ételosztás

Egyszázaléknyi segítség – Ételosztással a rászorulókért

Csabacsűd – A Magyarországi Evangélikus Egyház és a Csabacsűdi Evangélikus Egyházközség szervezésében az Ótemplomi Szeretetszolgálat segítségével ételosztás volt Csabacsűdön, a szeretetotthon előtt 2018. május 18-án délután.

Erre költik az evangélikusok az adóm 1%-át? – Akkor megnyugodtam

Tótkomlós – A Magyarországi Evangélikus Egyház 1%-os kampányának részeként megvalósuló országos ételosztás következő állomása Tótkomlós volt.

Nincs teljes élet finom étel nélkül

Szarvas – 2018-ban a Magyarországi Evangélikus Egyház 1%-os kampányának részeként újra ételosztás-sorozatot tartanak gyülekezetek és diakóniai intézmények. Május 12-én, szombaton Szarvas volt a helyszín.

300 adag meleg ételt osztottak ki Devecserben

Devecser – A Lakos Ádám Evangélikus Szeretetszolgálat munkatársai 2018. április 21-én 300 adag meleg ételt készítettek rászorulóknak. Volt, aki helyben fogyasztotta el az örömmel főzött és örömmel adott ételt, volt, aki ételhordóban vitte haza, de a munkatársak házhoz is vitték. Az ételosztásban a szeretetszolgálat munkatársai mellett egyesületi tagok, diákok, összesen 25 önkéntes segített. Az akció az Önök adóegyszázalékainak felajánlásából valósulhatott meg.

Diákok segítettek a szarvasi ételosztásban

Szarvas – 2018. április 15-én ismét ételt osztott a kis lelkes ótemplomi csapat. Az alkalom különlegességét az adta, hogy diákok segítettek nekik, hiszen egy pályázat volt a fő támogatója a vasárnapi alkalomnak.

Angyali segítség: A hidegben még nagyobb szükség van a meleg ételre

Szarvas – Az Ótemplomi Evangélikus Egyházközség ismét ételosztást szervezett az Angyali Segítség az Ótemplomból sorozat keretében. Ezen a héten a vörös kód van érvényben a szociális intézményekben, ami azt jelenti, hogy még jobban oda kell figyelni a hajléktalanok és nehéz körülmények között élőkre.

Az ökumenikus imahét zárásaként ételosztást tartottak Szarvason

Szarvas – Nyolcéves hagyománya van annak, hogy a szarvasi gyülekezetek az ökumenikus imahét perselypénzével hozzájárulnak a városban az Ótemplomi Szeretetszolgálat által szervezett aktuális ételosztáshoz. Így történt az elmúlt hétvégén is, hiszen a zárónap reggelén ismét befűtötte Pásztor Mátyás és csapata a gulyáságyút, hogy a rászorulóknak főzzenek.

Az ötödik év első ételosztása zajlott Szarvason

Szarvas – „Az Angyali Segítség az Ótemplomból jótékonysági sorozatunk 2014 januárjában kezdődött. Rövid fejszámítás után rá kellett ébrednünk, hogy már az ötödik év, amikor jótékonysági sorozatunkat elkezdhetjük” – írták a jótékonysági akció Facebook-oldalán a hétvégén lezajlott ételosztás előtt.

Nyolcadik éve nyolcszáz adag

Mezőberény – Nyolcadik alkalommal szervezte meg a karácsony előtti ételosztást a Mezőberény I. Kerületi Evangélikus Egyházközség. A jótékonysági akcióban partnereink minden évben úgy köszönnek el, hogy a következőben is számíthatunk rájuk.

Sokan naponta visszajárnak az Ökumenikus Segélyszervezet ünnepi szeretetvendégségére

Budapest – Az Ökumenikus Segélyszervezet idén is megrendezte hagyományos adventi-karácsonyi melegétel-osztását. Öt napon át, december 19. és 23. között naponta 1000 adag ételt osztanak ki önkéntesek, támogatók és a segélyszervezet munkatársai a hajléktalanoknak, illetve rossz szociális körülmények között élő családok számára.

Oldalak

Feliratkozás RSS - ételosztás csatornájára