Joachim Gauck: „A hit azt jelenti, hogy van benned egy aprócska mag”

Gauck a stuttgarti Obertürkheim nevű városrész templomának istentiszteletén vett részt, amelyet az interneten élőben lehetett követni. A prédikáció után interjút is adott, amelynek végén Ralf Vogel lelkész a következő kérdést tette fel: „Mondja már el nekünk, hogy mi is megértsük, miért lehet a szövetségi elnöki szék szimpatikus valakinek? Miért vállalta volna el ezt a tisztséget?” Erre Gauck: „Úgy látom, szeretne újságíró lenni!” De aztán mégiscsak elmesélte, hogy az ellenzék 2010-ben felvetette számára azt a javaslatot, hogy Christian Wulff mellett jelöltesse magát.

„Amikor felhívtak, akkor már tíz éve a felelősségről beszéltem. És a szabadságról.” Valószínűleg ez lehetett a megkeresés oka. Nem lehet azt mondani, hogy ez a tisztség túl megerőltető lenne – vélte Gauck, aki az elmúlt héten töltötte be 72. életévét. Tehát így válaszolt: „Ha azt gondoljátok, hogy én ezt tudnám végezni, akkor igent mondok.”

Szövetségi elnökként az embernek nem szabad politikai hatalmak oldalára állnia. És meg szabad a véleményét is változtatnia, ahogy azt példaképe, a keresztény Gustav Heinemann is tette. Ezenkívül a szövetségi elnök feladata, hogy az embereknek egyfajta irányt mutasson.

De a teológus Gauck szerint példát úgy is lehet mutatni, ahogyan azt jelenleg teszi: előadásokkal, az önéletrajzából való felolvasásokkal és interjúk adásával. Szavai a hallgatóságot meggyőzik és magukkal ragadják.

Joachim Gauck az NDK-ban élt, és szenvedett a diktatúrától. Visszaemlékezett egy keleti-tengeri kirándulásra, amikor a tenger partján állt, négy gyerekéből kettőnek a kezét fogva. A hajókat nézték, és a gyerekek szerettek volna elutazni: „Nem, mi nem mehetünk, csak a nyugatiak.” A gyerekek nem értették ezt meg. Az apa a szituációt azzal oldotta fel, hogy azt mondta, hogy a Warnemündében árult fagyi finomabb, mint a dániai. „Életképesnek és keménynek kellett lenni” – mondta erről a szabadság nélküli világról.

„A mindennapokban mi volt a legrosszabb?” – kérdezte Ralf Vogel lelkész. „A perspektíva teljes hiánya” – válaszolta Gauck. A szabadság csak a vágyódásban, a legprivátabb szférában volt meg. Párttagság nélküli fivére nem lehetett tengerész, a fiai, akik nem akartak a „Szabad Német Ifjúság” (Freie Deutsche Jugend) tagjai lenni, nem érettségizhettek le, és ezért aztán 1987-ben Nyugatra mentek.

„A szabadság iránti szeretetünket egyházunkban ápoltuk” – mesélte Gauck, és kitért a 2012-es év igéjére is. „Európában aztán átélhettük, hogy a gyengékből polgárok lehettek, hogy cselekedhettünk, és újra életre hívhattuk azokat az értékeket, amelyekről már azt gondoltuk, hogy régen kihaltak!” Gauck arra is figyelmeztetett, mekkora előrelépés az, hogy van egy szövetségi alkotmánybíróság, ahol bárki harcolhat az alapjogaiért. Bár senki sem gondol ebbe bele, de ez így van.

„Különbséget kell tenni a belső és a politikai szabadság között. Megéri az igazságot megélni, még akkor is, ha ezzel nem tudjuk átformálni az egész társadalmat. Voltak fiatalok az egykori NDK-ban, akik visszautasították a tanórai lövőgyakorlatokat, és ezért nem tanulhattak tovább, vagy akik megtagadták a katonai szolgálatot, és ezért börtönbe kerültek. Nekünk most már szabad választásunk van. Van a lehetőségeknek egy széles skálája. Az nem felkelés, ha az embereket vagy a szabadságot szeretjük” – tette hozzá.

„Mindig van erő, amely megtart – és máris áttért Gauck a politizálásról a prédikációra. – A hit azt jelenti, hogy van benned egy aprócska mag, amely a szívügyed. Nem leszel félelemmel teli. Mert mi is történhet? Az Isten kezébe eshetsz!”

A hatalom és a politika eloszlásával kapcsolatban Gauck elmondta, hogy a politikusok is egészen normális emberek, és azt hinni róluk és elvárni tőlük, hogy ők szuperférfiak és szupernők.

Arra a kérdésre, mit kíván azoktól, akik hatalmat gyakorolnak, Gauck azt válaszolta, hogy először is tisztázni kell, hogy kit értünk ez alatt. „A választókat, a népet, akik a demokrácia egyénei.” A választóknak azonban joguk van arra, hogy megtudják, a politikusok hogyan vélekednek. Gauck szerint Gerhard Schröder politikáját nem magyarázta el, a balkáni és afganisztáni szövetségi katonaság bevetését sem tisztázta. Pedig a választóknak ehhez joguk lett volna.

Joachim Gauck, a poltikai tanácsadó, a szabadságot szerető, a kegyelmet hirdető – minden bizonnyal még órákon át tudott volna beszélni. De miért is olyan jó az, ahogyan ő ezt teszi? Mert autentikus, mivel saját maga is elszenvedte a szabadság nélküliséget. És mert emlékeztet bennünket arra, milyen jó annak a dolga, aki egy szabad országban, szabad választások és szabad médiumok között élhet. A mi felelősségünk, hogyan bánunk ezzel a szabadsággal. Ez a Gauckra jellemző politikai és reformátori teológia egyben. Beszéde mindig prédikáció, amely eljut az emberekhez: Ne féljetek, hiszen hatalmas a gyengék ereje!