Mindnyájan az idő sodrásában vagyunk!

„Az idő a teremtettséghez tartozik, attól elválaszthatatlan. Isten a világot nem az időben, hanem az idővel teremtette, tehát együtt az idővel! Isten élete az örökkévalóság, a világ és az ember élete pedig alávetettség a múló idő hatalmának.” (Nagy Gyula) 

Az idő múlását életkorunk változása is jelzi: a jelen múlttá, a jövendő pedig jelenné lesz. A keresztyénség jellemzője nem a ciklikus, hanem a lineáris idő- és történelemszemlélet. A múlt következményei a jelenben összesűrűsödnek. 

A múlt. Nagy áldás az, hogy múltunk is van! Egyéni, családi és társadalmi/politikai vonatkozásban sem lehet  „a múltat végképp eltörölni”, mert jelenünk alapja mindig a múlt, és ha erre nem figyelünk, akkor gyökértelenekké válunk. Valamiképpen mindig benne van jelenünkben, kellemetlen és kellemes eseményeivel együtt, okulásul, tanulságul, intő példának! Feledékeny az az ember, az az egyház, az a társadalom, amely nem tanul a múltjából, akár a rosszból, akár a jóból. „Mélységes mély a múltnak kútja!” (Thomas Mann) 

A történelem tudománya jó segítség a múlt rendszerezett megismerésében. Bölcs rendelkezés volt az, hogy az oktatásban – néhány évi, kellően át nem gondolt kihagyása után –  ismét a helyére került. Az egyháztörténet a történettudománynak szerves alkotórésze, ezért fontos és szükséges ennek folyamatos művelése, gondolva a reformáció közelgő 500. évfordulójára. Hiányos történelmi és egyháztörténeti ismeretek mellett hiányzik a múlt pontosabb ismerete, és az általános műveltség is csorbát szenved. A múlt mindig tanítja a jelent! A történelem az élet tanítómestere. A történelmi tények tények maradnak, akár akarjuk, akár nem! 

Múltja mindenkinek öröksége, végeredményben közös örökség. Mindig és mindnyájan tanulhatunk belőle okulásunkra. Becsülni kell a múlt visszamaradt tárgyi emlékeit. Kihat a múlt a jelenre, mert mindenből lehet és kell tanulni. Aki megbecsüli a múltját, az tudja megbecsülni a jelenét is. Nagy áldás a felejtés: elfelejthetjük a kevésbé lényegeseket, és ezek nem terhelik a jelent.  

„Amiket hallottunk és tudunk, mert őseink elbeszélték nekünk, nem titkoljuk el fiaink elől, elbeszéljük a jövő nemzedéknek: az Úr tetteit és erejét, csodáit, amelyeket véghezvitt.” (Zsolt 78,3–4; Kapi Béla püspök igehirdetési textusa Payr Sándor professzor temetésén.) 

A jelen. Jelenünket az események, feladatok, kötelességek töltik ki. Mindenkinek ezeket kell feldolgoznia.  

Nem közömbös ugyan senkinek sem az életkora, mégis fontosabb a mennyiségnél a minőség: hogyan élünk, hasznosan, eredményesen és áldásosan tudjuk-e kitölteni azt a hosszabb-rövidebb időszakot, amely kinek-kinek adatik. Kis János szép éneksoraival megfogalmazva:

                                    „Gyorsan folyó időmet

                                    Az Úr nem adta hiába,

                                    De azért, hogy erőmet

                                    Szánjam oda jó munkára;

                                    Hogy mint drága vagyonnal

                                    Éljek vele haszonnal.”      (EÉ 450,1)

Az idővel együtt felvetődik a hasznosság, az eredményesség kérdése. A tétlenség egyszerre jelent felelőtlenséget és eredménytelenséget. Jézus példázataival erre figyelmeztet. Pál apostol intése: „Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.” (Gal 6,10) 

A két legfontosabb kötödés a jelenhez; a család és a hivatás/foglalkozás, még akkor is, ha a régi, hagyományos családmodell erősen szétesőben van, a nyugdíjas korúak tekintélyes része pedig már abbahagyta hivatása, foglalkozása gyakorlását. Izgalmas kérdés, hogy a hagyományos családmodell szétesése hol fog megállni. Erkölcsi helyzetünk sok kívánnivalót hagy maga után. Ebben kell felemelni és erősíteni a társadalmat, a nemzetet! Ilyen körülmények között sokaknak nem könnyű megtalálni és érvényesíteni a hagyományos, keresztyén életstílust. Az idő múlása józanságra és felelősségre serkent. Élni rendezetten, felelősséggel érdemes! 

A jövő. Ez is izgat szinte mindenkit: mennyit és hogyan élünk meg belőle, tágítva a jelent. Eléggé elterjedt a jövőkutatás, amely tudományosnak mondott eszközökkel próbálja az emberileg bizonytalan jövőt meghatározottabbá és analizálhatóbbá tenni. Persze, kategorikusan közölve a véleményeket, feltételezéseket, de ezek közül egyiket sem lehet megcáfolhatatlan igazságként kijelenteni! Minden ezzel kapcsolatos elmélet csupán elmélet bizonyítás nélkül!

Dávid vallomása manapság is sokaké lehet: „De én bízom benned, Uram, vallom: te vagy Istenem! Kezedben van sorsom…” (Zsolt 31,15–16a) Terveink készítésénél érvényes az apostoli intés: „Ha az Úr akarja, és élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni.” (Jak 4,15b) 

A keresztyén ember számára a jövő: Jézus Krisztus! Ő nemcsak életünknek, hanem az időnek és az eseményeknek is Ura. Ezt a biztos reménységet vallja meg a keresztyénség az Apostoli hitvallás veretes mondataival. A közelgő óévbúcsúztatón sem a borba fojtott keserűség vagy az önfeledt dínom-dánom, hanem a csendes hálaadás illik hozzánk. 

A múlt, a jelen és a jövő Jézus Krisztus hatalmában és irgalmában van! A legjobb helyen! 

„Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” (Zsid 13,8)