Ökumenikus Kirchentagot szeretne a szervező protestáns egyház
A német protestáns egyházi napok (Kirchentag) vezetője, Gerhard Robbers a 34. német protestáns egyházi napoktól azt várja, hogy minden más keresztény egyház vegyen rajta részt. Erre különösen a katolikus egyház javaslatait várja. Forrás: epd, evangelikus.hu / Horváth-Bolla Zsuzsanna
„Remélem, hogy 2013-ban Hamburgban a Kirchentagnak lesz egy különleges, ökumenikus nyitottsága” – mondta a jogi professzor a Trierben rendezett ökumenikus fórumon.
„Annyi hasonlóság, magától értetődőség és fejlődési lehetőség vannak a két nagy egyház között, hogy számomra az ökumené nem pang” – hangsúlyozta Robbers. A tudós szerint azonban a keresztény létet közösségben lehet átélni és megélni. Itt pedig egy egyházról van szó, annak ellenére, hogy különböző felekezetekben élünk.
A Német Katolikusok Központi Bizottságának elnöke, Alois Glück szerint az ökumené függ az emberi találkozásoktól. Szavahihetőségünk keresztényként attól függ, hogy hogyan bánunk a többiekkel, a másik emberrel – mondta. Az emberek hitről való gondolatai is nagyban függnek attól, hogy az egyház hatalmi igénnyel lép-e fel, vagy pedig a szolgáló arcát mutatja.
Az egyház gazdagsága a kegyességi formák, az életutak, az istenélmények sokszínűségében rejlik – mondta. Az ökumenére tekintettel ez fontosabb minden félelemnél és saját identitásnál. Krisztusnak mint közös alapnak erősebben kell láthatóvá válnia a keresztény egyházak életében, mint azoknak a dolgoknak, amelyek elválasztanak egymástól.
Keresztény egyházak képviselői péntekig tanácskoznak Trierben az ökumené kérdéséről. Az elmúlt napokban többek között a Németországi Protestáns Egyház (EKD) vezetője, Nikolaus Schneider és a vatikáni ökumenéminiszter, Kurt Koch bíboros mondták el véleményüket a kérdésben.



Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





