Testvérgyülekezeti találkozás Nagyváradon – Debreceni evangélikusok látogattak Erdélybe

Létrehozás: 2011. november 30., 12:26 Legutolsó módosítás: 2011. november 30., 12:33

Szikrázó napsütéssel köszöntött ránk a november eleji kora ősz első vasárnapja, amikor a Debreceni Evangélikus Gyülekezet egy lelkes csoportja Réz-Nagy Zoltán lelkész valamint Pazár István felügyelő vezetésével látogatást tett a nagyváradi evangélikus-lutheránus hittestvéreinél. Forrás: evangelikus.net / Árkosi Ádám

A 10 órakor kezdődő istentiszteleten Réz-Nagy Zoltán prédikációjához Jób könyve 14. fejezetének első 6 bekezdése szolgáltatta az alapigét, amely az Ítélet vasárnapjához kapcsolódott, rámutatva, hogy aki e világban vádol, az sohasem más, mint a gonosz, vagyis a sátán, akinek a nézőpontja, hogy az ember a szabadságáért mindent odaad, még az Isten iránti hitét is, de mindez csak a tudatlanságából ered, hiszen amint Bulgakov „A mester és Margarita” című művében írja, „szabad vagy, szabad, hiszen Jézus vár rád”.

Az ezt követő liturgiát Réz-Nagy Zoltán és Mátyás Attila lelkészek végezték, amelynek ünnepélyességét Györfiné Hovancsek Tünde és Benczédi Hunor, a debreceni Kodály-kórus tagjai valamint Benczédi Mónika zenetanárnő által nyújtott szívhez szóló dallamai emelték. Az istentisztelet után a két testvérgyülekezet evangélikusainak mintegy 70 fős csoportja három autóbusszal Margitta felé vette az irányt, ahol a Gabriel vendéglőben elfogyasztott ízletes ebéd közben kötetlen beszélgetés alakult ki a debreceni és váradi evangélikusok között. Itt csatlakozott hozzánk Rákóczy Lajos, fazekasvarsándi származású evangélikus testvérünk, egykori parlamenti képviselő, aki jelenleg az érköbölkúti általános iskolában magyar irodalmat tanít  és a továbbiakban vállalta az útikalauz szerepét, átnyújtva egy csokorra valót az útba eső települések krónikájából, úgymint Margitta, Ábrám, Széltalló, Újbártfalva, Bályok, Berettyószéplak, Baromlak, Ipp, Szilágynagyfalu. Egyebek közt beszélt arról, hogy Arany János szülei Nagyfaluból költöztek Szalontára és itt zajlik Arany Toldijának cselekménye is.

Megérkezvén Szilágysomlyóra a kalauzolást Jojkics Attila nyugalmazott történelem szakos tanár vette át, bemutatva az 1737-ben felépült impozáns református templomot, ahol megcsodálhattuk a kazettás mennyezetet, a számos emléktáblát, amelyek mind a település történelméhez kapcsolódnak. A tanár úr kiemelte, hogy Szilágysomlyó, sőt az egész Érmellék történelme Báthory István erdélyi fejedelem családjának nevéhez kapcsolódik. A rögtönzött előadás végén Réz-Nagy Zoltán lekész átnyújtotta a nagyváradi evangélikusoknak szánt ajándékát, Luther válogatott művei magyar forditásának első kötetét. Ezután a csoport a 16. században épült Báthory-vár felé vette az irányt, ahol a gyermekek  a két körbástyát vették “birtokukba”, míg a felnőttek Jojkics Attila élvezetes előadását hallgathatták meg a vár történetéről, a területén elkezdődött, de félbemaradt ásatásokról, a vár közepén található első világháborús emlékműről, amelynek tetején 1933-ban még egy turulmadár volt, most viszont négy oldalán román nyelvű felirat díszeleg, tetején pedig egy ortodox kereszt…

Mivel az idő szorított, nemsokára Tasnád irányában folytattuk utunkat, ismét Rákóczi Lajos magával ragadó kalauzolásával, akitől megtudhattuk, hogy egy  idén májusban tartott szimpóziumon Ady Endre Kocsiút az éjszakában című verse bekerült a 12 legszebb magyar vers közé. Érmindszentre, Ady szülőfalujába érkezve, ahol jelenleg már csak 5-6 magyar ajkú család él, már jócskán ránk esteledett, így csak kívülről tekinthettük meg a református templomot, ahol a költőt keresztelték. Az Ady-emlékházat viszont alaposan szemügyre vehettük, a szerényebb szülőházat a konyhával, tetejében a szabad kéménnyel, amely mintegy természetes füstelszívó berendezésként szolgált, ehhez kapcsolódik a háztűznézés hagyománya, amely szerint ha a leány rossz fát tett a tűzre, nem megfelelő sorrendben égetve a cser- illetve bükkfahasábokat, a házat bizony alaposan ellepte a füst. És a tiszta szobát, ahol a költő született, és amelyet lincselt föld borít, benne a számtalan, Adyhoz fűződő emléktárggyal. A közelben található az Ady-kúria, amely akkor építtetett, amikor a családnak már valamelyest jobban ment sora, és amely szintén bővelkedett látnivalókban, rengeteg korabeli fényképpel és írásos dokumentummal, amik a költő életútjába nyújtottak széles körű betekintést.

A házat elhagyva a debreceniektől búcsút vettünk, akik megköszönték a maradandó élményt, amelynek részesei lehettek. Mi, váradiak ezután buszra szálltunk, de egy ideig még Rákóczi Lajos anekdotázó, viccelődő, tanulságos  gondolatokkal tarkított kalauzolásában volt részünk. Többek között idézte a költő Az értől az óceánig című versét, amelyből ezt emelném ki: „Valaki az Értől indul el / S befut a szent, nagy Oceánba”, amely örök lélek-jelkép Ady költészetében, a „szabad, hű tengerbe”, ahol, bár elsüllyesztette két utolsó hajóját, a fáradt félelmet és a hetyke utálatot, mégis itt vagyunk mi, akik a kívülről gerjesztett viharok keltette hullámokra felültethetjük a magunk hajóit, élükön a friss bátorsággal és az alázatos szeretettel, amelyek mindig előre tartanak, „új vizek” felé, maga  Ady kalauzolásával, és azon emberekével, akik kultúránk és magyarságtudatunk segítségével utat mutatnak nekünk az örök igazság, az élet felé. Hiszen Adytól már tudjuk, mi a célunk: „Vallom és hirdetem,hogy nincs értékesebb, hatalmasabb és szebb mint az élet.”

További képek:

http://www.evangelikus.net/node/583

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
Könyvajánló

Szent Jánosnak Mennyei Jelenésekről való könyve

Szent Jánosnak Mennyei Jelenésekről való könyve

Bővebben...

Filmajánló

Jumurta

Jumurta

Bővebben...

Filmtár

Istentiszteletek közvetítése a Duna Televízióban

Istentiszteletek közvetítése a Duna Televízióban

Bővebben...

Hangtár

Missziói Központ

Isten barátja

2012. 04. 21. | Erdészné K. Judit interjúja
Szóljunk arról a környezetünkben élőknek, hogy Istennel stabil kapcsolatunk van, ami vasárnapról kiterjed egész hetünkre és életünkre, és mondjuk el, hogy Ő a barátunk, aki teljes életünkben jelen van! - erre biztat Kamráth Tamás, a kispesti evangélikus gyülekezet idén újraválasztott felügyelője.

Meghallgatom!

A Missziói Központ anyagai

Magyar Rádió

2008. október 6. Erős vár a mi Istenünk

A Magyar Rádió anyagai

Képtár

képek 056.jpg

képek 056.jpg