Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben

A Magyarországi Evangélikus Egyházról

Létrehozás: 2008. november 11., 10:41 Legutolsó módosítás: 2009. szeptember 11., 14:07

Egyházunk közel 300 evangélikus gyülekezet Jézus Krisztushoz kötődő közössége. A tagok minden különbözőségük ellenére „egy testhez” tartoznak – a legkisebb szórványgyülekezetben éppúgy, mint a tízezres lélekszámot is meghaladó egyházközségekben.

Három püspök szolgálata irányítja a gyülekezetekben folyó munkát, hogy az evangélium eljusson oda is, ahol egy településen csak egy evangélikus él, de ott is hangozzék, ahol gyülekezeti tagjaink vannak többségben. A három egyházkerület székhelye (Budán, Győrben és Pesten) lelki központként is szolgál minden evangélikus számára.

szelrozsa.jpgEgyházunk adminisztrációs központja – Budapesten, az Üllői út 24-ben – olyan szolgáltatóhely, amely segíti az egyházközségek és az egyházi intézmények munkáját. Az oktatási, gazdasági, építési, jogi, ifjúsági osztályok mellett (ezek mind az evangélikusok rendelkezésére állnak) e helyütt bárki elérheti a kórházmissziós és a börtönlelkészi szolgálat vagy más missziói munkaágak segítségét, illetve az Egyetemi Gyülekezetet.

ovoda.jpg37 oktatási intézményünkben (óvodákban, iskolákban) mintegy hétezer diák készül az életre közel ezer pedagógusunk segítségével. Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen száznál több fiatal folytatja tanulmányait a lelkészi, hittanári, illetve hitoktatói szakon.

Szeretetintézményeinkben sok száz idős ember kap testvéri közösségben otthont élete utolsó szakaszára. Fogyatékos gyermekek gondozására is vállalkozunk. A nyíregyházi hajléktalanszálló, a györkönyi alkoholbeteg-rehabilitációs központ, a Piliscsabán működő szociális foglalkoztató, a kiskőrösi és szarvasi házigondozói szolgálat mind az evangélikusok szociális érzékenységéről tanúskodnak.

Üdülőinkben – pl. Balatonszárszón, Gyenesdiáson, Sopronban – testi-lelki felüdülést kínálunk a megfáradtaknak, konferencia-központjainkban - pl. Révfülöpön vagy Piliscsabán – pedig lelki-szellemi töltekezést nyújtunk az élet mély értelmét keresőknek.

Evangélikusok vagyunk – evangélikusok lehetünk

Miről szokták megismerni az evangélikusokat?

  • nyitottak,
  • közösségi emberek, akik nem szeretik a szélsőségeket,
  • vidámak,
  • határozottak, de kompromisszumkészek,
  • szeretik az éneket, a zenét és a kultúrát,
  • összetartanak.

beszelgetok.jpg

Mit is jelent evangélikusnak lenni?

Azt, hogy Luther egyházújító munkája nyomán olyan keresztény úton járunk,

  • amelyen a feltámadt és élő Jézus Krisztus erőterébe kerülhetünk,
  • amelyen a Biblia jelenti az iránytűt és a kereszt a tájékozódási pontot,
  • ahol életünk minden helyzetében Isten gondviselésének bizonyossága a meghatározó,
  • ahol nem a magunk eszében és erejében, hanem Istenben bízunk,
  • ahol nem csak a saját felekezetünkben élőkkel szeretnénk testvéri közösségben élni,
  • ahol a munka és a hivatás istentiszteletté válhat,
  • ahol a családot Isten különleges ajándékának tartjuk.
luther.jpg

Szeretnénk együtt végigjárni az utat!

A feltámadott Jézus a tanítványok mellé szegődött az Emmaus felé vezető úton. Így szeretnénk mi is embertársaink mellé állva

  • hirdetni és megtapasztalni a keresztségben, hogy Isten szeretete mindent megelőz,
  • elmondani és megmutatni az esküvőkön, hogy Isten szeretete kifogyhatatlan tartalékot jelent,
  • a sírókkal és a remegő szívűekkel megosztani a bizonyosságot, hogy a halál után nem a semmi, hanem Isten szeretete vár minket.
gyertyak.jpg

És útközben...

  • az istentiszteleteinken hétről hétre figyelünk Isten aktuális szavára, és az úrvacsorában részesedünk az Élet Táplálékában,
  • napi bibliaolvasással próbálunk tájékozódni az igazi és tartós értékek mentén,
  • tanuljuk a leleményes szeretet titkát, azt, hogy nem önmagunkért élünk.
ut.jpg

Megjelenünk – de nem önmagunkat reklámozzuk...

Nemcsak azokon a településeken vagyunk ott, ahol erre igény van, hanem a televízió képernyőjén az istentisztelet-közvetítésekben, az evangélikus Örömhír című műsorban, az egyházi híradókban, a Kossuth rádió evangélikus félórájában, a többi országos vagy helyi adó műsorában, országos hetilapunkban, az Evangélikus Életben és más evangélikus kiadványok lapjain, amelyeket a Luther Kiadó gondoz. A Rádiómisszió, a Zákeus Médiacentrum, az egyházi televíziós és rádiós szerkesztők mind-mind segíteni szeretnének bennünket abban, hogy jól tájékozott evangélikus egyháztagokként éljünk - Krisztusban figyelve egymásra és a világra.

fiatalok.jpg

« 2010. szeptember »
szeptember
HKSzeCsPSzoV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930
Lelki táplálék
Napi ige

A mi vétkeink miatt kapott sebeket, bûneink miatt törték össze. (Ézs 53,5)

Franko Mátyás napi áhítatai

Igehirdetések

Mustármag - meditációs blog

Kihez fordulhatok?

Körmendy Petra Kornélia

evangélikus egyetemi lelkész, égÍgérő gospel kórusvezető, dúla

Levél írása

Napi ige
Hol szokta olvasni az Útmutató igéit?






Szavazás 32
Könyvajánló

Varga Gyöngyi: Áldáskönyv

Varga Gyöngyi: Áldáskönyv

Bővebben...

Filmtár

Nem csak kenyérrel él című műsor – ARCHÍVUM

Nem csak kenyérrel él című műsor – ARCHÍVUM

Bővebben...

Hangtár

Missziói Központ

Mi a lényeg?

2010. 04. 16. | Hulej Enikő interjúja
Mi az, amiről mindenképpen beszélni kell egy gyülekezetben? Hogyan munkálkodik a Szentlélek? Mi van azokkal, akiket nem érdekelnek Isten dolgai? - Kunszabó Zoltán római katolikus diakónust kérdezzük.

Meghallgatom!

A Missziói Központ anyagai

Magyar Rádió

2010. március 15. – Erős vár a mi Istenünk

A Magyar Rádió anyagai

Képtár

3.jpg

3.jpg