Visszaemlékezés a Deák téri gyülekezet életére (Trajtler Gábor)

Ugyanis a fasori gimnázium cserkészcsapatában esztendőkön keresztül őrsvezetőm volt. A harmadik munkatárs Takácsné Kovácsházi Zelma, akit a Teológiáról ismertem. Ott a lutheri tanítást hangsúlyozó csoportban voltunk mindketten a pietistákkal és a liberális nézetűekkel szemben. A Deák téren zenei főnököm Weltler Jenő karnagy volt, aki szintén régóra ismert. Ugyanis 1945-től 1947-ig a Lutheránia tagja voltam, és az általa vezetett temetési énekkarban  is rendszeresen énekeltem. Ebben az időben többször is megkért a Deák téri vasárnapi kántori szolgálatra. Welter Jenő az évek során mindvégig atyai barátként állt mellettem.
Amit a gyülekezetről el tudok mondani: tagjaiban nagyon áldozatkész szeretetközösség volt. A gyülekezeti munkát nem a sok alkalom, hanem a minőség, a tervezettség és a koncentráltság jellemezte. A legnagyobb hangsúlyt a vasárnapi 11 órás istentisztelet kapta. A Budapest egész területéről érkezettek megtöltötték a templomot. Ez volt az az alkalom, amikor mindenki: felnőttek, fiatalok és idősek jelen voltak. A fiatalok a karzaton ültek. Ezen az istentiszteleten jelen volt mindig minden Deák téri lelkész családostul, attól függetlenül, hogy ki szolgált. A 11 órás igehirdetés szolgálatában Káldy püspök, Keken András és Hafenscher Károly lelkészek váltották egymást Kovácsházi Zelmának akkor még nem volt Luther-kabát viselési joga. Én pedig tudtam, hogy igehirdetésem fajsúlyosságával nem kelhettem versenyre hármójukkal. Szívesen prédikáltam viszont 9-kor és délután 6-kor. Visszajelzésekből tudom, hogy voltak, akik szívesen hallgatták igehirdetésemet.
A gyülekezeti szolgálatok második súlypontja a keddi bibliaóra volt. Ezeken a gyülekezeti terem telt meg teljesen. Az egyórás együttléteken egy évre megtervezett tematika szerinti bibliamagyarázat-sorozatokon kívül elhangzott egy leírt húszperces ismeretterjesztő előadás is, aminek a témáját az aktualitás adta. Sokszor a külföldi vagy világi sajtóból vett témák is szerepeltek. Nagy csodálkozásomra például itt hallottam először turizmusról   vagy a környezetvédelemről. Akkoriban ezek még ismeretlen fogalmak voltak. A legújabb irodalmi alkotásokról (pl. Heinrich Böll novellái) és színházi előadásokról (Godotra várva) is itt hallhattunk ismertetést. De elhangzottak a legújabb teológiai irányzatok elemzései is. Előadásokat hallottunk Bonhoefferről, Niemöllerről, vagy a legújabb Jézus-kutatásokról. Így a gyülekezet lépést tudott tartani a szellemi élet eseményeivel. Ezekben az egyházellenes időkben a hallottakból  merítettünk erőt a keresztyén vélemény és magatartás kialakításához. A csütörtöki bibliaórákon főként férfiak vettek részt, ahol a témához hozzá is lehetett szólni. 
A gyülekezeti szolgálatok harmadik súlypontja az ifjúsági bibliaóra volt. Ennek Hafenscher Károly volt a vezetője. Kétórás együttlétek voltak igemagyarázattal, és megbeszélésekkel. Az éneklést én vezettem. Itt tanultuk meg az énekeskönyv Új Rész (hétszázas) énekeit, megismerkedve a ritmikus énekléssel. Az ifjúsággal igényes, nehéz kánonokat énekeltettem, klasszikus szerzőktől (Brahms, Schumann). Így húsz színvonalas kánont tudott az ifjúság kotta nélkül. Amikor Weltler Jenő meghallotta többszólamú énekünket, fájlalta, hogy nem minden fiatal énekel a Lutherániában. Az ifjúsági bibliaórán negyvenen is összegyűltek, amit az ÁEH bírált, és megüzente, ha nem csökken a számunk 25 alá, akkor baj lesz. A teológushallgatókat eltiltották a Deák tértől, „mert rossz hatás éri őket”. Pálfy Miklós professzor a tilalom betartását ellenőriztette is. 
Negyedik súlypontként a gyermekmunkáról szólok. Látókörünkbe a területünkön kétszáz gyermek tartozott, ezekből vasárnaponként nyolcvan-száz gyermek vett részt a  gyermek-bibliaórákon, négy csoportban. A gyermekbibliakörök vezetői Kovácsházi Zelmától hetenként nemcsak rendszeres előkészítést kaptak, de teológiailag is rendszeresen tovább képezte őket. A csoportvezetőkből lettek később a leghűségesebb gyülekezeti munkatársak, presbiterek. A gyerekekből a fent nevezett időszakban gyermekénekkart tudtunk toborozni. Vasárnap 10 órakor voltak a gyermekénekkari próbák. Hosszú időn keresztül Nagy Gyuláné volt a vezetőjük. A gyermekénekkar az év néhány vasárnapján a templomi istentiszteleten szolgált, sőt rádió közvetítette istentiszteleten is énekelt. Ezt azonban az ÁEH nehezményezte, mert nem szerette, ha az egyházak gyermekmunkája nyilvánosságot kap. (A gyermekek és ifjúság nevelése az állam feladata!)

Ötödik súlypontnak a látogatást említhetem. Keken András főként a presbitereket látogatta, Kovácsházi Zelma a gyermekes családokat. Én főként a soron következő konfirmandusok családjait látogattam. Így volt elérhető a magas konfirmandus létszám.  Mivel nem voltak kórházlelkészek, kórházba került híveinket mi látogattuk,. Az elfekvő betegek kórházi látogatása az én feladataim közé tartozott. Karácsony és húsvét előtt végiglátogattuk ismert idős testvéreinket, akik nem tudtak templomba jönni, és elvittük nekik az úrvacsorát. (Egy 1974-es statisztika szerint ez évben Hafenscher Károly 52, én pedig 48 esetben látogattunk.)
A hatodik jelentős szolgálat a havi szeretetvendégség volt. Témáját évi sorozat határozta meg. Ezeket az alkalmakat rendszeresen egy felkért énekes vagy hangszeres művész szolgálata gazdagította. A szeretetvendégségeken anyagi hozzájárulást kértünk, amivel a szeretetszolgálatot támogattuk.
Hivatali ügyeletet minden lelkész minden nap tartott, hacsak nem volt külső szolgálata. A hivatal három helyiségből állt. A mai tárgyalóban fogadtuk a híveket, Kovácsházi Zelma és én. Innen nyílt az utcai frontra néző igazgató-lelkészi iroda. A mai nyomda helyisége Hafenscher Károlyé volt. A hivatali idő 9-től 2-ig tartott. Én engedélyt kaptam, hogy csak 11-re járjak az irodába, mert 8-11-ig rendszeresen gyakoroltam. Erre azért volt szűkség, mert csak így tudtam színvonalasan eleget tenni a bel- és külföldi koncertfelkéréseknek. Szerdánként felmentést kaptam, mert a teológián volt előadásom. Kovácsházi Zelma dolga volt az egyházfenntartói járulékok kartonra könyvelése és az egyéb adminisztráció. Én a nyilvántartást vezettem: karton családonként volt a családtagok feltüntetésével. Ezzel párhuzamosan igazítottam az utcák szerinti címjegyzéket. Ezen kívül volt egy megkereszteltek és tudomásunkra jutott gyermekek születési év szerinti listája, ennek alapján tudtunk gyermekbibliakörre és konfirmációra mozgósítani. A megkonfirmáltak neve a felnőttek névsorába került. A nyilvántartás munkáját és a betegekről való értesülést egy ideig pénzbeszedőink is segítették. A hívek körét a szolgálatok alkalmával a jelenlévőktől szerzett információk alapján tudtuk bővíteni. Évek során így sikerült a családkartonok számát kétszázzal növelni.
Hétfőnként 8 órától munkatársi órát tartottunk, ahol a következő vasárnapi igét tárgyaltuk meg. Ezen a lelkészek beszámoltak a teológiai olvasmányaikról is.
Az egyházközség anyagi ügyeinek intézését (könyvelést) és a gondnoki munkát Záhony János látta el. Hetenként kétszer jött be a hivatalba. Nem voltak adózással kapcsolatos bonyolult problémák. A mesterekkel is ő tárgyalt. Az egyházfi szolgálatot a Legéndy házaspár látta el. Legéndy Sándor halála után a súlyosabb fizikai munkát (pl. asztalok rendezését, téli hólapátolást) a „Luther-brigád” látta el: ifj. Hafenscher Károly, ifj. Trajtler Gábor és ifj. Szita István.
Anyagi helyzetünk igencsak szűkös volt. A lelkészek fizetése az átlagosnál kisebb volt. Én például Cinkotáról Deák térre kerülve nem kaphattam meg cinkotai segédlelkészi  fizetésem, pedig itt több lelkészi munkám volt. Keken András fizetését mesterségesen alacsonyan tartották, tudtommal azért, mert sokan aspiráltak a helyére. Meghallva a Deák téri fizetés nagyságát, az önjelöltek elálltak szándékuktól. Szolgálati lakást kaptunk, de villany-, gáz- és telefon-költségtérítést nem.
A gyülekezet jelentős közössége volt a Lutheránia. Weltler Jenő karnagy fáradhatatlanul gyűjtötte a tagokat, sokat telefonálva és többeket lakásukon felkeresve. Hetenként két próba volt. A kórus 1964-től szeptembertől pünkösdig minden vasárnap szolgált a 11 órás istentiszteleten. Motettákból olyan repertoárt sikerült összegyűjteni, hogy a vasárnap témájához illő kórusművek hangozhattak el. Ezzel nemcsak az istentiszteletek szolgálata lett ékesebb, hanem a Lutheránia-tagság rendszeres igehallgatását, gyülekezetbe való bekapcsolását is elértük. Weltler Jenő igazi baráti közösséggé formálta a kórus tagságát, közöttük számos Lutheránia-házasság jött létre.
Zalánfy Aladár zeneakadémiai professzor, főorgonásunk szellemi hagyatékát folytattuk. Nemcsak a H-moll mise, a Karácsonyi oratórium és a János-passió kétszeri előadásával, hanem a Zalánfy-korszak alatt megtanult kantáták számának bővítésével is: 10-ről 26-ra bővült a megtanult Bach-kantáták repertoárja. A kantáták évi három-négy alkalommal, zenés áhítaton kerültek előadásra orgonaművek kíséretében. Ezeknek a műveknek megszólaltatása Budapesten azért volt jelentős, mert ekkor egyházi tartalmú oratóriumok politikai okokból nem szerepelhettek a koncerttermek programjaiban. Így érthető, hogy oratórium-előadásaink alkalmával templomunk zsúfolásig megtelt hallgatósággal.
Zalánfy szellemi hagyatéka megkövetelte a színvonalas az istentiszteleti orgonajátékot. Nagy felelősséget rótt rám, hogy orgonistai kinevezésemmel végeredményben Zalánfy orgonapadját örököltem. Ennek igyekeztem megfelelni. Mivel a zeneakadémiai évek alatt a tananyag főként a koncertdarabokra szorítkozott, a Zalánfy által magas színvonalon művelt evangélikus korálok irodalmát, előjátékokat és feldolgozásokat is meg kellett tanulnom. Ezzel az  istentiszteletek lutheránus jellege zeneileg töretlen maradt.
         Ebben a korban alakult ki Európa szerte az orgona-reformmozgalom, amely az  orgonaépítészetet visszavezette a 19. századi romantikus stílusból a 17. századi északnémet, barokk orgonatípushoz. A régi mesterek és Bach művei ezeken a barokk orgonákon szólalnak meg a legstílusosabban. Zalánfy Aladár volt hazánkban e mozgalomnak ismert úttörője. Ő a Deák térre egy ilyen orgonát álmodott, de erre nem volt meg a lehetősége. 1973-ban tett kelet-németországi tanulmányutamon megismertem az orgonareform elveit. Az egyházvezetés és külföldi adományok segítségével sikerült a reform szellemében az általam tervezett orgonát 1971-ben felépíteni. Ehhez a Deák téri gyülekezet minden anyagi és erkölcsi támogatást megadott. Ez a máig álló hangszer 44 hangváltozatával húsz éven keresztül volt hazánk reform szellemében épült legnagyobb orgonája.
Ezzel párhuzamosan a gyülekezeti éneklést is reformálni kellett. Az elnyújtott, egyenlő hangértékekben énekelt dallamok helyett az énekreform ritmikusan énekeltette a korálokat. Egyházunk 1955-től már részben ezekkel a dallamokkal szerkesztett énekeskönyveket használt. Feladatomnak tartottam, hogy gyülekezetünket megtanítsam a ritmikus éneklésre. Nemcsak az ifjúsági, hanem a gyülekezeti bibliaórákon is tanítottam az új énekeket. Bevezettem a havi énekrendet, amely szerint egy hónapig a gyülekezet az istentiszteleteken ezeket a kijelölt ritmikus énekeket énekelte. A munka az 1982-ben megjelent kottás, ritmikus énekeskönyv megjelenésével folytatódott. Így elértük, hogy ma a Deák téri gyülekezet az énekeskönyv 248 dallamából több, mint kétszázat ismer jól és énekel lendületesen..
A zenei témák után végül szólnom kell a politikai helyzetről is. Röviden így jellemezhetem: állandó megfigyelés alatt és fenyegetettség légkörében éltünk. Arról nem is szólva, hogy a mai múzeumunk helyisége a munkásőrök ruharaktára volt, az egyik földszinti lakást pedig az Állami Egyházügyi Hivatal gépkocsivezetője lakta. A prédikációinkat megfigyelők jegyezték. Keken Andrást vasárnapi prédikációja miatt többször is hivatták az ÁEH-ba. Tudtuk, hogy hivatali telefonunk úgy van állítva, hogy az ottani beszélgetések lehallgathatók legyenek.  Észleltük is, hogy a hivatalban folytatott beszélgetéseinkről az ÁEH egyhamar értesült. Ezért a bizalmasabb megbeszéléseket a telefon nélküli szobában folytattuk. A későbbi templomrenoválások során a szószékre telepített poloska is előkerült.
         Hogy politikailag milyen megfigyelés alatt álltunk, azt legjobban az 1960. november 6-ra hirdetett Lutheránia-est ügye jellemzi. Műsoron többek között Bach: 106. kantátája szerepelt, melynek latin címe „Actus tragicus”, ugyanis a kantáta szövege a halállal és az ítélettel foglalkozik A propaganda (plakát, újsághír, postán feladott meghívók) az én feladatom volt. A plakátra az Actus tragicus címet írattam ki. Nem gondoltam arra, hogy ez „zavarhatja” a november 7-i állami ünnepet. Mint kiderült, a Lutheránia-előadás időpontjában volt az Operaházban az állami vezetők ünnepsége. A két időpont ütközése miatt a vád így hangzott ellenünk: â01DA Deák térnek tragikus esemény a kommunizmus győzelme?â01D A plakátot levétették, az előadást egy héttel el kellett halasztanunk. Ez a plakát-ügy majdnem Keken András állásába került, mondván: „Keken a Deák téren ellenforradalmat csinált”.
Hallatlan kényelmetlen volt még később is, hogy a Lutheránia külföldi útjai előtt csak úgy lehetett megszerezni a tagok számára az egy alkalomra szóló szolgálati útlevelet, hogy az ÁEH-nak be kellett szolgáltatni az utazni kívánók munkahelyének telefonszámát. Az intézkedés a tagok „megbízhatóságáról” való érdeklődést szolgálta. Izgalom volt az is, hogy senki se maradjon külföldön, mert akkor a kórus többé nem utazhatott volna külföldre. Hála Istennek, mindig mindenki hazajött.
A fent leírt korszak Keken András halálával (1974) és az én országos zeneigazgatói kinevezésemmel lezárult (1976). A lelkészi szolgálatból felmentést kaptam, ezután a Deák téren az orgonistai funkciót és a Lutheránia korrepetítori feladatait láttam el. Ezután sok minden megváltozott.
Tisztában vagyok azzal, hogy írásom nem lehet objektív, hiszen a múltat sokszor szebbnek látjuk, mint amilyen volt. Mégis: ezeket az éveket a megpróbáltatások ellenére is a gyülekezet szempontjából bizton Istentől gazdagon megáldott korszaknak látom. Különleges értékeit megmagyarázni aligha lehet, hacsak nem azzal a régi mondással: „Teher alatt nő a pálma”.

Trajtler Gábor