Kiálts Hollywood szívéért!
Március 15-én a filmipar világközpontja, Hollywood szívéért tartanak imafesztivált a Gibson Amfiteátrumban, a Universal Studios közelében. Faytene Grasseschi programigazgató, spirituális vezető nyilatkozott a sajtónak arról, mi is a célja a „Kiálts Hollywoodért” néven meghirdetett akciónak. Forrás: christian.post.com; christiannews.com; faytene.ca. Szöveg: dr. Békefy Lajos.
Óvodáskorig 4 000 óra a tv előtt – mit „fogyasztanak”?
Faytene Grasseschi, a szenvedélyes szervező, lelki ember és igazgató így hirdette meg az alkalmat: „Ez nem koncert, ez nem konferencia, hanem egy nagy kiáltás Istenhez, hogy a jelenkor egyik legbefolyásosabb »iparágának«, a filmnek a központját mozgassa meg, s indítsa meg szeretetével.” De mire is? Arra, hogy a tömegek Hollywood segítségével is eljussanak Istenhez, az igazi hitre. Grasseschi szerint az átlag amerikai alig tölt évente 28 óránál többet templomban, de naponta legkevesebb hat órán át fogyasztja a média ilyen-olyan termékeit. Az is döbbenetes adat – teszi hozzá Grasseschi –, hogy az amerikai kisgyerekek, mielőtt elérik az óvodáskort, már közel 4 000 órát töltöttek tévé előtt. És mit néznek, látnak? – Ez a nagy kérdés, ami egy életre befolyásolja lelkivilágukat. Éppen azért, hogy a médiákban szennyező folyamként áradó játékfilmek, hollywoodi termékek a pozitív értékek felé vigyék a nézőket, bármely korosztályhoz is tartozzanak, nagy szükség van az imádkozásra, Istenhez kiáltani Hollywood szívéért. 18 éves korig a médián keresztül 16 000 eljátszott gyilkosság és 200 000-nél is több erőszakos cselekmény képe zúdul rá a fejlődő tinik lelkére. Merre sodródik ilyen áradatban az életük, gondolkodásuk, értékfelfogásuk? A jó irányvételért akarnak imádkozni, kiáltani Istenhez március 15-én a hatalmas stúdióban.
Faytene Grasseschi (Kryskov) és a multimédiás lelki stratégia
1997-ben állt be a keresztyén szolgálatba teljes idővel és energiával Grasseschi. A kanadai Vancouver belvárosának utcáin szólította meg a szegényeket, hajléktalanokat. A kanadai „Szomszédok misszióban” segélyakció keretében kezdett el élelmet osztani, látogatásokat, házi ápolást folytatni. 2000-től tengerentúli misszionáriusnak szegődött és humanitárius segélyezést végzett. Hét hónapon át Nyugat-Afrikában szolgált beteg gyermekek között. Az utóbbi években énekkel, versekkel, konferenciákkal szolgálja Istent és segíti a rászorulókat Kanadában. Jelenleg is szóvivője a „Kanada a Keresztyén Értékekért” nevű befolyásos civil szerveződésnek. Nagy odaadással, sőt szenvedéllyel szolgálja Krisztus testét, az egyházat, hirdeti Isten szavát. Életének vezérigéje az 1Kor 13-ból ez: „…megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.” A „Kiálts, Kanada!” mozgalmát teljes erőbedobással segíti, emlékeztetve mindenkit Keresztelő János szavára: „Egyengessétek az Úrnak útját!” (Jn 1,23) Azon a március 15-én s a rákövetkező két napon át az ebben a hatalmas stúdióban összegyülekezők igeszolgálatokat hallgatnak, közösen és egyénileg imádkoznak, böjtölnek, s kérik Isten áldását a szórakoztató médiára. Felhívásukat, multimédiás lelki stratégiájukat ezzel a „hitvallással” vezetik be újságban, szórólapon, interneten, tévében és rádióban: „Hiszünk az áldás és a becsület erejében. Hiszünk az ima erejében. Hiszünk a böjtölés erejében. Hiszünk a Jézus nevében tartott istentisztelet felemelő erejében. Hiszünk az elhívott életek erejében. Hiszünk Isten elveszíthetetlen szeretetének erejében. Hiszünk abban, hogy Isten tekintete a szórakoztató médián is megáll, és erőteljesen megmozdítja ezt az ipart arra, hogy az ő szeretetéről, erejéről és megtartásáról szóljon a következő nemzedékeknek.”



Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





