Budapest

Feszty-kórkép – Szexy-körkép

Budapest – Hatodszorra kiemelt érdeklődést kiváltó témára invitáltak Budapesten a Szólj be a papnak beszélgetéssorozat szervezői. Az egyház és a szex kérdésköréről telt ház előtt vallott két katolikus, egy evangélikus és egy baptista lelkipásztor április 16-án a Zappa Caféban. Gombkötő Beáta, a budapesti Evangélikus Egyetemi Gyülekezet lelkésze egyedüli nőként ült a két katolikus pap, Fábry Kornél és Michels Antal, valamint az előző alkalmakról már ismert Boros Dávid baptista lelkész mellett. A beszélgetést Martí Zoltán, a 777 blog főszerkesztője moderálta.

600 diák torkából zengett szívvel-lélekkel az ének

Budapest – „A zene kitűnő nevelő, mely az embereket békésebbé, szelídebbé, erkölcsösebbé és okosabbá teszi. Aki ért ehhez a művészethez, rendszerint jóra hajló ember” – Luther Márton.

Észt evangélikus vendégszolgálat Budapesten és a Dunántúlon

Budapest – A dél-észtországi nõoi evangélikus gyülekezet férfi énekegyüttese Margus Liiv vezetésével 2018. április 12. és 16. között látogat hazánkba.

Ötödször rendezik meg a Keresztény Színházi Fesztivált Budapesten

Budapest – A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében április 6-án, pénteken kezdődik az V. Keresztény Színházi Fesztivál az Újszínházban – mondta el Bártfay Rita dramaturg, a rendezvény főszervezője az M1 csatornán. A fesztivál egy hétig tart, és befogad minden pozitív gondolatot közvetítő produkciót.

„A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő” – Muzsikás a Fasorban

Budapest – 2018. március 8-án a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban különleges zenei élményben lehetett része az 5–8. osztályos tanulóknak. Az 1973 óta működő, nemzetközi hírű, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar népzenei együttes, a Muzsikás tartott rendhagyó iskolai énekórát. Az alkalom hátteréről az együttes tagja, Sipos Mihály mesélt.

Vajon demokrácia van a mennyországban? – Most Budapesten „szóltak be” a papnak

Budapest – A budapesti Zappa Caféban folytatódott február 27-én a Szólj be a papnak beszélgetéssorozat. Ezúttal Gombkötő Beáta evangélikus lelkésznő, Fábry Kornél római katolikus pap és Boros Dávid baptista lelkipásztor várta a „beszólásokat” és válaszolt a kérdésekre.

A Sztehlo pedagógusai a BETT-en jártak

London – 2018. január 23-tól 26-ig a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium három pedagógusa vehetett részt a BETT-en, a British Educational Trade and Technology Show-n. A szakmai program keretében a résztvevők a digitális pedagógia nyújtotta előnyökkel, a tanulói teljesítményt javító módszertani megoldásokkal ismerkedtek.

Keresztény–zsidó imaórát tartanak vasárnap Budapesten

Budapest – Az ökumenikus imahéten keresztény–zsidó imaórát tartanak 2018. január 28-án, vasárnap délután a budapest-terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templomban.

Karácsonyi ajándékcsomagokat adott át rászoruló családoknak az Ökumenikus Segélyszervezet

Budapest – A Budapest-Deák téri evangélikus gyülekezet tagjai és az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai 60 nehéz szociális körülmények között élő család, illetve hajléktalan számára adtak át ma tartós élelmiszerekből (tea, kávé, szaloncukor, húskészítmény, zacskós leves, zöldségkonzerv, kenyér, keksz) álló karácsonyi ajándékcsomagokat templomuk udvarán.

Dadogó próféták, szegény angyalok – Reformációi kiállítás a Várkert Bazárban

Ég és föld között – A Biblia a magyar képzőművészetben címmel nyílt kiállítás a budapesti Várkert Bazárban. A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem együttműködésével megvalósult nagyszabású sorozat a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára emlékezik. Az utolsó állomás – Debrecen, Győr és Kolozsvár után – Budapest, ahol január 14-ig látogatható a kiállítás.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Budapest csatornájára