Utak az egyházzenéhez – Nyílt hetet tartanak a Zeneakadémia Egyházzene Tanszékén
A Zeneakadémia 85 évvel ezelőtt alapított Egyházzene Tanszéke nyílt héten tiszteleg Liszt Ferenc, a Zeneakadémia alapító elnöke és az önálló egyházzenei képzés szorgalmazója előtt, születésének 200. évfordulóján, 2011. december 6. és 11. között. Az erről kiadott anyagot idézzük.
Miért egyházzene? Az európai zenei kultúra örökségének legalább a fele egyházzene, az istentisztelet, illetve a vallásos áhítat számára írt zeneirodalom. Így az egyházzenei stúdiumok elsősorban egy olyan alkalmazott zenei gyakorlat művelésére készítenek elő, mely a mai életnek is része: az egyházzenei művészet napi elfoglaltságot jelentő magas szintű szolgálatára, illetve az ahhoz szorosan kapcsolódó pedagógiai (kórusnevelő, ének-zeneoktató) tevékenységre. Ez elsősorban igényes zenei alapozó képzést igényel. Az egyházzene beható tanulmányozása és értő előadása azonban nem csak a zenélési technikával és a zeneművekkel való foglalatosságot teszi szükségessé, hanem egy zenén kívüli, de ahhoz szorosan kötődő, jelentős ismeretanyag elsajátítását is, mely segít feltárni e hatalmas repertoár zenei-vallásos és általános kulturális jelentését. Így a képzés hozzájárul egy széles körű, a zenei és általában a művelődési élet más területein is egyaránt kamatoztatható műveltség megalapozásához (pl. telekommunikáció, film, színház stb.).
Sokirányú, nyitott képzés? A Zeneakadémián kétciklusú, alap (baccalaureus) és mester szintű (magister) képzésben lehet egyetemi egyházzenei diplomát szerezni. A tanulmányokban az általános felsőfokú zeneelméleti, zenetörténeti és gyakorlati (ének, zongora, partitúraolvasás, kontinuójáték, zeneszerzés) képzésre épülnek az egyházzenei szaktárgyak: liturgika, egyházi egyszólamúság, egyházzene-irodalom. A hallgató érdeklődésének és képességeinek megfelelő vokális ill. hangszeres specializációt szolgálják az egyházzenész-kóruskarnagy és egyházzenész-orgonaművész szakirányok, az irányonként emelt óraszámban oktatott karvezetés és orgona tárgyakkal.
Ezenfelül az oktatási rendszerben a hallgató egyéni képzési tervet állíthat össze, előkészítheti egy második szak részben párhuzamos (és tandíjmentes) végzését. Így az általános zenei tanulmányokra építve az egyházzene és egyházzene-tanári diploma mellé például ének-zene-tanári, szolfézs-zeneelmélet-tanári vagy muzikológusi, orgonaművészi oklevelet is nyerhet, s ezzel pályáját szakmai és anyagi tekintetben is jobban megalapozhatja. A képzésben lehetőség van a korábban elkezdett hangszeres (vonós, fúvós) vagy énektanulmányok társhangszerként történő folytatására és annak egyházzenei (kamarazenei) alkalmazására. A tanszék más egyetemek és főiskolák kurzusaira kredittel elismerhető áthallgatást is lehetővé tesz, mely további szakok (pl. hittanár) párhuzamos felvételét segíti elő. (Jelenleg ez a KRE és a PPKE Hittudományi Karán, valamint a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán folytathatók ilyen tanulmányok.)
Az ötéves képzés után az egyházzenei doktoriskolában lehet továbbtanulni, majd egyházzenei DLA-doktorfokozatot szerezni.
Ökumenikus tanulmányok? Míg tanszakunkon a zenei és egyházzenei alapozó tárgyakat a különböző felekezetű hallgatók közösen tanulják, addig az egyes felekezetek saját hagyományához kapcsolódó és istentiszteleti gyakorlatához szükséges tárgyak oktatása a katolikus és a protestáns tanszéki csoport óráin külön történik, csoportvezető tanár irányításával. A katolikus csoport hallgatói számára új helyzetet teremtett XVI. Benedek pápa 2007-ben megjelent „Summorum Pontificorum” motu propriója: a tanszék őket mind a zsinat után megreformált, mind a hagyományos római liturgia zenei szolgálatára felkészíti. A protestáns csoport hallgatói számára az egyetemes és a felekezeti egyházi zene történetének oktatása a tanszakon szorosan kapcsolódik az egyházzene-irodalom istentiszteleti (funkcionális) vonatkozásainak tárgyalásához, a történeti tapasztalatok és az ezek nyomán támadt újabb liturgiai törekvések ismertetéséhez.
Bővebb tájékoztatás: 1064 Bp., Vörösmarty u. 35. (Régi Zeneakadémia), tel./fax: 344-67-21,
e-mail: enyedi.pal@lisztakademia.hu,
honlap: http://www.zeneakademia.hu/oktatas/tanszekek/egyhazzene.
Az érdeklődőket várjuk a 2011. december 6-10. közötti tanszéki nyílt héten, és különösen a 2011. december 10-i nyílt napon (ugyancsak a Régi Zeneakadémia épületében). E bemutatkozásra azokat is várjuk, akik éppen csak be szeretnének pillantani a tanszak életébe.
Program honlapunkon:
http://www.evangelikus.hu/Members/bollazsu/2011/zeneakademia



Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





