Szélrózsa-roadshow a Fasorban

Szélrózsa-roadshow a Fasorban

Share this content.

Szöveg: Seben Glória, fotó: Szeli Noémi, Hámor Endre
Budapest – Jézus arra hív minket, hogy MÉGIS-emberek legyünk, vagyis hogy életünk kudarcaiból álljunk talpra az Istenbe vetett bizalom segítségével. Ez volt a hétindító áhítat központi üzenete a Szélrózsa-roadshow újabb állomásán, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban.

Seben Glória Szélrózsa-presbiter igehirdetésében megismertette a fiatalokat a 2018-as találkozó mottójával, majd a helyszín hangulatát is megidézte egy kisvideó segítségével. Az áhítat után a tanórák közti szünetekben a diákok Szeli Noémi Szélrózsa-koordinátor és Lukács Máté teológushallgató segítségével apró ajándékokat nyerhettek vicces és elgondolkodtató játékokon keresztül.

A Szélrózsa-standon tanárok és tanulók egyaránt érdeklődhettek a nyári fesztivál részleteiről. A középiskolás korosztályt nemcsak résztvevőnek, hanem önkéntesnek is hívják a szervezők, hogy akár iskolai közösségi szolgálat keretében tekinthessenek be a kulisszák mögé, és váljanak részeseivé az egyedülálló közösségélménynek.

Találkozzunk a 12. Szélrózsa – Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozón Istennel és egymással 2018. július 25–29. között Bükön!

Az evangelikus.hu minden olvasója számára biztosítani szeretné a lehetőséget arra, hogy Facebook bejelentkezés után közvetlenül hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. Így a hozzászólása a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha Ön még nem regisztrált, itt megteheti: www.facebook.com. Oldalunkon a megjelenést követő egy hónapban van lehetőség kommentelni, utána lezárjuk ezt a lehetőséget. A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!