Mennyei légitársaság: Egyelőre nem veszik le a keresztet a lengyel repülőgépekről
A lengyel légitársaságnál tiltakozások után elálltak attól, hogy a személyzetet lebeszéljék vallási jelképek nyílt viseléséről. A LOT állami légitársaság február 10-én közölte, a vitatott tilalmat az egyenruha-viselet tekintetében március elejétől nem fogja bevezetni. A légitársaság vezetése bocsánatot kért, és kijelentette: „Megértjük a felháborodást és a csalódást.” Forrás: pro-medienmagazin.de; ref.ch; KNA.de; fly-in-magazin.de. Szöveg: dr. Békefy Lajos.
LOT-alkalmazottak és konzervatív politikusok, főként a Jog és Igazságosság Pártból azzal támadták a légitársaságot, hogy a vallási jelképek viselésének tilalma a személyes vallásszabadság korlátozását jelenti. Először a légitársaság vezetése azt az érvet hozta fel, hogy a kereszt vagy krucifix viselése a személyzet egyenruháin diszkriminatív a mind több nem keresztyén utasra nézve. Más vallások követőit a repülőgépen vagy a reptereken nem szerencsés „zavarni” keresztyén jelképekkel. És azt is felhozták érvként, hogy ezzel a tilalommal más külföldi társaságok döntését követik. Leszek Chorzewski vállalati szóvivő azt hangsúlyozta, hogy ugyanakkor tekintetbe veszik a lengyelek hagyományait és érzékenységét ebben a tekintetben. Valójában nem is akarták ezt eltiltani, ha a kereszt viselője a szimbólumot az egyenruha alatt viseli.
A korábbi közlekedésügyi miniszter, Jerzy Polaczek botrányosnak nevezte a légitársaság döntését. A konzervatív ellenzék képviselői azzal vádolták meg a LOT vezetését, hogy alkotmányellenes döntést hoztak.
A jobboldali konzervatív internetportál, a Fronda.pl a LOT bejelentésére válaszként közzétette honlapján a légitársaság vezetőjének, Marcin Pirognak az e-mail elérhetőségét, és a polgárokat tiltakozásra szólította fel. A honlap annak a véleménynek ad hangot, hogy a légitársaság az ilyen döntéssel nemcsak a keresztyénség ellenségévé teszi magát, hanem a zsidók, a muszlimok és más vallások követői előtt is lejáratja magát. A LOT ugyan nem vonta vissza a tervezetet, de átmenetileg felfüggesztette. A társaság szóvivője így fogalmazott: „Senkinek sem akarjuk megsérteni a vallási érzéseit.”



Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





