A Jehova Tanúit a nagy egyházakkal egy szintre helyezték Németországban
Mainz – A Jehova Tanúi Rheinland-Pfalz német tartományban a nagyobb egyházakkal azonos szintre kerültek. A tartományi kormányzatnak a vallási közösséget a nyilvános jog résztvevőjeként kell elismernie – hozta meg ítéletét a Maizi Kormányzati Bíróság. A tartományi kormányzat sajnálattal vette tudomásul az ítéletet, amely ellen nem fellebbezhetnek. Forrás: epd, evangelikus.hu / Horváth-Bolla Zsuzsanna
A kétórás bírósági tárgyaláson a tartományi kormányzat képviselői azt szerették volna elérni, hogy egykori Jehova-tanúkat hallgassanak ki a sorsukról. Azzal érveltek, hogy a szövetségi szinten immáron tíz éve tartó jogi vitában még soha nem hallgattak meg olyanokat, akik kiléptek a vallási közösségből. A bíróság azonban úgy döntött, hogy nincsen szükség további bizonyítékokra. Az előttük álló adatok és tények azt támasztják alá, hogy a Jehova Tanúi tiszteletben tartják az alaptörvényt.
A tartomány érve, amely szerint a Jehova Tanúi a politikai választásokon nem vesznek részt és a társadalmi szervezetekből is távol maradnak, így nem szolgálják a közösség érdekeit, szintén nem játszott szerepet a döntésben. A szövetségi alkotmánybíróság tisztázta, hogy az állam a vallási közösségektől nem várhat el közösségi érdekeket szolgáló tevékenységet, és ez nem lehet követelmény a vallási közösségekkel szemben.
Az egyházakért és vallási közösségekért felelős német kultuszminisztérium még nem döntött arról, hogy még egy bírósági engedélyért folyamodik-e az ügyben. A tartomány azonban sajnálattal vette tudomásul, hogy érveik az eljárás során nyilvánvalóan nem voltak elég meggyőzőek – mondta Yvonne Globert szóvivő.
Az elismert vallási közösségek adóengedményekben részesülnek Németországban, ezenkívül számos privilégium is jár nekik, így a felekezeti hitoktatás az iskolákban, valamint a médiatestületekben való delegáltság. Hessenben a Jehova Tanúi már 2009 óta elismert közösség, de a kultuszminisztérium adatai szerint eddig nem éltek a nekik felkínált lehetőségekkel.
„Az Őrtorony társasága azonban szeretne kilépni a szekta-sarokból, ez mindenekelőtt egyfajta imidzsépítést jelent számukra” – mondta a katolikus püspökség világnézeti kérdésekkel foglalkozó referense, Eckhard Türk az EPD-nek. A referens sajnálatosnak tartja, ha a Jehova Tanúi most a komoly és ártalmatlan kategóriába kerülnének. Bár a bírósági döntés őket nem érte váratlanul.
„Korábban az Őrtoronyban álltak olyan állítások, amelyek a Jehova Tanúi elfogadását nem segítették elő, manapság azonban ilyen írások nem olvashatóak.”
A Jehova Tanúit először 2006-ban Berlinben fogadták el a nyilvános jog résztvevőjeként. Azóta 12 szövetségi tartomány adott engedélyt nekik. Rheinland-Pfalz, Baden-Württemberg és Bréma ezt eddig elutasították, Észak-Rajna–Vesztfáliában a tartományi döntés még függőben van. A brémai elutasítást a közösség megfellebbezte.



Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





