Advent és karácsony ünnepe Kiskapuson
Karácsony táján megszokott dolog, hogy az emberek az ünnepi készülődés lázában égnek. Kiskapus evangélikus ifjai és vénei is egy szívvel-lélekkel készültek az angyalsereg társaságában énekelni, dicsőíteni Istent, amiért végtelen szeretetéből elküldte egyszülött Fiát az emberiség megváltására. Forrás: evangelikus.net, szöveg és fotó: Korodi Levente
Így hát december 18-án, advent 4. vasárnapján ünnepi istentiszteletre került sor, amelynek keretében gyülekezetünk kórusa adventi dalokkal, Benkő Anna presbiter testvérünk pedig szavalataival buzdította a jelenlévőket az érkezendő betlehemi kisded befogadására. Az ezt követő szeretetvendégségen beszélgetésre, adventi énektanulásra és az ifjak, valamint a presbiterek szorgos közreműködésének köszönhetően sült kolbász, forralt bor, kalács és tea fogyasztására került sor. E meghitt adventi alkalom hitmélyítő és közösségépítő ereje mély hatást gyakorolt a 47 főt számláló közösségre, amely világosan kifejezte óhaját hasonló alkalmak megszervezésére.
Néhány nap elteltével templomunk padjai ismét megteltek, ugyanis a szentesti istentiszteletre több mint 100 lélek jött el hallani az örömüzenetet, végignézni a gyerekek által előadott karácsonyi színdarabot, meghallgatni a bájos szavalatokat, és együtt dúdolni kórusunkkal a gyönyörű karácsonyfa fényénél. Az istentisztelet befejeztével néhány kórustaggal együtt végiglátogattuk gyülekezetünk idős, beteg tagjait, elénekelve nekik a Jézus születését hirdető legszebb éneket, a Csendes éjt. Hasonló módon hirdette egykoron a betlehemi angyalsereg: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek néktek nagy örömöt…”, amely üzenet az idő korlátait nem ismerve ma is bátorít minden egyes embert.
Gyülekezetünk nevében mindenkinek Istentől megáldott, békés, boldog új esztendőt kívánunk!
További képek:



Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





