„Hagyjad az Úrra a te utadat!” – Dr. Sólyom Jenő professzor élete

„Hagyjad az Úrra a te utadat!” – Dr. Sólyom Jenő professzor élete

Share this content.

Forrás: Híd magazin, szöveg: id. Zászkaliczky Pál
Sólyom Jenő 1904. július 25-én született Kolozsváron. Gimnáziumba járt, amikor a trianoni békediktátum miatt iskolaigazgató édesapja elveszítette állását és szolgálati lakását, ezért Budapestre kellett költözniük. Itt érettségizett 1922-ben, majd Budapesten, Sopronban s Bázelben folytatott teológiai tanulmányokat.

A lelkészvizsga letétele után Raffay Sándor püspök szentelte lelkésszé 1927. április 12-én. Kiskőrösön és a Deák téren volt segédlelkész, majd egyéves erlangeni és kétéves belföldi ösztöndíjas ideje alatt képezte tovább magát a történelem, az egyháztörténelem és az egyházjog területén.

Sólyom Jenő 1931–1938-ig a Fasori Gimnázium vallástanára és cserkészvezető, közben a soproni teológiai fakultáshoz benyújtotta doktori disszertációját Luther és Magyarország tárgykörben. Munkájáért „summa cum laude” minősítéssel avatták doktorrá. A bírálóbizottság egyik tagja, Kovács Sándor professzor bírálatában kiemelte: „Nem előre megalkotott véleményéhez gyűjtött adatokat és bizonyítékokat a párttörténészek ismert divatja szerint, hanem a gyűjtött anyag elfogulatlan vizsgálata alapján alkotta meg a maga véleményét”. Vallástanári évei alatt is számos népszerű és tudományos írása jelent meg az evangélikus újságokban, valamint a Keresztyén Igazság, a Lelkipásztor és Protestáns Szemle hasábjain, ezek száma végül messze meghaladták a négyszázat, pedig élete utolsó másfél évtizedében – az államilag vezérelt egyházi médiában – nem is publikálhatott. Wiczián Dezső egyetemes egyháztörténelmi professzorral együtt írt kétkötetes gimnáziumi tankönyve (Az egyház története I–II.) nagy segítséget jelentett teológiai tanulmányaink során is.

Fasori tanítványai friss és érdekfeszítő órái, valamint igehirdetései miatt szerették. A lelkészi szolgálatra indulókat felkészítette a papi élet próbára tevő nehézségeire. Fontosnak tartotta, hogy megalapozott döntéssel induljanak a teológia felé.

Sólyom Jenő 1936. július 25-én Kolozsváron feleségül vette Hantos Ilona matematika-kémia szakos gimnáziumi tanárnőt. Az esketést Járosi Andor kolozsvári lelkész végezte. Házasságukból hat gyermekük született. Közben a Magyar Luther Szövetség titkárává, a Cserkészszövetség Országos Intéző Bizottságának tagjává választották.

1938 őszétől a soproni Evangélikus Teológiai Kar egyetemi tanára az újonnan szervezett egyházjogi és magyar protestáns egyháztörténeti tanszéken. Hálás tanítványainak számos elismerő emlékét idézhetjük gyermekei által a születésének századik évfordulójára kiadott könyvből. A Fasorból felkerült teológusok szerint ő „egyetemi fokon is szívbéli pásztor, empatikus, megértő atyja a fiataloknak… Elismerés volt számunkra, amikor szemináriumi dolgozatainkra azt írta bírálatként: »akkurátus munka«. A szó eredeti értelmében vette ezt: gondos, precíz, alapos írás. Ő maga is ilyen munkát végzett tanításában: pontos, szabatos, az apró részletekben is tisztázottan világos, érthető.” – „Különös érdeklődéssel fordult az igehirdetés felé. Kis túlzással azt mondhatnám, hogy egyháztörténelmünk fő vonulatát az igehirdetés történetében látta.” Ő maga is szívesen szolgált a szószékeken. Szemináriumi óráin sokszor folytak viták, érvek és ellenérvek hangzottak el. Ilyenkor „a légkör, felforrósodása ellenére végig testvéri maradt. A vitapartnerek figyeltek egymásra. Nem azt hallották a másik szavában, amit hallani szerettek volna, hanem azt, amit valóban mondott. Arra kaptam példát, hogy a keresztyének közösségében hogyan kell fogadni és kezelni az ellentétes véleményeket.”

Kritikai szemléletével az életre készítette fel tanítványait: „Urak, semmit ne fogadjanak el tekintély alapján! – hangoztatta nem is egyszer… Ott volt emögött történészi-tudósi tapasztalata, tanácsában mégis tulajdonképpen az apostoli intelem köszönt vissza: mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg!” (1Thessz 5,21) A lelkészi szolgálatra való felkészítésen túl figyelte teológiai-hitbeli formálódásunkat is. Ezért az érdeklődőknek külön feladatokat is adott, budapesti kisegyházak teológiájának tanulmányozását. „Az volt a szándéka, hogy ezeknek a vallási mozgalmaknak, közösségeknek a teológiáját és gyakorlatát konfrontáljuk a mi teológiánkkal és a mi gyakorlatunkkal… Nem hideg okfejtéssel tanított minket, hanem küzdött értünk… Meg akart bennünket győzni egyházunk hitbeli felismerésének igazáról.” „Nemcsak tanított, nevelt is bennünket: az ismertetett tananyagot számos alkalommal nekünk szóló, Krisztust hirdető személyes mondanivalóvá formálta. Más stúdium keretében tanultuk azt, hogy a teológia tudománya egzisztenciálisan ragadja meg a vele foglalkozókat, Jenő bácsi mutatta meg nekünk, hogy ez mit jelent!” Ez a nagyszerű professzori működés váltotta ki az állam erőteljes kritikáját: „Sólyom ellenséges beállítottságú, teljesen a múlt szellemében foglalkozik az ifjúság nevelésével” – így összegezte a róla szóló ügynöki jelentéseket az egyik tartótiszt.

Az 1956-os forradalom utáni egyházi visszarendeződés során 1958 tavaszán dr. Wiczián Dezső, majd szeptemberben dr. Karner Károly professzor is „önként kérték” nyugdíjaztatásukat. Dr. Sólyom Jenő professzor sem maradhatott, de tekintettel korára, felesége egészségi állapotára, s öt még tanuló gyermekére, hosszú tárgyalássorozat után „végső megoldásként” az Országos Evangélikus Levéltárban kapott beosztást. Ott szolgált emelt fővel, tőle megszokott lelkiismeretességgel tizenhat esztendőn keresztül. Felesége 1973 tavaszán hunyt el, őt pedig 1976 karácsonyán hívta haza Teremtőnk. Hamvaik Kolozsváron nyugszanak a házsongárdi temetőben.

Emlékét szerteágazó családja és hálás tanítványai őrzik. Írásai pedig figyelmeztetik a mai igehirdetőket. A prédikáció mint kegyelmi eszköz című cikkében reformátori tettnek nevezi azt, hogy „a prédikáció visszakapta méltóságát: felismerték, hogy ugyanúgy a Szentlélek eszköze, mint a keresztség és az úrvacsora… Prédikációnk csak akkor méltó erre a szóra, ha az valóban az evangélium prédikálása: ha az tudatosan és céltudatosan a megbízás és az ígéret bizonyosságával a bűnbocsánat hirdetése. Prédikációnk e nélkül szószéki beszéd, legfeljebb egy bibliai szakasz magyarázata és időszerű alkalmazása.” Írása harcol a divatos nézet: „a prédikáció Isten üzenete az alapige kifejtése és alkalmazása által. Ez a nézet feledteti, hogy a prédikáció a jelenlévő Krisztus üdvözítő, hatalmas szava a jelenlévőkhöz… Mi nem egy szentírási szakasz kifejtésére, nem egy távoli Isten üzenetének tolmácsolására kaptunk megbízást, hanem az evangélium hirdetésére. Ennek alapja Krisztus igéje: »Hirdessétek az evangéliumot« (Mk 16,15), továbbá ezen ígérete: »Aki titeket hallgat, engem hallgat« (Lk 10,16). Mondandóját a régi reformátori mondattal foglalja össze: „predicatio verbi Dei est verbum Dei, vagyis Isten igéjének hirdetése nem kevesebb, mint maga Isten igéje, a megszólaló Isten beszéde…” Tudnia kell tehát igehallgatónak és igehirdetőnek egyaránt, hogy az igehirdetésben maga Isten munkálja bűneink felismerését, megbánását és megvallását, s hirdeti azok feltétel nélküli bocsánatát.

Címkék: Sólyom Jenő -

Az evangelikus.hu minden olvasója számára biztosítani szeretné a lehetőséget arra, hogy Facebook bejelentkezés után közvetlenül hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. Így a hozzászólása a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha Ön még nem regisztrált, itt megteheti: www.facebook.com. Oldalunkon a megjelenést követő egy hónapban van lehetőség kommentelni, utána lezárjuk ezt a lehetőséget. A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!