Romániai népszámlálás – Picit csökkent Kolozsváron az evangélikusok száma

Létrehozás: 2012. január 27., 08:57 Legutolsó módosítás: 2012. január 30., 14:20

Kolozsvár – Budapest – Tovább csökkent Kolozsvár magyar lakosságának aránya az utóbbi tíz évben: a 2011-es népszámlálás most nyilvánosságra hozott adatai szerint 16 százalék a magyarság aránya az erdélyi nagyvárosban. Forrás: MTI

A román országos statisztikai hivatal által még nem véglegesített, de hivatalos adatok szerint 16,04 százalék, azaz 49 426 fő a város magyar lakosságának száma. A legutóbbi, 2002-es népszámláláson ez a szám még 60 287 fő volt, az akkori lakosság 18,96 százaléka.
Az erdélyi nagyváros összlakosságának száma 309 136-ra fogyatkozott a 2002-es 317 432-vel szemben – írta a Szabadság című kolozsvári napilap honlapján.
László Attila, Kolozsvár alpolgármestere a lapnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a tavaly októberben megtartott népszámláláson 5018 személy nem nevezte meg nemzeti hovatartozását, és szerinte „nagy valószínűséggel feltételezhetjük, hogy döntő többségük magyar".
Az előző, 2002-es cenzuson 55 fő nem adta meg nemzetiségét Kolozsváron.
A történelmi magyar egyházakat tekintve a magyar evangélikusok száma nem csökkent drasztikusan – 492-ről 453-ra esett (nyolc százalékos fogyás), a reformátusok viszont több mint 7,5 ezer lelket vesztettek. Míg 2002-ben 38 779 hívet számláltak, 2011 végén már csak 31 082-en voltak (18 százalékos fogyás). A római katolikusok és az unitáriusok nagyjából ugyanolyan arányban fogyatkoztak: előbbiek létszáma 17 540-ről 15 082-re csökkent (-14 százalék), utóbbiaké pedig 3369-ről 2938-ra (-12,8 százalék).

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
1 százalék

Könyvajánló

Ittzés János: Hacsak

Ittzés János: Hacsak

Bővebben...

Filmajánló

Egy lányról

Egy lányról

Bővebben...

Filmtár

Élő egyház

Élő egyház

Bővebben...

Hangtár

Missziói Központ

Tisztító tűz

2011. 10. 01. | Győri Gábor Dávid interjúja
Vannak rossz, pusztító tüzek, amelyeket minél gyorsabban el kell oltani. 2011-es Missziói Konferenciánkon erről beszélt Nemeshegyi Tamás tűzoltóhadnagy. Szó esett azonban egy másfajta tűzről is, amit inkább szítanunk kellene, mint eloltanunk, ez pedig Isten Lelkének tisztító tüze. Orbán Attila lelkész erről a jó tűzről beszélt, és arról, vajon szabad-e az Isten Lelke, hogy munkálkodjon a mi életünkben. Műsorunkban az ő igehirdetésének szerkesztett változatát hallhatják.

Meghallgatom!

A Missziói Központ anyagai

Magyar Rádió

2009. május 18. - Erős vár a mi Istenünk

A Magyar Rádió anyagai

Képtár

17.jpg

17.jpg