A gazdaság mértéke az ember, az emberé pedig Isten
Az „Evangélikus Felelősség” (Evangelische Verantwortung) című lap borítóján a thüringiai miniszterelnök asszony, Christine Lieberknecht mosolygós fotója látható abból az alkalomból, hogy ebben a tartományban 20 éve működik a CDU/CSU Protestáns Munkaközössége (EAK). Pontosan annyi ideje, amióta a KDNP-ben is megalakult a Protestáns Műhely. Csakhogy… Csakhogy Thüringiának idén más adta az igazi címoldali hírértéket. Nevezetesen az, hogy XVI. Benedek pápa szeptemberben ellátogatott az erfurti Augustinus-kolostorba, ahol Luther Márton szerzeteskedett, s ahol reformátori gondolatai ébredezőben voltak. A miniszterelnök asszony erről is, meg a Protestáns Munkaközösség hatékony politikai szerepéről is ír visszatekintő cikkében. Forrás: eak-cducsu.de. Szöveg: dr. Békefy Lajos.
A pápalátogatástól a láthatatlan vallásig
Erfurt sokat köszönhet a pápalátogatásnak is, például azt, hogy a „médiatenor elzengte” a történelmi nevezetességekkel gazdagon megáldott, szép város hírét 1,5 milliárd embernek. Ma, amikor Thüringiában is érződik egyfajta vallási reneszánsz, nem szabad elfeledkezni arról sem – írja a miniszterelnök asszony –, hogy van egyfajta „láthatatlan vallás(osság)” is (a filozófus-szociológus Th. Luckmann megfogalmazása szerint). Ez pedig a vallás(osság) és a hit „privatizációját” is magával hozza.
Az EAK az elmúlt húsz évben ebben a tartományban is tudatosította, hogy a keresztyénségnek kultúraformáló ereje volt, van; a keresztyéndemokratákat erős szociális elkötelezettség is jellemzi, a gyengék iránti szolidaritás; a protestánsok a katolikusokkal együtt szószólói és védelmezői az emberi jogoknak; a hitből fakadó lelki stabilitás továbbadása a keresztyének sajátos felszabadító szolgálata a mai társadalomban. A napjainkban sokféle negatívumot produkáló gazdaságra nézve a keresztyéndemokrata értékrendet így fogalmazta meg: „A gazdaság mértéke az ember. Az ember mértéke viszont Isten.”
Az arab tavasz negatívumairól és a keresztyénüldözések elleni politikai fellépés szükségességéről…
Thomas Rachel, az EAK országos elnöke bevezető írásában nemcsak boldog karácsonyt és eredményes új esztendőt kívánt az olvasóknak, hanem utalt az arab tavasz 2011. évi eseményeire, amelyek során nemcsak az egyiptomi elnök, Mubarak távozott a hatalomból, hanem a líbiai diktátor, Kadhafi is. De a kérdés változatlanul ez: mi lesz a közel-keleti keresztyének sorsa, akiket naponta érnek atrocitások a muszlim többség részéről? A világszerte növekvő keresztyénellenesség láttán így fogalmaz Rachel: „A keresztyének diszkriminálása és üldözése ellen világszerte erősebben kell fellépni a politika eszközeivel, a közvélemény tájékoztatását szintén fokozni kell, s az üldözöttekért mondott könyörgésnek sem szabad meglankadnia.”
A lap sok egyéb érdekes cikke között feltűnt annak a könyvnek a reklámja, amely 2012 márciusára fog megjelenni, az EAK hatvan évvel ezelőtti megalakulására emlékező siegeni országos konferenciára. Örömmel fedeztem fel a könyv három szerzője között két ismerőst: Gottfried Mehnert úr nevét, akinek „Protestánsok a keresztyéndemokráciában” címmel 20 évvel ezelőtt írt könyvét magyarra fordíthattam, s még Surján László elnök úr vezetésével emlékezetes könyvbemutatóra került sor a KDNP egykori székházában, a MOM épület mellett. Ezen a szerző és felesége, valamint a kiadó, a Barankovics Alapítvány valamennyi munkatársa jelen volt, élükön Kovács Zoli „bácsival”, a legendás kisgazdával és valamikori Szabad Európa rádióssal. A másik ismerős név Christian Meißneré, aki protestáns lelkészként az EAK szövetségi ügyvezetője. Jó szívvel ajánlom, hogy aki csak teheti, klikkeljen rá erre a webhelyre: http://www.eak-cducsu.de, ahol a lap mellett sok fontos és érdekes információt kaphatunk a német Protestáns Munkaközösség progresszív társadalmi és politikai szerepéről.



Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





