Időt adok

Kicsit mások most már a karácsonyok, mint mikor gyermek voltam. Akkor nagyon vártam. Lehet, hogy a szünet miatt, nem tudom. Persze vártam, hogy mi lesz a fa alatt, meg a mákos kalácsot. Azóta is nagyon szeretem a mákos sütiket. Az is jó volt, hogy együtt volt a család. Együtt ültünk asztalhoz, közösen gyújtottuk meg a gyertyákat, közösen, mindenki, de mindenki játszott. Nem volt kivétel. És senki sem sértődött meg, ha kiesett a játékból, még én sem, pedig én voltam a legkisebb. Talán nekem meg is engedték volna. De nem sértődtem meg, mert valahogy elfelejtettem. Kiment a fejemből, a szívemből a sértődés. Megtöltötte valami más. Az, hogy együtt vagyunk. Egy-két ajándékon túl nem is emlékszem, hogy miket kaptam karácsonyra. Nem ez maradt meg. Hanem anyám és apám igyekezete, hogy most mindent beleadnak, hogy béke legyen. Persze a maguk módján adtak bele mindent, de ez tőlük, akkor a legtöbb volt. Talán a legfontosabbat megkaptam tőlük. Azt, hogy ha akarok, akkor tudok békét teremteni. El tudom felejteni, hogy ki kit bántott meg. Azt is kaptam, hogy a másság jó, és lehet vele együtt lenni és tanulni tőle. Talán ezért egyre kevésbé fontosak nekem a tárgyi ajándékok. Inkább ha valakire gondolok, és megajándékozom, akkor énekelek neki, vagy elmondok egy mesét. Megölelem, és abban a néhány percben csak rá figyelek. Senki másra.

Azt hiszem, idén karácsonyra időt szeretnék adni mindenkinek. Az életemből időt szánni azokra, akiket a szívemben hordok. Popper Péter zsidó bölcsész mesélte, hogy az ő közösségükben az a szokás, hogy ha valaki beteg, akkor a rabbi körbejár, és mindenkit megkérdez. Te mennyi időt adsz az életedből? És akkor időt ajánlanak fel. Ki egy hetet, ki egy hónapot. A többit az Istenre bízzák. Időt szeretnék adni a játékra, időt szeretnék adni arra, hogy megfogjam a nagymamám kezét, aki épp december 4-én lett 88 éves. Talán ha megfogom a kezét, akkor egy kicsit megállítva érezhetjük a rohanást. Időt szánok mindenkinek. Lehet, hogy nem egy nagy meglepetés, de a legfontosabb. És akkor kikapcsolom a telefonom, és figyelek, és nevetek, és játszani fogok, meg emlékezni.

Nem tudni, kinek mennyi ideje van, azt sem tudom nekem mennyi időm van, talán ezért is ez a legnagyobb ajándék. Tévét meg telefont, számítógépet, sőt még mákos kalácsot is lehet venni, de időt, azt nem lehet. Időt csak adni lehet, önszántamból, a sajátomból, az én időmből. Ez az, amire emlékszem karácsonyból. Időt adtunk. És amikor szeretve voltam, akkor időt kaptam, és amikor szeretek, akkor időt adok. Mert a szeretet időtlen. Időn túli. Nincs kezdete, miértje, csak van. Addig tart, ameddig időd van a másikra. Ha találkozunk, lehet, hogy nem fogok neked adni semmit, de időben ott leszek, ha szeretnéd. Mert szeretni akarlak, míg időm engedi. Istentől áldott időtöltést kívánok neked!