Ittzés János

A karácsony Isten szeretetének ünnepe – Elmélkedés Ittzés Jánossal

Veszprém – A karácsony egy kezdettől fogva elkészített isteni tervnek a történelemben való megvalósulása. Nem egyszerűen a názáreti Jézus földi életének kezdete, hanem kezdete Isten értünk való szenvedésének. Amit Luther a kereszt teológiájának nevez, az nemcsak a Golgotát jelenti, hanem az egész Jézus-drámát, mondta Ittzés János nyugalmazott evangélikus püspök, akit az ünnep kapcsán kérdezett a veol.hu.

Katolikus és evangélikus püspök tartott elmélkedést

Veszprém – Advent idején Veres András győri megyés püspök és Ittzés János nyugalmazott evangélikus püspök tartott elmélkedést a Padányi Katolikus Iskolában.

Közös istentiszteletet tartottak a protestáns egyházak Sopronban

Sopron – A reformáció ötszázadik évfordulóján, 2017. október 31-én tartottak reformációi, úrvacsorai, ökumenikus istentiszteletet a soproni református templomban. A nagy számban összegyűlt hallgatóságnak először Ács Tamás színművész adta elő Illyés Gyula A reformáció genfi emlékműve előtt című versét.

Reménykedő vallomás a Luther-konferenciákról

Révfülöpön január utolsó hétvégéjén többször is elhangzott: „jubileumi Luther-konferencián” vagyunk együtt. Ez a jelzős szerkezet azonban most nem a lutheri reformáció kezdetének emlékévére utalt, hanem arra, hogy idén tizedik alkalommal vehettünk részt ezen a fontos alkalmon. Persze senki sem gondolhatta, hogy az ötszázadik évforduló nem ad különleges feladatot, ízt és hangulatot is mostani együttlétünknek, de talán ugyanannyiszor emlegettük a tizediket, mint a fél évezredest. De tartozom még a második tízes magyarázatával is. Örömmel említhettem meg a záró istentisztelet előtt, hogy az istentiszteletünk rendjét előíró Liturgikus könyv és a kezünkben lévő Gyülekezeti liturgikus könyv rendszeres használatra szánt kiadásai is tízévesek. Hiszem, hogy ez sem csak az én csendes privát örömöm volt.

Püspökök

A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület indulására emlékeztek

Veszprém – Isten megajándékozott a harmadik kerület újraindulásával – mondta Ittzés János nyugalmazott evangélikus püspök a veszprémi istentiszteleten.

Életutak tanúságtétele – Ittzés János nyugalmazott püspök beszélt életéről

Budapest – Életutak tanúságtétele a címe az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) 2014. őszi programsorozatának. Az evangelikus.hu stábja az alkalmaknak otthont adó kelenföldi evangélikus gyülekezet termében rögzítette a 2013. november 13-án elhangzottakat.

Az egyház mint a Szentháromság képmása – könyvbemutató és beszélgetés az egyház jelenéről

Budapest – Miroslav Volf Képünkre és hasonlatosságunkra című, a Harmat Kiadó gondozásában megjelent kötetét mutatták be a Károli Gáspár Református Egyetem dísztermében. A szentháromságtan teológiai értelmezésével foglalkozó könyv bemutatóján Kránitz Mihály, vallástörténész, a PPKE tanára, Szűcs Ferenc, a KRE Hittudományi Karának emeritus professzora és Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház nyugalmazott püspöke disputájára került sor 2013.május 8-án, Fabiny Tibor, a KRE Hermeneutikai Kutatóközpont vezetőjének moderálásával. Szöveg és fotó: Galambos Ádám
Feliratkozás RSS - Ittzés János csatornájára