krízisközpont

Megnyitották a krízisközpontot Szarvason

Szarvas – Az elkövetkező napok várhatóan extrém hideg időjárására tekintettel 2018. február 23-án ismét megnyitották Szarvason, a Tessedik utca 24. szám alatt található Napraforgó Klubban a krízisközpontot.

Belvárosi krízispontot nyit az Evangélikus Diakónia

Budapest – Az Evangélikus Diakónia a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának épületében 2015. február 2-án megnyitja krízispontját a Belvárosban, a Kálvin tértől két perc sétatávolságra.

Hivatalosan is megnyílt a krízisközpont Szarvason – Minden száz forint adomány egy adag ételt jelenthet!

Szarvas – A Magyarországi Evangélikus Egyház által közzétett felhívás után 2014. január 7-én megnyílt a krízispont Szarvason, a Tessedik u. 24. szám alatti Napraforgó Klubban. Az Angyali Segítség első hivatalos napján, 201. január 7-én ismét többen vették igénybe a krízisközpontot. Délelőtt megérkeztek az ágyak, matracok, párnák a megyei Katasztrófavédelem központi raktárából. Továbbra is szeretettel várják egyrészről a felajánlásokat: pénzbeli adományokat és ruhaadományokat, másrészről az önkéntesek jelentkezését is.

Angyali segítség a mínuszokban

Szarvas – Ön is hitetlenkedve kapja fel a fejét a hírre, hogy nemcsak az utcán élőket fenyegeti a kihűlés? Sokan gondolják, hogy csak hajléktalanokat veszélyeztet a könyörtelen hideg. A szomorú statisztika viszont azt mutatja, hogy az elmúlt években fagyhalált szenvedett emberek többségének volt fedél a feje fölött, csak éppen fűteni nem tudtak otthonukban.

Mindenki segíthet! – Gyülekezetek gyűjtenek adományokat Szarvason – Újra megnyílt az Ótemplomi Szeretetszolgálat téli melegedője

Szarvas – Együtt segít a rászorulókon az evangélikus, református és katolikus gyülekezet Szarvason. A gyülekezetek az imaheti alkalmakon a lakosság támogatásával szeretnének segíteni ruhaadományok, takarók, tartós élelmiszerek gyűjtésével. Az imahét zárásaképpen pedig 2013. január 27-én 12.30 perckor a Vasút utca 10. szám előtt az összegyűlt pénzadományokból fognak ételosztást tartani. Az étel kiosztásában a gyülekezetek lelkészei is segédkeznek majd. Forrás: korostv.hu
Feliratkozás RSS - krízisközpont csatornájára