A generális szuperintendens asszony kritizálta a sikerorientáltságot
Berlin – Ulrike Trautweint a hétvégén iktatták be a berlini generális szuperintendensi tisztségbe. Első prédikációjában erősen kritizálta az egyházban és a társadalomban tapasztalható sikerhajhászást. Munkájának súlypontjaként a vallásközi párbeszédet és a képzést emelte ki. Az istentiszteleti reformmal szemben szkeptikusan nyilatkozott, mert azt szeretné, ha az emberek a templomban otthon érezhetnék magukat. Forrás: epd, fordítás: evangelikus.hu / Horváth-Bolla Zsuzsanna
„Társadalmunk teljesen bele van keseredve teljesítményorientáltságába. A siker kényszere sajnos az egyházakra is hatást gyakorol” – mondta a protestáns teológus prédikációjában a Kaiser-Wilhelm-Gedächtniskirchében (Vilmos császár emléktemplom). Véleménye szerint a keresztények számára kihívást jelent, hogy saját korlátaik között éljenek és ezekkel megbékéljenek. A szuperintendens asszony szerint tévhit, ha azt gondolják, hogy az emberek majd tömegesen fognak templomba járni, ha a protestáns istentiszteletek rendjét megváltoztatják. A protestánsok feladata az lenne, ha az élet ambivalenciáit és sokrétűségét elviselnék.
Az 52 éves asszonyt májusban választották meg generális szuperintendenssé Berlin körzetében. 2011. december 1-jétől fogja teendőit végezni Ralf Meister helyén, akit márciusban a hannoveri tartományi egyház püspökévé választottak. Trautwein eddig Frankfurt am Mainban volt lelkésznő. A vallásközi dialógusra és a képzésre szeretne nagy energiákat fordítani, valamint a reformfolyamatot is támogatja.
A generális szuperintendensi tisztség az EKD-n belül csak a Berlin-Brandenburg-schlesische Oberlausitz Protestáns Egyházában létezik (EKBO). Más tartományi egyházakban ezt a tisztséget regionális püspöknek hívják. Az EKBO-ban három generális szuperintendens van, Berlinben, Potsdamban és Görlitzben. A berlini körzethez tartozik az 1,1 millió protestánst tömörítő tartományi egyház kétharmada.



Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





