Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
Publicisztika
Kommentár, hírháttér, gondolatok, vélemények – aktuális napi eseményekkel kapcsolatban.
A hazatérés napja – 65 éve hurcolták el őket, 31 hónap után térhettek haza
1945. január 6-án 562 mezőberényi fiatalt vitt a vonat Oroszországba, hogy jóvátételi munkát végezzenek a messzi távolban. Az úgynevezett málenkij robot a legtöbbjüknek 31 hónapnyi bányamunkát jelentett. Szénbányában dolgoztak Sachtiban ill. Novosachtiban, borzasztó körülmények között. (Az érbányába hurcoltak szinte mind odavesztek). A fiatal lányok és fiúk – volt, aki 17 éves volt csupán – nem harcoltak, mégis háborús bűnösként tartották őket számon. Egyetlen bűnük német származásuk volt. A megpróbáltatásokról, a kemény munkáról, a rettenetes barakkokról és poloskákról, a föld alatti félelmekről évtizedeken keresztül hallgatniuk kellett, mintha meg sem történt volna az egész. Egy évvel a kitelepítés – kiűzetés – után tértek haza. Sokan nem csak a családjukat nem találták már otthon, de otthonukba sem juthattak be, mert ott már mások laktak. Szöveg: Lázárné Skorka Katalin, Kisari Miklósné Chovanyecz Magdolna.
Meg kell tanulni egymást etetni!
Istennel beszélgetett egy ember: „Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol.” Isten odavezette két ajtóhoz.
Give, Give Us – Az LVSZ 11. Nagygyűlésének dala
Suttgart – 2010. július 20. és 27. között zajlik a Lutheránus Világszövetsgé 11. Nagygyűlése, amelynek a Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma bibliai idézet a címe. A Nagygyűlésre Per Harling dalt is írt, Give, give us címmel. Ezt adjuk most közre videóklip formájában. Forrás: youtube.com
Zöldlap a Szentléleknek
Nem egyszerű feladat egy bábeli környezetben mély tartalmú igei üzenetet átadni úgy, hogy persze mindenki fel is fogjon belőle valamit. Az LVSZ 11. Nagygyűlésének erre szakosodott gárdája mégis napról-napra példaértékűen hidalja át a problémát. Szöveg: Horváth-Hegyi Dénes
Mindennapi kenyér helyett mindennapi cigaretta?
„Mit ettetek vacsorára?” – kérdezte a kisfiú. „Vajas kiflit felvágottal” – válaszolta ovis társa. „Hmmm. Az nagyon finom!” – áhítozott a szomszédból átjött gyerek, aki aznap este sem kapott enni. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Személyes búcsú, kimondhatatlan szavakkal
Két évvel ezelőtt, amikor felhívtam, vállalna-e szolgálatot honlapunk lelkigondozó rovatában, a Kihez fordulhatokban, Kovács Imre nekem szegezte a kérdést: „Te nem tudod, hogy én beteg vagyok?” De tudtam. Viszont úgy gondoltam, hogy az internet egy olyan globális világ, amely összeköti a világ különböző pontjain, különböző szituációkban élő embereket. Aztán beszélgettünk vagy két órát és egyre jobban éreztem a hangján – velem együtt úgy érzi, hogy bár Isten talán bezárt előtte egy ajtót, de ezzel a munkával újat nyitott meg. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Teremtés-bűnbeesés – A bonyhádi ifi zenés oratóriumáról
A bonyhádi evangélikus ifi zenés oratóriuma a Bűnbeesés címet kapta, holott sokkal többről van benne szó. A szerzők – Jenei József és Antal Bálint – az 1994-es Jónás és Jézust című rock-oratóriumot hallgatták – hányan emlékszünk még rá? –, amikor felmerült bennük az ötlet: egy ilyet, vagy hasonlót kellene csinálni nekik is! Aradi András lelkész támogatta őket ebben a tervükben, így született meg az a körülbelül negyvenperces zenés-képes előadás, amelyet a Szélrózsán is láthattunk. A zenekar a gyülekezet ifjúságából verbuválódott, a kórusbetéteket a bonyhádi gyülekezet énekkara énekelte. Szöveg: Hegedűs Attila
Mit mesélt Demeter hajóskapitány? – Sétahajózás a Holt-Körösön
„Anya én már ültem metrón, buszon, HÉV-en, villamoson, trolibuszon, autóban, de még hajón soha!” – s ha egy ilyen mondat elhagyja a hatéves száját, akkor bizony anya ledöbben, hogy ez való igaz, úgyhogy, nosza, pótolni kell. A Szélrózsa pedig kiváló alkalomnak bizonyult arra, hogy ez minél hamarabb meg is valósuljon. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Lőttél-e már kakast?
A Szélrózsa harmadik napján (2010. 07. 16.) sokakban fogalmazódott meg a kérdés: mi is lesz az a kakaslövés? Volt, aki azt hitte, őt fogják lelőni, de olyan is volt, aki már az állatvédőket akarta hozni. Én mindenkinek csak azt mondtam, amit a programfüzetben is olvastam: ez egy erdélyi hagyományőrző rítus lesz. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Vigyázz Józsi, dől a rekesz!
A Szélrózsa-találkozókon immáron megszokott, hogy a tömegsportok mellett valami extrém sportolási lehetőség is van. Stermeczki András dunaújvárosi evangélikus lelkész ennek a munkaágnak a vezetője, aki idénre is kitalált egy jópofaságot. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Gázt bele, majd befék
Sok helyütt sikerült az utóbbi napokban, sőt mondhatjuk úgy, hónapokban beharangozni azt, hogy lesz egy médiaszoba a Szélrózsa 8. Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozón, ahonnan napi frissítéssel tud majd dolgozni honlapunk. Minden szép és jó is volt. Jelen igényt, mint a média munkaág vezetője már februárban jeleztem, sőt az eszközigényléskor is leadtam – szeretnék három számítógépet, internet eléréssel. Még az utolsó héten is vállamat veregetve azt a választ kaptam, hogy hát persze, az egyik épületben van egy internetes szoba (mediaroom), ahonnan a beszervezett munkatársaimmal együtt dolgozhatunk. Aztán gázt adtunk, de hamar jött a befék. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Így csinálják a finnek…
Ha a rengeteg koncertlehetőség mellett valaki szakított időt arra, hogy 2010. július 16-án átsétáljon a Szélrózsa talán legtávolabbi pontjára, a gyülekezeti házba, akkor nem csak dallamokkal, adatokkal és játékokkal gazdagodott, hanem valahogy bepillantást nyerhetett a finn evangélikus egyház sajátos hozzáállásába és magatartásába, amellyel szolgálatát és ifjúsági munkáját végzi. Szöveg: Szemerei Eszter
Lesifotós akcióban – Merre? Erre? Nem arra!
Szarvason csakis szarvasitól kell érdeklődni. Pláne, ha a Szélrózsa-találkozóról van szó. Lázár Zsolt lelkész és Fabiny Tamás püspök is megpróbálták kideríteni, hogy merre az arra. De hogy vajon sikerült-e nekik, és a szarvasi ember vajon jó iránymutatást adott-e, azt csakis ők tudhatják. Fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Tomi
A Nemadomfel Együttes koncertjén egy mozgássérült, kerekesszékes srác mosolygott rám. Ismerősnek tűnt, nem tudtam, hogy esetleg korábban valamelyik MEVISZ táborban találkoztam-e vele, vagy esetleg a Sareptában, amikor gyakorlaton voltunk. Aztán odajött később hozzám, beszélgetni kezdtünk. Kiderült, nem is ismerjük egymást, mégis ismerős volt. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Kereszt a Szélrózsa közepén
Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek… Mi eddig azt hittük, a Szélrózsa a nevetés ideje. De nem mindig. Súlyos árny volt felettünk Kovács Imre lelkésztestvérünk halálának és temetésének híre. Sokan akartunk elmenni és elbúcsúzni tőle, és amikor kiderült, hogy a temetés ideje pont a Szélrózsa találkozó közepére esik, elkezdtük tervezgetni, hogyan tudnánk oda leutazni. De ha mindenki, aki számára fontos volt Imre, elutazott volna, a Szélrózsa maga bénult volna meg. Imre emlékére cserbenhagyni a fiatalokat? Nem hiszem, hogy ő maga örült volna ennek.Szöveg: Hegedűs Attila, fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Változó fiatalok – változó vezetők
A rendszerváltás idején, bő húsz évvel ezelőtt kezdett el dolgozni a békéscsabai KIE, illő hát, hogy áttekintsék, mi mindent történt velük ennyi idő alatt. Erre adott lehetőséget pénteken délután a KIE kávéház egy fórumbeszélgetés formájában. Szöveg: Hegedűs Attila, fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna
1ház web2 – Miről is beszélünk?
Ha valaki célul tűzi ki maga elé egy fórumbeszélgetésen, hogy márpedig erről fog beszélni és bárki bármit is mond, nem hallgatja meg, akkor abból nem túl jó beszélgetés fog kisülni. A fórumbeszélgetésnek ugyanis az a lényege, hogy ne csak én próbáljam meggyőzni a másikat, én mondjam a magamét, hanem meg is hallgassam őt és lehetőleg beleépítsem az általa mondottakat a kommunikációmba. Ha azonban csak skandálunk valamit egy bizonyos témáról, akkor az egy idő után unalmassá válik, ráadásul egymás mellett beszélünk csak el. Így volt ez az egyébként izgalmas címet viselő, Virtuális centrumok – 1ház web2 Facebook és iwiw névre hallgató fórumbeszélgetéssel is, amelyen Balogh Csaba, Nagy Bence, Németh Zoltán próbáltak beszélgetni egymással, László Jenő Csaba moderálásával. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Csak semmi pánik – Jönnek a képek!
Köszönjük az érdeklődéseket a fotókkal kapcsolatban. Most mintegy „szolgálati közleményként” mondjuk, hogy folyamatosan kerülnek fel képtárunkba a Szélrózsa-találkozón készült fotók. Egyelőre a „hivatalos” képeket töltjük fel, de mivel több százról, sőt több ezerről (!)van szó, ezért lassan megy, válogatni is kell azért. Utána felrakjuk majd az amatőr fényképészek által készített anyagokat is és a letöltések megkönnyítése végett picasa webalbumba is felkerülnek majd a képek! Csak semmi pánik!:)
Hogy is kezdjem? – A Nikodémusok órájáról
A Szélrózsán évek óta megy a Nikodémusok órája című sorozat, amely egy köteten éjszakai beszélgetés azokkal, akik az utolsó esti program után is szeretnének együtt maradni, együtt gondolkodni. Szöveg: Hegedűs Attila
Kikből állna az evangélikus nemzeti tizenegy? – Egy kiállításról sok képpel!
2010. július 15-én egy rendkívül érdekes kiállítás megnyitóján vehettek részt azok, akik ellátogattak a Tessedik Múzeumba. A szarvasi múzeumban ugyanis nem csak a környék néprajzával, helytörténetével, Szarvas hajdani életével ismerkedhettek meg a látogatók, hanem egy igazi hazai evangélikus válogatottal is. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna









