Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben

A kórházmisszió tavaszi konferenciáján: A segítő kéz...

Létrehozás: 2010. március 11., 14:08 Legutolsó módosítás: 2010. március 11., 14:11

2010. március 5-6-án rendezték meg a kórházmisszió tavaszi konferenciáját Leányfalun, a Szent Gellért lelkigyakorlatos házban. Mintegy 20 önkéntes segítő jött el erre az alkalomra, különböző felekezetekből, akik már évek óta részt vesznek az alkalmakon. A téma: Külső-belső konfliktusainkról szólt, az előadók pedig a következők voltak: Gregersen Labossa György evangélikus lelkész, a diakóniai bizottság vezetője, Buda Annamária diakóniai osztályvezető, Balogh Éva, Heinemann Ildikó, Honti Irén és Kulcsár Zsuzsa kórházlelkészek. Az alkalomról több beszámolót is kaptunk, most Nagy Rózsa, a Kiskunhalasi Evangélikus Gyülekezet önkéntes segítőjének gondolatait tesszük közkinccsé.

A segítő kéz…

Amikor a kiterített sok kép között meg kellett találnom azt az egyet, amely a legjobban kifejezi a számomra azt, ami egész lényemet áthatja, akkor választásom arra a képre esett, ami különböző színű kezeket ábrázolt.

Amikor a kiterített sok kép között meg kellett találnom azt az egyet, amely a legjobban kifejezi a számomra azt, ami egész lényemet áthatja, akkor választásom arra a képre esett, ami különböző színű kezeket ábrázolt.

 

Amikor a kiterített sok kép között meg kellett találnom azt az egyet, amely a legjobban kifejezi a számomra azt, ami egész lényemet áthatja, akkor választásom arra a képre esett, ami különböző színű kezeket ábrázolt.

A kép számomra különös jelentőségű, mert hitvallásom alapját ez a néhány sor fejezi ki leginkább:

„Kezet csak megfogni szabad, elengedni vétek, ellökni átok. Egymásba simuló kezek tartják össze az egész világot.”

Ez az a testrészünk, ami megalkotja és a fizikai szinten létrehozza azt, ami a gondolatainkban megszületik. Ugyanakkor a kezet használjuk érzéseink kifejezésére is. Egy ökölbe szoruló kéz nem sok jóval bíztat, de egy áldó, simogató kéz életeket, sorsokat képes megváltoztatni. Az angyalok, mint a Teremtő kinyújtott kezei óvnak, segítenek bennünket életünk útján. Mi emberek szívünk szeretetét, egy embertársaink felé kinyújtott kézzel, egy öleléssel vagy simogatással fejezzük ki.

Amikor a csoport valamennyi tagja megfogalmazta, hogy mi az a belső indíttatás, késztetés, ami elindította abban, hogy a különböző módon sérült embereket támogassák, igencsak egymásba értek Isten tenyerén a kinyújtott kezek. A különböző indíttatások, mint számtalan kis patak egy közös mederbe igyekezett, ahol tóvá duzzadva, már komoly erőt képviselt. Így lett a csoportból egy meghatározott feladatra szövetkezett közösség, amely Krisztus támogató jelenléte által emelkedett égi magasságokba.

Ez a fény ragyogta be a két napon áthúzódó együttlétet, ahol egymás tapasztalatából merítve minden résztvevő lelkiekben gyarapodva térhetett vissza, ahhoz a „hétköznapi” tevékenységhez, ami a rászorulók segítésében nyilvánul meg.

 

« 2010. július »
július
HKSzeCsPSzoV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
Lelki táplálék
Napi ige

Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. (Zsolt 139,5)

Franko Mátyás napi áhítatai

Igehirdetések

Mustármag - meditációs blog

Kihez fordulhatok?

Dr. Zsednai Józsefné, Éva

evangélikus lelkész, lelkigondozó

Levél írása

Szélrózsa 2010
Ha osztályozni kellene, hányasra értékelnéd az idei Szélrózsa-találkozót?





Szavazás 131
Könyvajánló

Megújulás és megmaradás – Fabiny Tibor-emlékkönyv

Megújulás és megmaradás – Fabiny Tibor-emlékkönyv

Bővebben...

Filmtár

Hajnali gondolatok a Magyar Televízióban

Hajnali gondolatok a Magyar Televízióban

Bővebben...

Hangtár

Missziói Központ

Vele vagy nélküle?

2010. 06. 18. | Szeverényi János interjúja
Három házasság, két rákos daganat, 60 év Isten nélkül, aztán egy bizonyságtétel: Isten legyen az első helyen az életünkben. Mindezek Kostyál Józsefhez kötődnek, aki a zuglói evangélikus gyülekezet tagja, húzza a harangot, gondozza a templomkertet és hálás Isten szeretetéért.

Meghallgatom!

A Missziói Központ anyagai

Magyar Rádió

2010. február 1. - Erős vár a mi Istenünk

A Magyar Rádió anyagai

Képtár

52.jpg

52.jpg