A Környezetvédelmi Világnap – a Teremtés 21. Ünnepe
Az Egyesült Nemzetek Szövetsége, az 1972 évi Stockholm-i világkonferencián Környezetvédelmi Világnap bevezetését kezdeményezte. A nemzeti egység kifejezésére e javaslatot, más szervezetekkel együtt, az összetartozás hangsúlyozására is, mi magunk is elfogadtuk és érdemi környezeti tartalommal töltöttük ki. A civil, polgári tevékenységhez kapcsolódó szervezetünk, a maga keresztyén-keresztény értékrendjével ezen ENSZ ünnep megszentelését, a Teremtési összefüggések bemutatásával együtt tartja szolgálati tevékenységének. Folyamatos munkánk nyomán, ez évben elérkeztünk a 21. évfordulóhoz A szolgálatvégző szervezet teljes neve: Jézus Testvérei Ökumenikus Diakóniai Rend. Szöveg: Prof. Dr. h. Széchey Béla József
A civil szervezet több tevékenységi területen túl kiemelt helyet biztosít a környezetgondozás, -építés és -védelem részére. A Statisztikai Hivatallal történt egyeztetés után célszerűnek látszott ennek megfelelő ön- és közértelmezéssel élni és Jézus nyílt megvallásán túl jelezni, hogy a kozmosz egészéért érzett felelősség ezen alapfeltétellel együtt van jelen munkájukban.
A közösség ezért, ennek megfelelően a szakmai tájékozódás során az első környezeti világkonferencia ismeretanyagához kapcsolódik, felhasználva és tagadva azt, majd közvetlen munkával nyúl a Rio de Janeiro-i világgyűlés eredményeihez. Ezzel egyidőben, mintegy dialektikus egységben tárja fel az immanens világgal szoros kapcsolatban lévő transzcendens összefüggéseket. Így mindenkor hangsúlyozni tudja, hogy az eredményes helyzetfeltárás és a problémák megoldása is e két rendszer mindenkor egységes egészként történő kezelése alapján művelhető hatékonyan. E megközelítési módszer megfelelően érvényesíthető mind az iskolák-egyetemek mind az egyházak-civil szervezetek összefüggésében. Visszatekintve az utolsó három nagy, ünnepi rendezvényre, megállapítható, hogy általános iskolák, gimnáziumok és egyetemi konferenciák is kedvező módon tudtak részt venni a témaművelésben. ill. a rendezvényeken / XXII, II, Corvinus /.
Jelenleg azon fáradozunk, hogy hasonló módon közeledjenek az első kerületben is a konferenciához. Az első két lépést eredményesnek, sikeresnek szabad mondani, hiszen az ünnepet a Polgármesteri Hivatal nagy Aulájában tarthatjuk és Nagy Gábor Tamás polgármester is vállalta a védnökséget a rendezvény felett.
A 2011-es rendezvény címe: Önként vállalt csend. Ennek mibenléte elsősorban abban áll, hogy szeretné a humán és egyházi ismereteket minél szorosabb egységben az emberek részére elérhetővé tenni, Polgári és egyházi előadók kívánják elősegíteni az Európai Unió értékes programja szerinti önkéntesség elvét kiemelt helyre juttatni. Nem véletlen, hogy a hazai oktatás hasonló, önkéntességre vonatkozó motívumai is támogatásra lelnek a munka során. Az Ünnepség ökumenikus istentisztelettel kezdődik, majd a Fővédnökök köszöntik az egybegyűlteket. Ittzés János püspök az egyházon belüli csendes, de megbízható kisközösségekről szól, míg D. Szebik Imre, a MEÖT elnöke az önkéntes szolgálat új formáit vázolja fel, összhangot keresve és teremtve az európai gondolkodás és gyülekezeti szolgálati gyakorlatunk között. Az ifjúság jelenlétét Győri Éva és táncpartnere mutatja meg, ünnepi tánc formájában.
Este az őszinte beszélgetésé: mit lehet és mit szabad várni az önkéntes környezeti fegyelem ügyében az egyházi közösségektől, valamint polgári barátaiktól, közöttük figyelve a fiataljainkra. A hétvége délelőttjét a Budavári Gyülekezetben töltjük, ahol Páll László áhítata után az Európai Unió csendvédelemre vonatkozó legújabb tanulmányával ismerkedünk meg, megkísérelve azt hazai adottságainkra is értelmezni. Az előkészítő munkában Muntag András, a Zsinat világi elnöke és – felkérésünk szerint – Berndt Mihály zajbizottsági elnök nyújt segítséget.
Az ez évi programnak az ad különös hangsúlyt, hogy az Európai Unió elnöki tisztét országunk látja el és ennek keretében önálló civil programok szervezésére kerülhet sor. Ennek gyakorlati megjelenése a Külügy-minisztérium tevékenységéhez kapcsolódó munkában valamint az Európa-ház által kialakított keretek felvállalásában mutatkozik meg.
A rendezvény fővédnökei
A Külügyminisztérium Európai ügyekért felelős helyettes államtitkárát, Ódor Lászlót kértük fel e vezetői tisztség ellátására: a társfővédnök, a Magyarországi Evangélikus Egyház – környezetvédelmi ügyekért felelős – elnök-püspöke, Gáncs Péter távollétében, az ő, támogató köszöntését tervezzük meghallgatni.



Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





