Friedrich korábbi bajor püspök: „Ne habozzanak felhívni engem!”
Nürnberg – A korábbi bajor püspök, Johannes Friedrich egyszerű falusi lelkész lesz a frankoknál. A lelkész komolyan veszi a falusi papi szolgálatot, és immáron február eleje óta végzi is azt Bertholdsdorfban. Ez alatt a rövid idő alatt már észrevette, milyen jó dolga is lesz itt. Forrás: evangelisch.de, evangelikus.hu / Horváth-Bolla Zsuzsanna
A bertholdsdorfi új lelkész beiktatási istentiszteletéig még jó fél óra van. Ám egyik autó a másik után tűnik fel a főutcán, tűzoltók irányítják a forgalmat, asszonyok visznek kezükben tálcákat szendvicsekkel a gyülekezeti házba, és az új lelkész már második interjúját adja egy tévés stábnak.
A felhajtás nagy, végül is nem mindennap iktatnak be egy püspököt falusi lelkésznek. Johannes Friedrich az, aki megteszi ezt a lépést, és ő maga is elismeri, hogy mennyire izgatott a beiktatás előtt.
De végül ezen a hideg februári napon felmegy a szószékre, a gyülekezete elé áll, és a színes üvegablakokon megcsillan a téli napfény.
Friedrich ekkor már magabiztosnak tűnik, és arról beszél a bertholdsdorfiaknak, hogy nem mindennap lesz ennyi média-munkás a faluban. Még csak három napja lelkész itt, de ez alatt a rövid idő alatt már észrevette, hogy milyen jó dolga lesz itt. Egy Christoph nevű konfirmadusának anyukája fánkot sütött, amit ki kellett próbálnia, egy másik konfirmandusa, Jeanine pedig saját készítésű süteménnyel örvendeztette meg. A gasztronómiai élvezeteket aztán tovább ecseteli az egykori lelkész, Gilbrecht Greifenberg, aki Friedrich testvérnek azt ajánlja, hogy füstölt húst és tojásokat is fogadjon majd el.
Mint ismeretes, Friedrich püspök mögött gazdag múlt áll: nürnbergi esperes volt, aztán jeruzsálemi lelkész, végül pedig 2,6 millió bajor evangélikus püspöke. Falusi lelkészként azonban a 63 éves Friedrich még sosem tevékenykedett. Szüksége lesz tehát elődje jó tanácsaira.
Friedrich iktatására 200 hívő jött el és hallgatta meg az eskütételt. Friedrich kinevezési oklevelét már utódja, Heinrich Bedford-Strohm püspök írta alá. A windsbachi esperes, aki most felettese lesz, Horst Heißmann még diákkorukból ismeri az új bertholdsdorfi lelkészt. Heißmann örömét fejezi ki az istentiszteleten, hogy ennyi újságíró jött el, és hogy a világ most megtudja, hogy van egy ilyen kis frank falucska.
Az itt lakókat sokat méltatják és éltetik az alkalmon. Ők még olyan frank gyülekezet, ahol tisztelik a régi hagyományokat. S ha négy ünnepnap is lenne egymás után, ők mind a négy alkalommal elmennének templomba, még az utolsó napon is. Ráadásul az egykori püspök itt majd benyomást szerezhet arról is, hogy mint is jelent az igazi és őszinte önkéntes munkavégzés – ecseteli az esperesi tanács elnök asszonya, Christa Wittmann.
Amikor Friedrich bejelentette, hogy a szolgálatából még fennmaradó kettő évet a Windsbach melletti faluban akarja eltölteni, a gyülekezet presbitériumának elöljáró asszonya, Elfriede Ostertag alaposan megijedt. Épp azt a gyülekezetet nézte ki számára Christian Schmidt regionális püspök, amely immáron tíz éve harcolt azért, hogy lelkészi helye megmaradjon. A gyülekezet vegyes érzelmekkel fogadta a döntést: vajon az egykori tartományi püspöknek lesz elég ideje rájuk? Végül is még a Németországi Protestáns Egyház (EKD) Tanácsában is helyet foglal, és a jeruzsálemi munkáért felelős, emellett pedig elnöke a Német Bibliatársaságnak, és a Bajor Központi Bibliatársulat a vezetője.
De Friedrich megnyugtatja őket erről prédikációjában: elmondja, nem akarja, hogy püspök úrként szólítsák, elég egyszerűen lelkész úrnak. Négy vasárnapból hármon lesz istentisztelet. Öt konfirmandusnak tart oktatást. És a gyülekezeti hírlevélben megadta még a mobiltelefonszámát is.
„Ne habozzanak felhívni engem – mondja. – Ha valami nyomja a szívüket, bármikor keressenek!”



Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





