Kirill ortodox pátriárka: a morál nemzetbiztonsági tényező és erő

Létrehozás: 2012. január 30., 12:38 Legutolsó módosítás: 2012. február 01., 11:15

Az orosz ortodoxoknál hagyomány, hogy a karácsonyi ünnepet és az újévet követően ún. karácsony utáni irodalmi felolvasásra és jeles szerzők kitüntetésére kerül sor. Idén január 23-án tartották a nemzetközi keresztyén irodalmi fórum szemléjét a moszkvai Gosztyinnij Dvor nagyáruházban. Az alkalom főtémája idén ez volt: Nevelés és morál – az egyház, a társadalom és az állam gondjai. Az alkalmat Putyin és Medvegyev elnök levélben köszöntötte. Közel kilencezer résztvevője volt a jubileumi alkalomnak, Oroszországon kívül Európa, Amerika és Ázsia egyházaiból is érkeztek érdeklődők. Forrás: mospat.ru; russkiymir.ru; spirti-net.ca. Szöveg: dr. Békefy Lajos.

Új tantárgy: az ortodox kultúra alapjai

Húsz év óta minden januárban megrendezik ezt az ortodox fórumot, ahol az irodalom és a nevelés kérdésének szentelik a figyelmet. A mindig nagy érdeklődéssel és részvétellel kísért fórumot idén Kirill pátriárka nyitotta meg. Meghívására a rendezvényen jelen volt Christofer cseh és szlovák ortodox metropolita, Valentyina Matvienko, a Szövetségi Tanács elnöke, továbbá kormánytagok és az Orosz Nevelési Akadémia elnöke, N. Nikandrov is. A részvevők között számos ortodox lelkész, teológus, alkotó értelmiségi volt.

Az államelnöki és a miniszterelnöki üzenetek egybehangzóan hangsúlyozták a nevelés és a morál nagy fontosságát az ország jövője szempontjából. A morális értékek és a hazafiság eszméjének tisztelete és továbbadása a társadalmi béke jelentős biztosítéka, de ugyanígy az etnikumok közötti megértést is segíti. Kirill pátriárka a nevelési akadémia elnökét kitüntette a Moszkvai Szent Dániel-érdemrenddel azért a munkájáért, amellyel elősegítette az ortodox kultúra alapjai nevű tantárgy középiskolai bevezetését. 

„Tanárok a morális hőstettekért” kitüntetés

Ezután a kiemelkedő teljesítményt nyújtó pedagógusok kitüntetésére került sor, akik a „Tanárok a morális hőstettekért” elnevezésű díjat vehették át. Az orosz ortodox nevelés fejlesztésében felmutatott kimagasló eredményeiért a Nyizsnyij-novgorodi Terület nevelésügyi minisztere, S. Naumov a moszkvai metropolita Szent Makariosz-medálját vehette át. Hilarion volokolamszki metropolita, a Moszkvai Patriarchátus Külügyi Hivatalának vezetője közreadta sokszorosított tanulmányát, amelyben a morális értékek és az emberség jövőjének témával foglalkozott teológiai és társadalmi vetületben.  

Kirill pátriárka: Az erkölcsös ifjúság a nemzet biztonságának fontos tényezője

„Nem érezhetjük védetten és biztonságban magunkat a társadalmi feszültségekkel, krízisekkel és a forradalmi veszéllyel szemben, amíg nem nőnek fel morális generációk, akik képesek lesznek határozottan különbséget tenni jó és a rossz között” – hangsúlyozta beszédében minden oroszok lelki feje. Hozzátette: a modern kor fiai és lányai gyakran nem is érzik szükségét annak, hogy valamit a szívükkel is elsajátítsanak, s ne csak úgy működjenek, mint a komputerek, amelyeknél elég egy entert nyomni az új információk begyűjtése céljából. A fejlett tudomány és a magas technológia morál nélkül életveszélyes – tette hozzá az ortodox egyházfő.  

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
Könyvajánló

Credo – 2010/3-4. száma

Credo – 2010/3-4. száma

Bővebben...

Filmajánló

Gran Torino

Gran Torino

Bővebben...

Filmtár

Nem csak kenyérrel él című műsor – ARCHÍVUM

Nem csak kenyérrel él című műsor – ARCHÍVUM

Bővebben...

Hangtár

Missziói Központ

Tisztító tűz

2011. 10. 01. | Győri Gábor Dávid interjúja
Vannak rossz, pusztító tüzek, amelyeket minél gyorsabban el kell oltani. 2011-es Missziói Konferenciánkon erről beszélt Nemeshegyi Tamás tűzoltóhadnagy. Szó esett azonban egy másfajta tűzről is, amit inkább szítanunk kellene, mint eloltanunk, ez pedig Isten Lelkének tisztító tüze. Orbán Attila lelkész erről a jó tűzről beszélt, és arról, vajon szabad-e az Isten Lelke, hogy munkálkodjon a mi életünkben. Műsorunkban az ő igehirdetésének szerkesztett változatát hallhatják.

Meghallgatom!

A Missziói Központ anyagai

Magyar Rádió

2010. július 5. – Erős vár a mi Istenünk

A Magyar Rádió anyagai

Képtár

332.jpg

332.jpg