Szenvedélyesen Istenről és a művészetről: Keresztyén filmek a 62. berlini nemzetközi fesztiválon

Létrehozás: 2012. február 20., 11:30 Legutolsó módosítás: 2012. február 20., 15:51

Berlin – A német fővárosban a berlini maci 62. alkalommal hirdeti a filmek nagy seregszemléjét. A már világszámmá előlépett filmfesztiválon és a filmek európai piacán, amelyet február 9–19. között tartanak, magyar film is versenyez. Érdekesség, hogy futnak olyan filmek, amelyek a mozi, a művészet és egyház, illetve Isten viszonyát vetik fel, értelmezik újszerűen. „A filmek egy részének kifejezetten van filozófiája és teológiája” – nyilatkozta az egyik püspök. Idén is működik az Ökumenikus Filmzsűri, amely három díjat oszt ki, ezekkel 2 500 euró pénzjutalom is jár. Forrás: ekd.de; kna.de; pro-medienmagazin.de; berlinale.de. Szöveg: dr. Békefy Lajos.

Szenvedélyesen Istenért és a moziért – imareggelivel és Keresztyén Filmfórummal

A hatalmas filmszemlére 35-40 olyan alkotó is érkezett, akik kifejezetten keresztyén vagy vallásos indíttatású filmet hoztak magukkal. Azt is fontosnak tartják, hogy megismerjenek keresztyén rendezőket, s velük imaközösséget is tartsanak, s egymás művészi elgondolásait is támogassák. Ez a Berlinale egyik legfontosabb keresztyén „hozadéka”, amit Janina Hüttenrauch filmrendezőnő „szünergizmusnak”, együttműködésnek, együtt munkálkodásnak nevezett el. Kollégáival, a francia Marc-Andreas Borchert-tel és a svájci Christoph Silber producerrel ők tartják életben és működtetik a Hit a filmcsarnokban nevű kezdeményezést, azaz a keresztyén rövidfilmek szemléjét a Berlinale keretei között. Évek óta szervezik a filmes Prayer Breakfastet, imareggelit is. Német, svájci és osztrák összefogással külön honlapot működtetnek. A Keresztyén Filmfórum öt éve fogja össze a legkülönfélébb irányzatú alkotókat. A Potsdamer Platzon együtt ülnek, egy asztal mellett keresztyén színészek, filmmisszionáriusok, egyetemisták, újságírók. Mindnyájan nagy odaadással művelik, illetve „tálalják”, no meg bírálják is a szakmát, a filmeket, de közös bennük a kamera, a színpad és az Isten iránti szenvedélyes elkötelezettség.

A mormon lány esetétől a csend éjszakájáig

De nem csak a Keresztyén Fórumon láthatnak a nézők vallási témájú filmeket, s nem csak a Fórum keretében folyik vita, beszélgetés hitről, egyházról. A fesztiválon 15 olyan filmet mutatnak be, amelyek kifejezetten vallási témával foglalkoznak, köztük három ifjúsági filmet. Az egyik egy USA-beli film, amelynek címe: Elektromos gyerekek.  Rachelt, a mormon lányt mutatja be a film. A nagyon szigorú gyülekezeti közösségből Las Vegasba menekül. Ott teherbe esik. Mégis az a téveszméje, hogy egy, a mormonoknál tiltott rockének, amit titokban hallgatott a pincében, okozta terhességét. De itt említhető a Csend éjszakája című török film is, amelyik a hagyományos iszlám közösségben gyakorolt kényszerházasság témájával foglalkozik. Idősebb férfival kell házasságot kötnie egy fiatal lánynak. A drámai ebben az, hogy sem a menyasszonynak, sem a vőlegénynek nem volt választási lehetősége. Filmzene mellőzésével regéli el Reis Cselik rendező a szokatlan házasságot bevezető nászéjszaka történetét. A vőlegény éppen csak hazaérkezik a börtönből, ahol életének java részét két kultuszi gyilkosság miatt töltötte rács mögött. A házasságnak valójában az a célja, hogy a hosszú bosszúsorozatnak véget vessen. Amikor a ceremónia után végre kettesben marad menyasszonyával, s fellebbenti a fátylat arcáról, egy riadt, félős tekintetű kislányt pillant meg…

Érdekes, hogy a harmadik, nagy hatású filmben is a bezártság, a vallási szokások, közösségek szigora ellen lázadó lányról van szó. A Joven & Alocada (Fiatal és vad) című chilei filmben Daniela a főszereplő, aki csendes, disztingvált, jól nevelt lány. De gondolatai vadul száguldoznak a szexualitás tágas mezején. Ezért blogot nyit vallásos otthonában, ahol szabadon ír mindenről, ami fűti. Ezt azonban a szülői házban csak titokban teheti. Nemesi családja, amely gazdag és bigott evangélikál meggyőződésű, tilalmakkal vette körül: Ezt ne tedd, azzal ne beszélj, oda ne menj! – hangzanak naponta a parancsok. Egy szép napon mégiscsak találkozik és összefekszik a Fiúval. Emiatt kicsapják az iskolából, a családja is megbélyegzi, ő pedig zsákutcában vergődik. Majd egyszer csak megindul visszafelé, Isten felé. Ez számára az egyetlen megbékítő út.

A fiatalok nyitottak a vallási témájú filmekre – evangéliumi értékek előtérben

Maryanne Redpath, a Generation 14plus fesztiváli ifjúsági program vezetője arról ad tájékoztatást, hogy „a fiatalok Berlinben nagyon élvezik a fesztivált, intelligensen reagálnak a konfliktusos filmekre, és hatalmas érdeklődés van bennük mindaz iránt, ami valamiképpen a vallással foglalkozik”. A Berlinale filmjeinek persze nem az a céljuk, hogy direkt módon misszionáljanak, s megnöveljék a templomba látogatók számát. Problémákat, konfliktusokat rajzolnak a vászonra, ami a nézőket is  foglalkoztatja, s megpróbálnak valamiféle kiútkereséshez támpontokat nyújtani.

Tíz éve, azaz 1992 óta működik a Berlinale keretében az ökumenikus zsűri. Olyan tagokból áll, akik maguk is alkottak filmeket, vagy kiemelkedő filmkritikusok, színészek, s azt figyelik, melyik filmben fedezik fel az evangéliumi tartalmat, vagy azokat a képeket, sztorikat, amelyek képesek a nézőket a spirituális, emberi és közösségi értékekre fogékonnyá tenni. Az EKD (Németországi Protestáns Egyház) kulturális megbízottja, Petra Bahr szerint a mozi fontos eszköz az egyház számára is. Hiszen olyan történeteket hoz elénk, amelyekkel sok esetben azonosulni tudunk. A látványban közvetített modell, üzenet pedig az élesen belénk rajzolódó filmkockák révén sokáig elkísér, s befolyásolja döntéseinket.  „A keresztyén tartalmú vagy őszinte, mély emberi példákat hozó filmek az egyház szövetséges társai az emberek segítésében, élethelyzeteik kezelésében, feldolgozásában” – teszi hozzá Ulrich Neymeyr katolikus püspök. A három keresztyén kisfilmet egyenként  2 500 euróval díjazó zsűri elnöke Angelika  Obert lelkésznő, tagjai között kanadai, német, svéd, amerikai és mexikói szakemberek vannak. Vajon ők hogy döntenek, s a magyar film mekkora érdeklődést kelt? A Berlinale még tart.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
Könyvajánló

Bölcs szív / 50+ meditáció és imádság

Bölcs szív / 50+ meditáció és imádság

Bővebben...

Filmajánló

Vigyázat ehető! – a francia bioforradalom

Vigyázat ehető! – a francia bioforradalom

Bővebben...

Filmtár

Hajnali gondolatok a Magyar Televízióban

Hajnali gondolatok a Magyar Televízióban

Bővebben...

Hangtár

Missziói Központ

Kik a boldogok? - igehirdetés

2011. 10. 21. | Győri Gábor Dávid interjúja
„Kik a boldogok?” - ez volt a 2011-es Országos Evangélizáció témája, így ezt a kérdést tette fel Zsarnai Krisztián nyíregyházi lelkész is nyitó igehirdetésében. A hallgatóság figyelmét pedig felhívta arra, hogy boldogulás és boldogság nem függnek össze, ezért sem lehet a boldoguláson át a boldogságra törekedni. A boldogságot nyitott és nyújtott kézbe tudja adni Isten, elfogadjuk-e?

Meghallgatom!

A Missziói Központ anyagai

Magyar Rádió

2008. november 17. Erős vár a mi Istenünk

A Magyar Rádió anyagai

Képtár

257.jpg

257.jpg