Mégis – Szélrózsa munkatársi hétvége Bükön

Mégis – Szélrózsa munkatársi hétvége Bükön

Share this content.

Szöveg: Szlaukó Orsolya
Bük – A 12. Szélrózsa Ifjúsági Találkozó munkatársi hétvégéjét 2017. szeptember 22–23-án tartották Bükön. Az alkalom célja az volt, hogy az új szervezőcsapat tagjai megismerjék egymást és a már körvonalazódott feladatok és munkaágak még jobban letisztuljanak, egésszé álljanak össze. Ennek összefogását Pongrácz Máté, a Szélrózsa vezető lelkésze és Szeli Noémi, koordinátor tartotta kézben.

Nagy lendülettel vágott neki az útnak mindenki, hiszen előző nap a fesztiválra beharangozó partit tartottak az Evangélikus Hittudományi Egyetemen, ahol igei buzdítással, érdekes információkkal és zenei élménnyel töltődhettek fel az érdeklődők.  A z istentiszteleten a VoG, az Orosházi Evangélikus Gimnázium diákzenekara szolgált, és a Lift! zenekar lemezbemutató koncertje zárta az estét. 

Másnap a Vas megyei városban, Bükön Simon Réka, a házigazda áhítattal várta az érkezőket. A halászok halászat előtt és után megmossák a halászhálót, azért, hogy a következő bevetésen sikerüljön a halfogás. Most az előkészítésben is ez a feladat, jól megmosni a hálót, hogy amikor majd élesben kell használni, akkor minden készen legyen. A résztvevők kaptak egy-egy cetlit, amelyen régi büki „szélrózsázók“ neve állt, és a hátuljára fel kellett írniuk azt a feladatot, amit az előző találkozón végeztek, illetve azt, hogy mit szeretnének adni majd az embereknek. Ezeket a papírokat a büki templomban az oltár előtt kifeszített halászhálóra kellett felcsiptetni, ezzel is jelezve az elhívást arra, hogy mindannyian emberhalászok vagyunk. 

Pongrácz Máté köszöntője után egy rövid ismerkedésre került sor, majd Németh Zoltán, a Gyülekezeti és Missziói Osztály vezetője csapatépítést tartott, amin különböző szituációs, gyakorlati és probléma-megoldó feladatokra került sor. A másnap Rostáné Piri Magda esperes asszony áhitatával kezdődött az elhívásról, arról, hogy méltón éljünk az Úr elhívásához. Elhívott bennünket egy feladatra, amelyre nem vagyunk alkalmasak, hanem Ő tett alkalmassá minket arra, hogy képesek legyünk elvégezni. A terep bejárása, az épületek, terek és sporthelyszínek megtekintése is fontos feladat, hiszen a munkaágvezetők az adott terület adottságaival, lehetőségeivel együtt tudnak csak tovább tervezni.

A bükiek vendégszeretetét mindenki megtapasztalhatta, mert a helyi gyülekezet kemencéjében sült pizza és langalló volt a vacsora, illetve a Vas Megyei Egyházmegye lelkészei jelenlétükkel, hozzászólásaikkal tették teljessé a csapat egységét. A helyi lelkészek és a szervezők, munkaágvezetők így közösen eveztek a mélyre, az idei téma, az igei buzdítás mélyére: „A Te szavadra mégis kivetem a hálókat.“ (Lk 5.5) A hétvége legfontosabb feladata az volt, amit Jézus mondott: „Evezz a mélyre!” Az idei mottó teleológiai mélységeibe próbáltak elmerülni a szervezők, hogy kinek mit jelent ez a mondat. A mélyére kell evezni ennek az igei üzenetnek ahhoz, hogy minden szervezőt, segítőt áthasson, és igazi lendületet adjon a feladatok elvégzéséhez, a Szélrózsa lendületének és üzenetének továbbadásához. Molnár Lilla ismertette a fesztivál igei hátterét a csapat minden tagjának, napra, bibliai részekre,  szakaszokra szétosztva, így részleteiben és egészében is körüljárva a Mégis! mottót. A Szélrózsa-találkozó immár 24 éve működő evangélikus ifjúsági találkozó, amely most is mindenkit vár. Kudarcokkal, fáradtsággal, sebzettségekkel megterhelteket, örömmel, vidámsággal és lendülettel megtelteket. Az életben sok dolog logikátlan. Valamit most még nem értünk, nem tudjuk, hogy miért épp úgy történnek velünk dolgok, ahogy történnek. Miért nem találtuk meg a társunkat és vagyunk még mindig egyedül, miért nem sikerül előrébb jutni a hivatásunkban, munkánkban, miért nem megy a tanulás, vagy miért vagyunk gyengék, elesettek olykor? Értelmetlennek tűnő körülmények az életünkben, melyből nem találunk kiutat. Egyszer csak jön valaki és azt mondja: Evezz a mélyre és vesd ki a hálót! Logikátlan, hiszen délben nem lehet halat fogni. Ésszerűtlen ezt tenni, mert úgysem lesz eredménye. Hirtelen azonban a háló szakadásig megtelik, és mindenre mégis megoldást kapunk. Részesei lehetünk Jézus csodájának, aki mégis alkalmasnak talált bennünket arra, hogy tanítványai legyünk. 

Tegyünk együtt azért, hogy valóban emberhalászokká válhassunk és imádságban gondoljunk gyülekezeteinkre, lelkészeinkre, ifjúsági csoportjainkra és a helyiekre is, hogy tagokként, mégis egy testként alkossuk meg a találkozót. Hordozzuk imádságban a szervezőcsapatot a bükieket és egész egyházunkat, hogy az Úr szolgáiként kezdjük el az építést!

 

Az evangelikus.hu minden olvasója számára biztosítani szeretné a lehetőséget arra, hogy Facebook bejelentkezés után közvetlenül hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. Így a hozzászólása a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha Ön még nem regisztrált, itt megteheti: www.facebook.com. Oldalunkon a megjelenést követő egy hónapban van lehetőség kommentelni, utána lezárjuk ezt a lehetőséget. A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!