Vallási vezetők tárgyaltak az égető kérdésekről és a jövőről Libanonban
Talán nem véletlen, hogy az Egyházak Világtanácsa által 2012. január 24–28. között Libanonban tartott keresztyén-muszlim konzultáció hatalmas plakátján a sötétpiros, kiomló vérre vagy az égő tűzre emlékeztető szín az uralkodó. A téma, amelyről tárgyaltak, ugyancsak véres valóság. Forrás: eni.news.ch; wcc.ch; Szöveg: dr. Békefy Lajos.
Dr. Olav Fykse Tveit norvég evangélikus lelkész, az Egyházak Világtanácsának (EVT) főtitkára kezdeményezte a konzultációt a közel-keleti igazságosság és béke helyzetének a megbeszélésére. Valójában az a nagyon is gyakorlati, egzisztenciális kérdés állt a megbeszélések középpontjában, hogy lehet-e, s hogyan lehet megvalósítani a muszlimok és keresztyének „normális” együttélését az arab világban.
A január 24–28. között tartott konzultáció házigazdája a libanoni örmény katholikosz püspökség volt, a résztvevők között lelkészek, imámok, hittudósok voltak. Tveit főtitkár konferencianyitó beszédében rámutatott: a Közel-Kelet minta lehet más területek számára, hiszen innen indult ki három világvallás: a zsidóság, a keresztyénség és az iszlám. Ezen a területen a hit játszotta a főszerepet.
Beszédében visszautalt az EVT Központi Bizottságának 2011 februárjában kiadott nyilatkozatára, amely kiemelte: „Élő hitünknek ez a terület a forrásvidéke, ami az ottani egyházak töretlen, folyamatos bizonyságtételével is összefügg. A keresztyén jelenlét és bizonyságtétel nélkül a Közel-Keleten elképzelhetetlen lenne a különböző hitek, kultúrák, civilizációk együttélése, hiszen ez a jelenlét Isten szeretetének a jele, ami minden embernek megjelent.”
Kifejezte azt a meggyőződését, hogy a világnak ebben a régiójában biztosan képesek lesznek a keresztyének és a muszlimok arra, hogy a közjó, az emberség érdekében folytassák konstruktív szolgálatukat és munkájukat. Megemlékezett azokról a keresztyén tízezrekről, akiknek az elmúlt évben el kellett hagyniuk szülőföldjüket, otthonukat, hiszen minden bizonytalanná vált körülöttük, s megfélemlítésben éltek. Éppen ezért kell sürgősen megtalálni azokat az eszközöket és lehetőségeket, amelyek ezt a bizonytalanságot és menekülést lefékezik vagy okait kiküszöbölik – s ebben keresztyéneknek és muszlimoknak határozottan együtt kell működniük.



Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





