Katonai tiszteletadás: Az egyházat és az államot el kell választani egymástól
Bonn – Vajon egy elesett katona gyászszertartása az állam vagy az egyház feladata? Mindkettő – véli Martin Dutzmann német tábori püspök, aki szerint azonban az állami és az egyházi feladatokat minden esetben el kell választani egymástól. Forrás: epd, evangelisch.de, evangelikus.hu / Horváth-Bolla Zsuzsanna
Az elesett német szövetségi katonák temetésekor még jobban kell ügyelni az állam és az egyház szétválasztására, mint más esetekben. Egy ilyen szertartás ugyanis merészséget igényel, hiszen különböző érdekeket kell összekötni egymással – mondta a protestáns tábori püspök, Martin Dutzmann a Vallás és Társadalom Centrumában Bonnban, ahol Német szövetségi gyászszertartások címen tartott előadást.
A püspök szerint azonban az Afganisztánban elhunyt katonák esetében jó az, ha a temetés szolgálatát az egyház közösen végzi az állammal. Az egyháznak ugyanis az a feladata, hogy a hozzátartozókat, a bajtársakat, a bevetésért felelős katonai és politikai vezetőket vigasztalja. Emellett azonban az államnak az a feladata, hogy búcsút vegyen katonáitól, és megköszönje nekik a bevetésben való részvételt.
Eközben azonban a különböző szerepeknek világosaknak kell lenniük, ahogyan ez sok gyászistentisztelet esetében így volt eddig is – vélte Dutzmann. Az elválasztás azonban olyan esetekben nem elég éles, ha lelkész az állami vezetőket korábban köszönti a katona hozzátartozóinál, vagy a díszőrség csak az istentisztelet kezdetén vonul a koporsóhoz.
Az állam és egyház szétválasztását a szövetségi katonaság is támogatja – mondta Reinhard Kloss generális. A hadseregnek nem áll érdekében a kettő összemosása, és a temetéseknél mindenképpen a hozzátartozók kívánságait szeretnék figyelembe venni. A gyászszertartáson semmi olyasmi nem történhet, amibe ők ne egyeznének bele.



Egy százalék kampányoldal a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





