Burma: keresztyének is üdvözölték a politikai foglyok szabadlábra helyezését
Najpjidav – A másképpen Mianmarnak nevezett 54 milliós délkelet-ázsiai országban elnöki rendelettel pénteken 651 politikai foglyot engedtek szabadon, köztük szerzeteseket, ifjúsági vezetőket s a korábbi miniszterelnököt, Khin Nyunt is. Forrás: asianews.it, Cristian Science Monitor, csmonitor.com. Szöveg: dr. Békefy Lajos
Világszerte pozitívan értékelik ezt a lépést, és a Nyugattal szembeni szankciók feloldásához vezető út első lépésének tekintik. Az országszerte ismert, most szabadult Min Ko Naing legendás ifjúsági vezető 2003-ban 7 pontos kiáltványt fogalmazott meg. Ebben demokratikus reformokat követelt, és a nemzeti egység helyreállítását. A politikai foglyok szabadon bocsátását megelőzte egy EU-delegáció látogatása és tárgyalása Burmában, ezt követően 24 órával később sor került a politikai amnesztiára. A döntés gyorsasága meglepte a delegációt és a világsajtót is.
A CSW, a Világméretű Keresztyén Szolidaritás nevű amerikai központú emberjogi szervezet azonnal pozitívan üdvözölte a döntést, s emlékeztetett arra, hogy 1994 óta küzdenek a vallásszabadság és az emberi jogok tiszteletben tartásáért a távol-keleti országban. Nemzetközi imaakcióik és tiltakozó leveleik szerény eszközként ott állnak e döntés lelki hátterében – jelentette ki Benedict Rogers, a CSW kelet-ázsiai teamjének vezetője. A pozitív döntés ellenére a nemzetközi közösségnek folyamatosan tovább kell monitorizálnia a burmai folyamatokat, nehogy azok visszaforduljanak a korábbi katonai-diktatórikus állapotba – tette hozzá Rogers.



Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





