Püspökválasztás – Szeverényi János írása

Püspökválasztás – Szeverényi János írása

Share this content.

Szöveg: Szeverényi János
Erdélyi református lelkész barátaim kérésére írom le a püspökválasztással kapcsolatos tapasztalataimat. Korábbi választások alkalmával is kaptam már biztatást, felkérést, de egyik esetben sem vállaltam a jelöltséget.

Úgy éreztem, hogy a püspök munkájának nagy része nem nekem való, illetve nem vágyódom rá: értekezletek sokasága, a problémákkal, bajokkal, botrányokkal való napi találkozás. Ugyanakkor láttam, hogy nagy lehetőséget is kap a püspök az egyházépítésre, misszióra, evangelizációra. Számomra a legfontosabb szempont az volt, hogy nem kaptam jelzést, vezetést Istentől.

A Déli Evangélikus Egyházkerület által indított idei püspökkeresés sem forgatta fel az életemet. Néhány kedves, határozott kérés, biztatás hatására ezúttal elfogadtam a jelölést, bár érzékelhető isteni jelet, vezetést most sem kaptam, de békességem volt, és nem éreztem magamban ellenállást. Gondoltam, valamire jó lesz ez a történet.

Az egyházkerületi közgyűlés négy jelöltet véglegesített. Négy különböző karakterű, stílusú, kegyességű, de a hit és egyház iránt elkötelezett atyafi vállalta a választási procedúra izgalmas, nem könnyű folyamatát.

A meghallgatásokat, fórumokat központilag nem szervezte senki, minden spontán alakult. A profi egyházi média által mindenki végig követhette az eseményeket. Megszólaltunk nyilvános fórumokon presbiterek és lelkészek előtt. Kérdéseket bőséggel kaptunk, olykor előre, írásban is. Egyik esetben tizenkét kérdésre kellett személyenként három percben válaszolni… Rádióban, honlapokon, nyomtatott sajtóban is kifejtettük elképzeléseinket az egyházkormányzási szolgálatról.

A négy jelölt közötti jó kapcsolat, együttműködés némelyeket meglepett, de nekünk természetes volt. Senki nem kritizálta a másikat. Volt eset, hogy vidékre együtt, az én autómmal mentünk, és jóízűen beszélgettünk az egyházról, választásról, esélyekről. Személyes Facebook-oldalamon mind a négy jelölt interjúját közöltem. Számomra a legszívderítőbb az volt, amikor a Deák téri templom sekrestyéjében imaközösségben kértünk áldást a fórumra és egyházunkra.

Némelyek kritikusan jelezték, hogy a tíznapos választási időszak alatt a háttérben áradtak az információk. A végeredményen nem hiszem, hogy változtatott volna, ha csak egynapos a választás.

Áldást kívántam az új püspökre, és reményemnek adtam hangot, hogy az egyházépítésben együtt tudunk majd munkálkodni. Válasza biztató, testvéri volt.

Isten könyörüljön egyházunkon, adjon Lélek általi megújulást!

A szerző a püspökválasztás egyik jelöltje volt.

Az evangelikus.hu minden olvasója számára biztosítani szeretné a lehetőséget arra, hogy Facebook bejelentkezés után közvetlenül hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. Így a hozzászólása a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha Ön még nem regisztrált, itt megteheti: www.facebook.com. Oldalunkon a megjelenést követő egy hónapban van lehetőség kommentelni, utána lezárjuk ezt a lehetőséget. A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!