A Németországi Protestáns Egyház vezetője nyilatkozatot adott ki Christian Wulff államfő visszalépésével kapcsolatban

Létrehozás: 2012. február 20., 14:51 Legutolsó módosítás: 2012. február 22., 16:40

Hannover – Christian Wulff 2012. február 17-én jelentette be lemondását. Ezzel egy időben Nikolaus Schneider, a Németországi Protestáns Egyház (EKD) vezetője méltatta ezt a döntést. Forrás: ekd.de, szöveg: evangelikus.hu / Horváth-Bolla Zsuzsanna

Nikolaus Schneider szerint a német szövetségi elnöki hivatal egy olyan tisztség, amelynek szabad és gátlások nélküli betöltésére van szükség, és bár Wulff visszalépése minden bizonnyal fájdalmas lépés volt, de ez szükséges ahhoz, hogy meglegyen a kellő szabadsága a későbbiekben arra, hogy a vádakkal szemben védekezni tudjon és a vizsgálatoknak eleget tudjon tenni. Az állam élén betöltött hivatalnak is vissza kell nyernie Schneider szerint régi hírét.

„A visszalépéssel a bűnösség vagy bűntelenség kérdése még nincs rendezve. Ez a bíróság feladata lesz” – tette hozzá, majd pedig köszönetet mondott a leköszönő államfőnek elvégzett munkájáért.

Külön hangsúlyozta Wulffnak azt a beszédét, amelyet 2010-ben Brémában a német egység napján mondott el, és amelyben tisztázta azt, hogy az iszlám, amelynek rengeteg híve él immáron Németországban, éppúgy az ország része és az életük része, mint bármely más vallás. Azért is hálás, hogy Wulff Törökországban tett látogatásakor azt sem rejtette véka alá, hogy abban az országban viszont a keresztények számára szeretnének hasonló jogokat, a vallásszabadság jegyében.

„Boldog ember az, aki az Úrba veti bizodalmát” – zárta szavait az Útmutató aznapi igéjével Schneider a 40. zsoltár 5. verse alapján.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
Könyvajánló

Megjelent a Credo – Evangélikus Folyóirat 2009/1-2. száma

Megjelent a Credo – Evangélikus Folyóirat 2009/1-2. száma

Bővebben...

Filmajánló

A csirke, a hal és a királyrák

A csirke, a hal és a királyrák

Bővebben...

Filmtár

Örömhír – Evangélikus Magazin a Magyar Televízióban

Örömhír – Evangélikus Magazin a Magyar Televízióban

Bővebben...

Hangtár

Missziói Központ

Déli ifinap

2012. 03. 27. | Hulej Enikő interjúja
"Kerülj erre, ülj ide!" - ez volt a mottója a Déli Evangélikus Egyhákerület ifjúsági napjának, melyet 2012. március 10-én tartottak meg Kecskeméten. Az alkalomról Hulej Enikő készített összefoglalót számunkra.

Meghallgatom!

A Missziói Központ anyagai

Magyar Rádió

2009. augusztus 23. - Evangélikus istentisztelet Dunakesziről

A Magyar Rádió anyagai

Képtár

06.JPG

06.JPG