonatkozásairól. Sok csalódás, veszteség érte, mégis boldog embernek vallja magát. Jézus segítségével vészelte át élete mélységeit, és benne bízva él és szolgál; 14 éve vesz részt a MERA rádiós szolgálatában.

Meghallgatom!

A Missziói Központ anyagai

Magyar Rádió

2009. augusztus 24. - Erős vár a mi Istenünk

A Magyar Rádió anyagai

Képtár

20.jpg

20.jpg