Vallási előkészületek a londoni olimpiára – Több, mint aranyérem!
London – Az elmúlt héten nagyvizit volt a 2012-es olimpiai játékok színhelyein. Vincent Nichols érsek és három püspök, helyi vezetők néztek körül az 504 hektárnyi területen. A látogatók között voltak a II. János Pál Sportalapítvány tagjai is. Kelet-London területén már minden készen áll a hatalmas békés viadalra. És a hitélet gyakorlásának lehetőségei? Erről is tájékozódtak a vendégek. Forrás: christiantoday.com; churchofengland.org. Szöveg: dr. Békefy Lajos.
Több, mint arany
Az olimpiai játékok során sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az emberi élet több, mint aranyérem – nyilatkozta a sajtónak a vizitációt vezető érsek. Hozzátette: az olimpiai játékok nagy pillanatot jelentenek az egyházak számára is bizonyságtételük szempontjából.
Ez a hatalmas sportesemény jó ötleteket, gondolatokat gerjeszthet résztvevőkben és nézőkben, szurkolókban, sportrajongókban egyaránt. Emellett arra is jó, hogy tudatosuljon: milyen nagy ajándék a jó egészség, testünk méltósága, a fizikai jólét és erőnlét, ami a lelki jólléttől is függ – hangsúlyozták a püspökök. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a tálentumok, képességek Isten ajándékai, s a fényesen csillogó aranyon túl az ő segítségét is észre kell vennünk.
Olimpiai liturgia, imák
Az anglikán egyház külön honlapot szerkesztett az olimpiai előkészületek és a játékok lelki támogatása céljából. Ezen Pál apostol nyomán bemutatják az ókori olimpiák szellemének átültetését a keresztyén gondolkodásba. A „Több, mint arany” oldalon az anglikánok gyakorlati szolgálatát, hozzájárulását, segítségét mutatják be, liturgiai és imapéldákat találunk a weboldalon. A 2012-es olimpiai játékok előkészítésének lelki támogatására a következő imát találjuk a honlapon: „Örök Isten, aki örömet és erőt adsz mindnyájunknak, hozzád fohászkodunk azokért, akik a londoni olimpiai játékokat előkészítik. Azokért, akik edzéssel készülnek a játékokra, és szeretteikért is fohászkodunk, meg a sok ezer közreműködőért, az egyházakért, s mindazokért, akik különféle rendezvényeket szerveznek ebben az időben, s akik sok nemzet sportküldötteinek a házigazdái lesznek. Abban a világban, amelyikben sokan szenvednek hátratételt, és sokan vannak, akiket kihasználnak, könyörgünk hozzád a türelem és az elfogadás Lelkéért, az emberségért és a tiszteletadásért, mindenkinek az egészségéért és biztonságáért. Kísérjen mindnyájunkat Krisztus szeretete, ami drágább az aranynál, ma és mindörökké. Ámen.”
Olimpiai lelkészek
2012. július 27–augusztus 12. között, valamint az ezt követő paraolimpiai játékokon (augusztus 29–szeptember 9.) naponta Londonban mintegy 800 ezer látogató, résztvevő mozgásával számolnak. Ennek a hatalmas tömegnek a lelkigondozását külön olimpiai lelkészek serege végzi majd. Munkájukat önkéntesek segítik. Ezek a lelkészek és munkatársaik ott lesznek minden helyszínen, a közlekedési csomópontokban, az utakon, a pályák, stadionok közelében, s nemcsak lelki problémákban, hanem a leggyakorlatibb kérdésekben is segítenek. Az anglikán egyház és a katolikus egyház pásztorai mellett a munkában részt vesznek majd az utcalelkészek, a londoni városi misszió munkatársai, a Billy Graham Evangelizációs Társaság erre kiképzett önkéntesei is.



Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





