Reménytelen ember nincs – A börtönlelkészi szolgálatról

Reménytelen ember nincs – A börtönlelkészi szolgálatról

Share this content.

Forrás: nepszava.hu, szöveg: Czene Gábor, fotó: Molnár Ádám
Másfél évtizede teljesít szolgálatot börtönökben. Vári Krisztina evangélikus lelkész nem szörnyülködni, hanem segíteni akar – és már semmin se csodálkozik.

 A gyerekek általában nem arról ábrándoznak, hogy egyszer majd a rács mögött fognak dolgozni. Ön a kivételek közé tartozik?

– Egyáltalán nem, még arra sem gondoltam volna, hogy lelkész leszek. Középiskolás koromban édesapám Békéscsabán elvitt egy ökumenikus közösségbe, ahol többféle egyház képviselője is megfordult. Megtetszett a dolog, az evangélikus hitet választottam. Pedig a nyolcvanas években, sejtheti, nem voltak zavartalanok a körülmények. A parókián, ahol találkozni szoktunk, rendszeresen meglátogatott minket a rendőrség. Ennek ellenére nagyon szívesen emlékszem vissza azokra az időkre.

 Hogyan lett ebből börtönszolgálat?

– Tizenhat éves koromban kereszteltek meg, akkor még út- és hídépítő mérnöknek készültem. Felnőtt fejjel döntöttem a lelkészi hivatás mellett. Budapesten elvégeztem az Evangélikus Teológiai Akadémiát. Utána ösztöndíjjal Németországba, majd a mezőberényi egyházközséghez kerültem, onnan megint a fővárosba, a budahegyvidéki gyülekezethez. Segédlelkészként – akkor még így nevezték – gyerekekkel foglalkoztam, ifjúsági programokat vezettem. Idővel volt annyi bátorságom, hogy a magam számára is kimondjam: váltanom kell.

 Mi volt a baj?

– Vakok látnak, sánták járnak, a szegényeknek hirdettetik az evangélium – áll a Bibliában. Az a karitatív tevékenység, amit megálmodtam magamnak, a XII. kerületi környezetben nem valósulhatott meg. Nagyobb önállóságot is szerettem volna, teljes értékű lelkészi munkát.

 Nem kapott elegendő megbecsülést?

– Lehet mondani...

 Szerepet játszott ebben, hogy nő?

– Az evangélikus egyházban 1970 óta szentelnek nőket lelkésszé, de ez még ma is alapvetően férfiszakma, a férfiak által meghatározott pálya. Tudomásul veszem, hogy amíg a társadalom felfogása nem változik, így is marad. Sokat köszönhetek Szebik Imrének, az egyházkerület akkori püspökének. Amikor megkerestem, hogy szeretnék más helyre menni, meglepődött. A Budahegyvidéken az ezredfordulóra elkészült a gyönyörű, új templom és a gyülekezeti ház. A püspök nem értette, miért akarok elmenni innen, de a kérésemet komolyan vette. Ő ajánlotta, hogy van félállásban börtönlelkészi munka.

 Nem rettent meg?

– Szerintem Szebik Imre sem nagyon tudta, mi fán terem a börtönlelkészi szolgálat. Én még kevesebbet tudtam róla. Bár semmilyen ismeretem nem volt erről a világról, nem voltak előítéleteim sem. Hatalmas előny.

 A Bibliában van valami témába vágó olvasnivaló?

– Máté evangéliuma például: „Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám.” A keresztyének számára ez gyakorlati útmutató.

 Az ön által idézett sorokat mostanában gyakran hallani. Méghozzá azoktól, akik emberséges bánásmódban szeretnék részesíteni a menekülteket.

– Erről csak annyit: ha valaki hozzánk fordul, attól nem tagadhatjuk meg a segítséget. Legyen utcán élő ember, fogvatartott vagy akár menekült.

 A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet úgynevezett II-es objektumában beszélgetünk, a Gyorskocsi utcában, annak is a kápolnájában…

– ...itt mindent a fogvatartottak csináltak, a festményektől a berendezésig.

 Ön nem az egyház, hanem a bv alkalmazottja. Nincs konfliktus a munkahelyi és az evangélikus elöljárójának elvárásai között?

– A börtönlelkészi szolgálatot szabályozó rendelet pontosan tisztázza a hatásköröket, ebből semmi probléma nincs.

 Megjelenés előtt az interjút a bv-nek is jóvá kell hagynia. Miről nem szabad nyilatkoznia?

– Nincsenek tabutémák, csak szakmai szempontból ellenőrzik a szöveget.*

 Férfiakkal vagy nőkkel foglalkozik?

– Vegyesen. Férfiakkal és nőkkel, jogerősen elítéltekkel és előzetesben lévőkkel. Dolgoztam egy ideig a Venyige utcában is, ott mindenki Krisztina nővérnek hívott. Miközben ez kifejezetten katolikus megnevezés.

 Kórházakban is használják. Talán nem lelkipásztorként, hanem gyógyítóként tekintettek önre.

– A kettőt nem lehet különválasztani. Igyekszem jó beszélgetőtárs lenni, a vallási eseményeken, istentiszteleteken kívül sokféle interaktív foglalkozást szervezek. Volt olyan csoportom, ami öt ügyvédből állt. Velük a „Ne hazudj!” parancsolatot értelmeztük. Nem szeretném kiadni őket. Annyit elmondhatok, hogy a beszélgetéseink során ingoványos talajra tévedtünk. Kiderült, mennyire különbözik a jog és az erkölcs. De szervezek például tornacsoportot is.

 Ezt ön találta ki?

– Igen, mert komolyan gondolom, hogy „ép testben ép lélek”. A börtönben különösképpen könnyen depresszióba esik az ember. Mozgással a depresszió is leküzdhető.

 Ön nem szokott depressziós lenni?

– Egyetlen percre sem, soha.

 Találkozott olyan ügyekkel, amelyek megdöbbentették?

– Amiről keveset tudok, arról sokat olvasok. Semmin se csodálkozom. Nem azért vagyok, hogy szörnyülködjek – még akkor sem, ha embert ölt az illető –, hanem azért, hogy segítsek. Gyakran nem én tanítom a fogvatartottakat, hanem ők tanítanak engem. A legegyszerűbb, iskolázatlan embertől is lehet tanulni.

 Kijelentette már valakiről, hogy reménytelen?

– Reménytelen ember nincs. Legfeljebb olyan van, akit nem sikerül megérinteni a szolgálatunkkal. Mi sem vagyunk mindenhatók. Azt szoktam mondani, hogy hagyjunk esélyt Isten lelkének, hogy ő is hathasson.

 A katolikusoknál létezik a gyónási titok fogalma. Mi van akkor, ha olyan bűncselekményről szerez tudomást, amiről sem a rendőrség, sem a bíróság nem tud?

– Ilyen extrém eset még nem történt. Ha megtörténne, akkor is tilos lenne továbbadnom, amit megtudtam. A bizalmas lelkipásztori beszélgetések alkalmával elhangzottakat az evangélikus egyházban ugyanúgy meg kell őrizni, ahogyan a római katolikusoknál a gyónási titkot.

 Kolompár Orbán, az Országos Roma Önkormányzat volt elnöke megjárta a börtönt. Úgy tapasztalta, a cigányok nagy részét – ha nem is mindenkit – főleg pitiáner bűncselekmények miatt csukják le. Osztja a véleményét?

– Nem egészen. Ahol én mozgok, azt látom, hogy romákat és nem romákat egyformán leültetnek „pitiáner bűncselekmények” miatt. A börtönökben – nagyon helyesen – nincs etnikai nyilvántartás, ezért csak a benyomásaimra hagyatkozom. A cigány népességben, megkockáztatom, a vagyon elleni bűncselekmények száma nevezhető az átlagosnál magasabbnak. Újabban feltűnően sokan kerülnek be kábítószer-kereskedelem miatt, ebben a körben megoszlik a romák és nem romák aránya. Még mindig előfordul, hogy valaki szándékosan követ el valamilyen stiklit. Annyira rossz körülmények között él ugyanis, hogy inkább a börtönben szeretné kihúzni a telet.

 A kormány politikai okok miatt egyik pillanatról a másikra leállította a Magyar Helsinki Bizottság fogvatartotti programját. Mit szól ahhoz, hogy a jogvédőket kitiltották a börtönökből?

– Nincsenek pontos információm, annyit tudok, amennyit a sajtóban olvastam. Egyébként pedig nem politizálok.

 Más papok vagy lelkészek nem ennyire távolságtartók.

– Biztosan akadnak ilyenek. Sokfelől hallom, hívektől is, hogy nem szerencsés szószékről pártpolitikai beszédet mondani. Egyetértek. Nekem is megvan a személyes véleményem – az evangélikus egyház, szerencsére, nagy szabadságot ad –, de azt is tudom, hogy hol a helyem. Vannak kérdések, amelyekről semmilyen összefüggésben nem lenne helyénvaló állást foglalnom. Az én asztalom a vallás. Kis lelkész vagyok, aki azonban teljes lelkesedéssel és odaadással végzi szolgálatát. Lehet, hogy unalmasan hangzik, de ennél több nem is akarok lenni.

 Felkészült a szituációra, hogy akár egy politikussal is összehozhatja a sors a Gyorskocsi utcában?

– Mondtam, hogy semmin se csodálkozom. Mivel találkoztam már politikussal a fogvatartottak között, nem kell külön felkészülnöm rá. Ne is kérdezzen semmit, mert erről egyáltalán nem beszélhetek.

* A megjelenés előtt elküldött szövegen a bv egyetlen betűt sem változtatott. „Az interjú anyaga az intézet rendjét és biztonságát nem sérti, szakmai szempontból kiegészíteni valónk nincs” – írták vissza.

NÉVJEGY

Vári Krisztina 1971-ben született Békéscsabán, a Vásárhelyi Pál Ipari és Vízgazdálkodási Szakközépiskolában érettségizett. 1994-ben végezte el Budapesten az evangélikus teológiát (ma: Evangélikus Hittudományi Egyetem), ebben az évben avatták lelkésszé. Németországi ösztöndíja és mezőberényi szolgálata után, 1997 és 2003 között a budahegyvidéki gyülekezet segédlelkésze volt a XII. kerületben. Egy gyermek édesanyja, elvált: magánéletének erről a vonatkozásáról nem szeretne nyilatkozni. Tizenöt éve börtönlelkészként dolgozik.

Az evangelikus.hu minden olvasója számára biztosítani szeretné a lehetőséget arra, hogy Facebook bejelentkezés után közvetlenül hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. Így a hozzászólása a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha Ön még nem regisztrált, itt megteheti: www.facebook.com. Oldalunkon a megjelenést követő egy hónapban van lehetőség kommentelni, utána lezárjuk ezt a lehetőséget. A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!