Orvos, gyógyítsd meg magad!

Hiszen abból tud mindenki adni, amije van! A burnout mára elcsépelt fogalom lett. De a tény attól még tény marad: aki emberekkel foglalkozik bármilyen szinten is, az idővel el-, illetve belefárad ebbe. Személyes beszélgetésekből látom és tapasztalom, hogy ez a mi kollégáinkra, kolléganőinkre is igaz. Persze a köztudatban meglevő gondolat is él, ha valakit fehér köpenyben beszélni látnak egy lelkigondozóval, mindenkinek megindul a fantáziája, „vajon miről beszélgethetnek…” Nálunk fejlettebb gondolkodású és talán ebben az irányban szenzitívebb társadalmakban mindenkinek van pszichológusa, életvezetési tanácsadója, lélekgyógyásza. Sőt! Bizonyos tekintetben ez a minőségi élet jelzője is. Elvárják, hogy bizonyos munkakörben dolgozók (az egészségügy mindenképpen ide tartozik) igényesek legyenek magukkal szemben ezen a téren is. Nemcsak fallabdázni, kondizni járnak, hanem kéthetente, havonta „fenntartó beszélgetésre” egy általuk választott szakemberhez. Mondhatjuk, hogy mi ettől még távol vagyunk, de nem annyira, mint gondoljuk!

Örömmel tapasztalom, hogy egyre többen keresnek meg, leginkább munkaidőn túl azért, mert úgy érzik: „beszélgetnünk kell”. De nézzük meg mindezt a nagyvilágban!

Az Amerikai Egyesült Államokban az orvosok úgy érezték, hogy tevékenységüket alábecsülik, ami a fizetésükben is megmutatkozik, ezért szakemberek segítségét kérve megmérették hivatásuk pszichés terhelését és az őket naponta érő stressz mértékét. (A korábbi vizsgálatok csupán azt vizsgálták, hogy mennyi időt tölt az orvos a betegeivel, vagy milyen hosszú egy-egy operáció.) A NASA által koordinált vizsgálatban a következő szakterület képviselőit vizsgálták: belgyógyász, sebész, ideggyógyász, háziorvos.

A vizsgálat mutatott ugyan bizonyos fokú eltérést az igénybevételt illetően, de kimondható, hogy az orvosok pszichés terhelése szakterületüktől függetlenül nagyjából azonos.

A tengerentúlon már indulnak programok, amelyek jobban fókuszálnak a gyógyítók lelkiállapotának vizsgálatára, a szükséges terápiák kidolgozására, a segítő beszélgetések beépítésére a mindennapi rutinba. Nálunk ez csírájában figyelhető meg, de létezik azért (!) bátor vallomás, s merjük kimondani, az orvos sem mindenható, csak segítő, aki kimerül, belefárad, „megcsontosodik”. De van megoldás, csak el ne felejtsük az „emberi szentháromságot”: soma–psyche–pneuma (test, lélek, szellem). A gyógyító munkája közben mindet használja, mindet koptatja, de melyiket építi-ápolja magától?

Molnár József

evangélikus kórházlelkész

20/824-3690